25884. lajstromszámú szabadalom • Gázhegesztő kemencze osztott tűzhellyel és eljárás annak üzemben tartására

— meghatározott helye felé tereltetnek, i hogy itten a legmagasabb hőfokot idéz­zék elő. Az eljárás ezen kemenczénél abban áll, hogy a tűzhely meghosszabbítása következ­tében megnagyobbított adag két, térben és időben elkülönített, félben lesz betéve és pedig az adag első fele a tűzhelynek abba a felébe helyeztetik, a hol az égési termé­kek elszállanak. Az előmelegítés eszközlése után a lángot átfordítjuk és az adag másik felét a másik tűzhelyfélbe visszük be, mely fölött az első tűzhelyfélből elszálló gázok elvonulnak. Ezután az adag első felének egyes darab­jai sorban a tűzhely legmelegebb pontjára húzatnak és a mint a kívánt hőfokot elér­ték, tüstént kihúzatnak a tűzhelyből. Köz­ben az adag másik fele az első tűzhely fél elszálló gázai által erősen fölinelegítte­tett és ezen fölül a lángiránynak újabb át­állításával a forró gázokhoz, illetőleg a hő­forráshoz közelebb hozatik és pedig az első adagfél utolsó darabjainak kihúzása után vagy röviddel előtte. Már most az első tűz­helyfélben egy második adag első felének betétele és előmelegítése következik, a má­sodik tűzhelyfélben pedig az első adag második felének kikészítése és így tovább Ily módon a tüzelő anyagnak tetemes megtakarítását érjük el és a fémveszteség is kisebb lesz, minthogy a tűzhely meghosz­szabbítása következtében nagyobb meleg mennyiség vitetik át az adagra, mely utóbbi fölosztva lévén, egy adagfélnek kikészítésé­hez kevesebb időt igényel. A hő mindegyik tűzhelyfélnek bizonyos helyén való konczenti'álása által az adagfél­nek egyes részei is nem egyszerre érik el a hegesztési hőfokot, a mi a fémveszteség kisebbítéséhez lényegesen hozzájárul, a mennyiben minden egyes vasdarab épen csak oly soká marad a kemenczében, a míg a hegesztési hőfokot eléri és e körülmény okozza azt is. hogy az égési gázok és az adag közötti hőfokkülönbözet mindig arány­lag jelentékeny marad és ezáltal mindig tetemes mennyiségben juthat hőközlés az adag részeibe, mert azon mértékben, a mely­ben az előmelegítés alatt a betétnek hőfoka emelkedik, a fütőgázok is mindig forróbban érkeznek ezen kemenczerészbe és a láng­irány változtatásával a hőfoknak további emelése is bekövetkezik, még pedig a köz­vetlenül hozzájáruló égési gázok által azon időpontban, a midőn a betétnek a legmaga­sabb hőfokot kell elérnie. A tűzhely tere két rész helyett többre is osztható. A tetszőleges gáztüzeléssel ellátott ke­mencze egy közös vagy pedig mindegyik tűzhelyrészeii külön salakelvezetőnyilással birhat; hasonlóképen mindegyik tűzhelyfél bírhat egy vagy több munkaajtóval. SZABADAMI IGÉNYÜK. 1. Gáz-hegesztő vagy melegítő kemencze, jellemezve oly tűzhely által, melyet egy közbenső tűzhíd két egymással össze­köttetésben álló szakaszra oszt, melyek­ben a láng főként azon a munkaajtó mögötti helyre tereltetik, a melyen mind­egyik kemenczeszakasz boltozott födé­méről visszavert hősugarak is konczen­trál tatnak. 2. Üzemeljárás az 1. alatt jellemzett hegesztő­vagy melegítő kemencze működtetésére, a mely abból áll, ho^y az adatt két, tér­ben és időben elkülönített félben olykép helyezzük a kemenczébe, hogy az első adagfelet azon tűzhelyfélbe tesszük, a melyben az égési termékek a tűzhelyet elhagyják és az adag ezen részének megfelelő előmelegítése után a lángirányt átváltjuk és ezáltal a legelőször betett felet az égési gázok közvetlen behatásá­nak tesszük ki, mely utóbbiak azután a második adagfélnek előmelegítését esz­közlik. a mire az első félnek egyes da­rabjait egymásután az illető tűzhelyfélnek hőkonczentráczió-pontjába és a kemen­czéből eltávolítjuk, erre azután a láng­irányt megfordítjuk és a második tűz­helyfélben előmelegített adagrészt tesz­sziik ki az égési gázok közvetlen beha­tásának, mialatt az első tűzhelyfélben egy második adag fele marad az elő­melegítésnek alávetve a lángnak újabb megfordításáig. PALLAS RÉ8ZVÉNYTÁR8A8ÁG NYOMDÁJA 8UOAPe6T6H (1 rajzlap melléklettol.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom