25845. lajstromszámú szabadalom • Födémszerkezet

(2) kezdőkövek vagy vállkövek trapezalakúak, az (1) középkövek parallelepipedikusak, a (3) zárókövek pedig szintén trapezalakúak, de mindkét oldalt egyenlő hajlásszöggel bír­nak. Az (1) középkövek mindenkor egy bi­zonyos meghatározott szélességgel bírnak, úgyszintén a (3) zárókő is, míg a (2) váll­kövek szélessége a helyi viszonyoktól, pél­dául áz épületfalak által bezárt szögtől függ. A födém elkészítése akként történik, hogy legelébb is a falak melletti oldalakon a tra­pezalakú (2) vállköveket helyezziikk el, az­után pedig az ezen válll;övekhez csatlakozó parallelepipedikus (1) középköveket rakjuk be a boltozat két oldalálól annak közepe felé, végül pedig a kettős ékalakú (3) záróköveket helyezzük be a boltozat közepén. A kövek behelyezése után fönmaradó hézagokat egyenletesen sima födém létesítése czéljából czementhabarccsal, vagy effélével kenjük ki. A kövek behelyezése vakolt födémek esetén a vakolóállványról, vakolatlan födémnek esetén állvány nélkül történik, a köveknek fölülről a gerendák közé való helyezése útján. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Üreges boltozatkövekből álló födémszer­kezet, jellemezve az által, hogy az egy­máshoz ferdén illesztett boltozatkövekfölső oldalukon körívalakúak, a fölfekvés felé eső végükön pedig erősbített falvastag­sággal bírnak, mi mellett a (2) kezdő­vagy vállkövek trapezalakúan, az (1) kö­zépkövek parallelepipedikusan, a (3) záró­kövek pedig trapezalakúan és alsó sík­fölületük fölé ékalakúan vannak kiké­pezve, oly czélból, hogy a tartógerendák közé helyezett üreges boltozatkövek egy­máshoz szorulása által különösen nagy hordképességű födémet nyerjünk. 2. Az 1. pontban védett (3) födémzárókövek­nek egy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy azok hosszirányban több (4, 5, 6. ..) részre vannak osztva és hogy az egész födémszerkezet zárókövét alkotó középső (5) darabjuk kettős ékalakúan van kiképezve, a födémet alkotó összes boltozatkövek összeszorítása czéljából. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNY TÁRSASAD NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom