25860. lajstromszámú szabadalom • Eljárás domborműveknek fotografikus úton fémből, celluloidból, gipszből vagy hasonló anyagból való előállítására

kidomborodván, legkésőbb léptek árnyékba, azaz legtovább voltak megvilágítva, míg a mélyebben fekvő részeknek, a melyek már az expoziczió kezdetén azonnal árnyékba léptek, a negatívon a legátlátszóbb helyek | fognak megfelelni. A föntebbiekben vázolt eljárást a gyakorlat­ban a következő egyszerű módon valósíthajuk meg: A fényképező készülék előtt fölállított lemásolandó tárgyat vagy személyt, a ké­szülék felől tekintve, jobbról, balról és fö­lülről kellő szélességű fénysávokkal teljesen megvilágítjuk. Hogy a fényeloszlást egyenle­tessé tehessük, a legezélszerűbben elektro­mos izzólámpáktól vagy ívlámpáktól származó fényt homályos üvegen keresztül vetítjük az illető tárgyra, s minden más fényt, mely vélet­lenül a tárgyra eshetnék, attól alkalmas mó­don visszatartunk. Ha most egy boltozat vagy sátoralakú átlátszatlan ernyőt, mely­nek egyik vége nyitott s mely a tárgyat úgy fölülről, mint mindkét oldalról teljesen körül­vehet], a tárgynak a fényképező készüléktől elfordított oldalán, nyílásával a tárgy felé nézve fölállítunk s ezen ernyőt valamely tetszőleges mechanikai berendezés segélyé­vel a fényforrások és a tárgy között a fényképező készülék felé kezdjük tolni, a tárgynak először a készüléktől legtávolabb eső, tehát legmélyebb pontjai s fokról-fokra a magasabban fekvő pontjai is egymásután árnyékba lépnek. Az ernyő é3 tárgy közötti távolságnak nem szabad túlságos nagynak lenni, hogy az ernyőnek előrehaladása alkalmával a tárgyra vetett árnyéka lehető­leg éles legyen. A fényképfölvétel exponálási tartama az ernyő előrehaladásának időtartama által lesz ' megszabva, a mit a fényképész egy egy­szerű mechanikus berendezés segélyével szabályozhat. Ha a fényképező készüléket az exponálás czéljából kinyitjuk, az ernyő egyidejűleg előre halad és először is a tárgy körvonalait árnyékolja be, a melyek tehát a fényérzékeny lemezre a leggyöngébb fény­hatást gyakorolják s az ernyő tovább hala­dásánál a következő magasabban fekvő részek árnyékoltatnak be, egészen a leg­magasabb pontig, a melynek fényhatása te­hát az érzékeny lemezre legerősebb lesz. Ily módon egyetlen fényképfölvétel által közvetlenül oly negatívot állítunk elő, mely­nek sötétségi fokozatai a lemásolandó ere­deti tárgy domborodasait pontosan vissza­í adják. A negatívot vagy az ezután készült diapozi­tivot egy chromenyvrétegre helyezzük és ez utóbbit alatta megvilágítjuk és kifejleszt­| jük. Ekkor a fényképfölvételnek domború­j képét nyerjük, mely mint pozitív vagy mint ' negatív használható és az illető tárgynak teljesen természethű képét adja. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás fogtográfikus negati voknak tetszőle­ges tárgyak plasztikus utánzása czéljá­ból fényérzékeny chromatrétegekre való másolás útján történő előállítására, jel­lemezve az által, hogy az utánozandó tárgyat a fotográfiai fölvétel tartama alatt fokozatosan árnyékba hagyjuk lépni oly módon, hogy a tárgy fölött egy a tárgynak a fényképező készülék­től elfordított oldala felől a tárgy felé haladó árnyékot vezetünk tova azon czélból, hogy először a tárgynak legala­csonyabb s fokozatosan a magasabb pontjai is teljesen árnyékba jussanak. *aiUV8 RÉBZVENY" ÁR8A8ÁO '.YOMDÁJA BUOAPtSTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom