25946. lajstromszámú szabadalom • Füstvetülék-behúzószerkezet szövőszékek számára

melyek a (D6) fonálvezetőkön vannak át­vezetve és mint a 7. ábrából látható, az egyes vetülékek a legutolsó bevetésük óta mind a kész szövettel függnek össze. A (D6) fonalvezetőkarok, mint a 8. ábrából látható, ferdén állanak s csupán azon ve­tülék fonalvezetőjét hozzuk vízszintes ál­lásba, a mely vetüléket bevetni akarjuk, A (D6) fonalvezetőkarok mozgatására a (Dl) tengelyre ágyazott (D3) henger szol­gál, melyhez a (D2) peczkes kerék van erő­sítve. A (D3) henger a (D4) mintaképző­lánczot hordja, melynek (D5) bütykei a mintának megfelelőleg mozgatják a (D6) fonalvezetőket. A (D3) henger forgatását a (D7) emelő végzi, mely a borda ládára erősített (D8) lemez egy kivágásán megy át és mely úgy van meggörbítve, hogy a bordaláda min­den kilengése alkalmával a (D7) kar is ki­leng és a reá erősített, rúgóhatás alatt álló, a (D2) kerékbe kapaszkodó (D9) ki­lincs segélyével a (D3) hengert egy-egy foggal elforgatja. Mint tehát említettük, azon vetüléket, melyet bevetni kívánunk (7. és 8. ábra) (z) vízszintes helyzetbe, vagyis az (a) tűvel párhuzamos és avval szembe eső állásba hozzuk. Ha most a bordaláda előre leng, vagyis a vízszintes irányban kifeszített vetülékfonálhoz közeledik, úgy a (z) ve­tülékfonál az (a) tű (a2 a4) csipesze közé jut (1. és 3. ábra), a mi egyrészt az által biztosíttatik, hogy az (a) tű egymás felé közeledő (al) terelőszárnyakkal van el­látva, melyek a vetülékfonalat a csipesz felé terelik, másrészt az által, hogy gon­doskodunk arról, hogy az (a2 a4) csipesz a vetülék befogadása pillanatában nyitva legyen. Ezt oly módon érjük el, hogy az (a) tű (al) szárnyai között a tű testével me­reven összekötött (a3) válaszfalat alkal­mazzuk, mely az (al) szárnyak közötti te­ret két részre osztja; a fölső részben, vagyis az (a3) fal fölött fekszik a (z) fonál, mint ez a 3. és 11. ábrából világo­san látszik, az (a3) fal alatti rész pedig egy a bordaládára erősített (b) tartóra ágyazott és a (b2) rúgó hatása alatt álló 0 1 (bl) emelő végének befogadására szolgál, mely az (a3) fal és a csipesz rugalmas ; (a4) része közé hatolva, az (a4) részt az j (a2) résztől eltávolítja és a csipeszt a fo­nal befogadása czéljából nyitja. Ha a borda-I láda előremozgása közben a fölső (a) szárny j a (z) vetüléket a csipesz (a2 a4) pofái i közé terelte, a bordaláda előremozgása ] még nem ért egészen véget, hanem ennek további előremozgása alkalmával a (bl) emelő szabad vége a helytálló (b4) bü­työkbe ütközik és az emelő másik végét az (a3 a4) részek közül kiüti, úgy hogy az(a2 a4) csipesz összecsukódik és a vetülékfo­nalat fogva tartja. A (b3) ütköző a (bl) emelő kilengésének határolására szolgál. Most még a vetülékfonalat azon részén, mely az (a) tű vége és azon pont közé esik, melyen a vetülék a szövettel összefügg, el kell vágni, hogy a vetüléket a szádba húzhassuk. Ezen czélból az (a) tű vége és a szövet széle között, alkalmas helyen a 9. ábrában látható ollót rendezzük el, mely­nek (C) szára helytálló, (Cl) mozgó szára pedig a (C3) rúgó hatása alatt áll, mely az ollót nyitva tartja. A bordaláda további előremozgása alkalmával a tű által meg­fogott vetülék az olló szárai közé jut, mi­közben a bordaládára erősített (C2) üt­köző az ollót összecsukja, úgy hogy a fo­nál elvágatik. Ekkor a bordaláda a meg­előző vetést is beveti. Most a bordaláda hátra leng, a szádat váltjuk és az (a) tű a szövet közepe felé tolatik, miközben a vetüléket a (D6) fo­nalvezetőn keresztül magával húzza. Áttérve most az (e) tű szerkezetére, ez lényegében az (e9) rugók által képezett csipeszből áll, a mely az alább leírandó szerkezet segélyével szétfeszíttetik, úgy hogy az (a) és (e) tűk találkozása alkal­mával az (a) tű az (e9) csipesz szétfeszí­tett pofái közé hatolhat annyira, hogy az (e9) csipesz végei az (a) tű (al) szárnyain túlhaladnak. Ekkor az alább leírandó mó­don az (e9) csipesz szárai eleresztetnek, úgy hogy a csipesz összecsukódik (5. ábra) és a csipesz pofái az (a3) válaszfalat, mely az al) szárnyaken tál ér, köz'oefogják. Mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom