25842. lajstromszámú szabadalom • Készülék nyers tégláknak és hasonlóknak agyagszalagokból való kimetszésére

mus két ferdén lemetszett (17, 18) részből | áll, melyek hengeres alakkal bírnak s kő- | ziilük a (17) rész a (2) állványbakkal, míg a (18) rész a (8) tengelylel áll szilárd kap­csolatban. A (19) tengely, mely egy (20) emeltyű segélyével kissé eltolható, másik végénél egy (21) dörzs-tárcsával és egy hornyokkal ellátott (22) hengerrel van fölszerelve, mely utóbbi a (19) tengelyen lazán foroghat. Az említett henger a (23) emeltyűkar és a (24) sínek közvetítésével kapcsolatban áll a ko­csival, úgy hogy ez, a (21) dörzstárcsa se­gélyével, a kimetszet nyers téglák eltávo- j lítása után, visszavezethető a még el nem metszett agyagszalaghoz. ' A készülék működése a következőleg tör­ténik. A (25) agyagszalag előretolása által, mely a (7) laphoz ütközik, az űrös (8) tengely kissé eltolatik és a metszőkar a (ltí) ütköző­lemez által kényszeríttetik kissé elforogni, minek következtében az ugyanezen űrös hengeren lévő (10) fogaskerék kapcsolatba jut a (12) fogaskerékkel. Eközben azonban a (17, 18) részekből álló mechanizmus is kioldatik, úgy hogy a tengely foroghat. Mi­dőn a fogaskerekeknek említett kapcsolása már bekövetkezett, a metszőkarnak a téglák kimetszéséhez szükséges forgása minden akadály nélkül megtörténhetik. A metszőkarnak további forgása követ­keztében a kocsi, a (17 és 18) részeknél levő csúszó fölületek hatása folytán még tovább eltolatik, a (25) agyagszalagtól eltávolíttatik, úgy hogy a kimetszett nyers téglák köny­nyen levehetők és továbbíthatók legyenek. A nyers téglák eltávolítása után a (20) emeltyűre az 1. ábrán nyíllal jelölt irány­ban gyakorolt nyomás közvetítésével a (21) dörzstárcsa hozzászoríttatik a (22) henger­hez, erre ez elforog, minek következtében a (23) emeltyű a II-vel jelzett állásból az I állásba jut s eközben a kocsit vissza­viszi az agyagszalaghoz. SZABADALMI IGÉNY. Készülék nyers tégláknak és hasonlóknak agyagszalagokból való kimetszésére, jel­lemezve a tengelyirányban egy helyt­álló (3) rúdon eltolható, űrös (8) tengely által, mely utóbbihoz a vele együtt a kocsit alkotó (6) görgőknek (5) ágyaza­tai is csatlakoznak s azonkívül ugyan­azt egy rövidebb, elforgatható, de egy­szersmind el is tolható, űrös (8) tengely veszi körül s a (7) ütköző-lappal fölsze­relt, szárnyalakú (9) inetszőkarok, vala­mint a (13) kimetszésekkel ellátott (10) áttételi közeg e második űrös tengelyen foglalnak helyet, mety részek, kapcso­latban a kocsi eltolására és visszaveze­tésére rendelt mechanizmussal, oly mó­don vannak elrendezve, hogy az agyag­szalagnak a (7) laphoz való ütközése alkalmával a (9) metszőkar a ferdén álló (16) ütközőlemez révén annyira el­forgattatik, hogy a (10 és 12) áttételi közegek egymással kapcsolatba jutnak, a (9) metszőkar forgásba jön és azonkí­vül a kocsi a ferdén lemetszett (17 és 18) részek közvetítésével az elmetszett nyers tégláktól eltávolíttatik, végül pe­dig a (19) tengely eltolása által, czélsze­rűen súrlódó kapcsolás révén, egy (22) henger hozatik forgásba, mely a hor­nyába kapaszkodó (23) kétkarú-emeltyű segélyével a kocsit visszavezeti a gép működésre kész állásának megfelelő helyzetbe. (1 rajzlap melléklettol.) Alt AS RÉftZvÉN TÁRSASÁG firOMDAJA tJUDAPESTEt*

Next

/
Oldalképek
Tartalom