25891. lajstromszámú szabadalom • Elektromos áramfogyasztás-mérő

- ú -fegyverzet tekercseit, annak tekintetbe vételé­vel, hogy az erővonalak hatása (a szétszó­ródási coefficiens elhanyagolásánál) a távol­ság négyzetével fordított arányban változik, akként szerkesztjük, hogy a négysarkú fegyverzet (9. ábra) összes tekercsei, ellen­tétben a 10. ábrában föltüntetett kétsarkú elrendezéssel szemben, egy teljesen egyen­letes indukcziós térben fekszenek. Hogy minden ellenállásváltozást, melyet a hőmérsékletnek esetleges emelkedése elő­idézhet, elkerüljünk a fegyverzet tekercsével soros kapcsolású, argentandrótból álló (R Rl) ellenállást (2. ábra) rendezzük el. Az eddig leginkább használatos elektromos fogyasztásmérők fegyverzetének minimális energiafogyasztása rendszerint 3l /2 Wattot tesz ki, mely fogyasztás azonban nagyobb typusnál 7 Wattig emelkedhetik, minthogy ezen fogyasztás a mérőképességei arányosan növekszik. Ezzel szemben a jelen találmány tárgyát képező fogyasztásmérő fegyverzete csak 1'84 Wattnyi energiát fogyaszt, mely fogyasztás a különböző mérőképességű készülékeknél egyenlő marad. A fegyverzet ugyanis, ál­landó (115 Volt) feszültséget föltételezve, az említett ellenállás bekapcsolása folytán nem fogyaszthat több áramot. A fogyasztásmérő által jelzett teljes fo­gyasztás pedig a szolenoidokon átjáró áram­erősség által van megadva, a mennyiben a fegyverzetnek ezen áramerősségtől függő nagyobb vagy kisebb indukcziója a fegy­verzetet gyorsabb vagy lassúbb forgásban tartja. Az áramot a fegyverzethez kollektor segélyével vezetjük,mely a dynamogépekéhez hasonló és ezüstből készül. A kollektor­' csíkok vulkanizált farostból készített csö­vecskéhez vannak erősítve, mely az előzők­ben említett, a fegyverzettengelyt körülvevő rézcsőre van ráillesztve. A kollektor tehát a fegyverzet kiegészítő részét képezi és ez­zel össze van kötve, úgy hogy a fegyverzet tengelyét a kollektor levétele nélkül szerel­hetjük le. Az ezüstcsíkokhoz a megfelelő fegyverzetcsévék számára szolgáló drótok vannak kapcsolva. A kollektoron az ezüst­csíkokból alkotott (c) kefék csúsznak, melyek a középen hasítékkal vannak ellátva oly czélból, hogy a kollektorral jobb kontaktust létesítsenek. A kollektorkefék a kefetartókon akként vannak elrendezve, hogy azok állan­dóan egyenletesen utánengednek, úgy hogy a kollektorra gyakorolt nyomás mindenkor egyenlő. A megfelelő módon szigetelt kefe­tartók a (d) résszel (2. ábra) egy darabban készülnek. A szikrázás, mely a csévetekercsek ellen­állásainak különbözete folytán az egyik kollektor-csíkról a másikra való áttérésnél bekövetkezik, igen csekély. A (115) Voltnak ós 5 Ampernek megfelelően szerkesztett, fegyverzetében 8 csévével bíró Thomson­féle fogyasztásmérő ugyanis 35 Wattot fogyaszt, míg a jelen találmány tárgyát képező fogyasztásmérő fegyverzete 11 csé­vénél csak 184 Wattot fogyaszt. A szikra nagysága azonban tudvalevőleg arányos a fogyasztott energia mennyiségének és a csévék számának hányadosával, s így az 35 említett Thomson-féle mérőnél = c '=0-437, o a találmány tárgyát képező mérőnél = 1-84 ^ —0-167, azaz az előbbinek 382%-a. A (g) szolenoidok vörösrézből álló drótok­ból vannak kászítve és gyapot vagy vászon­burkolattal ellátva. 25 Ampérenyi és ennél nagyobb typusnál előnyösen csupasz réz­drótokat alkalmazunk, melyeknek tekerületeit paraffinált papírral szigeteljük el egymástól. Midőn a tekercselést ekként elkészítettük, az egészet előbb gyapottal, aztán mázzal vonjuk be. A szolenoidok tartójául az (1) sárga­rézdarabokat használjuk, melyek a (j) állvány toldataihoz vannak erősítve. A gerjesztő csévék drótjának keresztmetszete, valamint hossza és a szigetelés az elektromos fogyasz­tásmérő mérőképességétől függően, de akként van választva, hogy az igénybevétel 28 ampérenél, a feszültség-veszteség pedig 1-5 Volt nál nagyobb ne lehessen. Fékező gyanánt a (p) vörösrézkorong (1. ábra) szolgál, mely a fogyasztásmérő tengelyén van megerősítve és mely a per­manens (r) mágnes két pólusa között szaba­don foroghat. A mágnesek a telítésig vannak

Next

/
Oldalképek
Tartalom