25777. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és lángzó kemenczékben és más hasonló berendezésekben megmerevedő rétegeknek eltávolítására

csökken, de az elégő vas és esetleg ennek elégő alkatrészei (P . Si. C. stb.) nagy égési hőjük folytán oly rendkívüli lokális hőt fejlesztenek, hogy az égési pont szomszédságában lévő vasrészecskék megömlesztetnek. Ha már most ezen megömlesztett részeket nagy nyomással hamarább szorítjuk tova, mintsem azok a vas hőelvezetése folytán ismét megmerevedhetnének, akkor a hőelvetés okozta hátrány tényleg be van szüntetve és a megömlesztés tekintet nélkül az átolvasztandó tömeg nagyságára, tovább folyik. Azon mérvben, a mint a lyuk mélyebbedik, a nyomást esetleg még jelentékenyen fokoznunk kell, hogy a megömlesztett részek a lyukhoz vezető uton meg ne merevedjenek. Ezen eljárásnál igen nagy, gyakran 20 atmoszféra fölé emelkedő nyomást alkalmazunk, a mikor is az oxygén még nem hat hűtőleg. Hogy a hőelvezetést ezen eljárásnál tényleg elkerüljük, kitűnik abból, hogy a vastömbök az átömlesztés közben és után oly hidegek maradnak, hogy azokat kezünkkel megfoghatjuk. Ha a tapadék nehezen égethető el vagy egyáltalán nem égethető, akkor a nagy oxygénfölösleget el kell kerülni és a szükségessé váló nagy nyomásnál a bevezetett égési gáz mennyiségét fokozni, hogy a láng lehetőleg forrón tartassék. Minthogy ezen ritkábban előforduló esetben rossz hővezetőkkel van dolgunk, magának a lángnak hője elegendő a megömlesztéshez. A láng nagy nyomása ezenkívül még azon előnnyel is jár, hogy annak alkalmazásával függélyes irányban is olvaszthatunk át lyukakat, ami gyakran szükségessé válik. Ezen esetben a megömlesztett és oxydált tömegek a képződő lyukakból szökőkút módjára gyakran 10 méter fölötti magasságig fúvatnak ki. Világos tehát, hogy vízszintes irányban majdnem tetszőleges hosszaságú és aránylag kis harántmetszetű (a lángzó nagysága szerint pl. 50—100 mm. átmérőjű) lyukakat fújhatunk ki, mi pl. a lecsapoló nyílás megváltoztatásánál igen fontos szolgálatot tesz, mert ily módon a kemencze üzemében bekövetkező zavaroknál a kemencze megömlesztett tartalmát gjorsan lecsapolhatjuk. A gyakorlati kipróbálásnál kitűnt, hogy a leírt eljárással néhány (gyakran csak 3—5) perez alatt 1 m. hosszú lyukat olvaszthatunk át. Az átolvasztásnak ezen ^ gyors keresztülvihetése igen fontos haladást képez, mivel először rövidebb üzemzavarnál az elromlott vasat még megmerevedése előtt csapolhatjuk le és nem vagyunk kénytelenek a lecsapoló lyukat feljebb helyezni és másodszor, elhárítjuk ama veszélyt, hogy a megömlesztett vas a fúvókig emelkedvén ezeket elégesse, a mi jelentékeny anyagveszteséggel és súlyos üzemzavarokkal jár. Ha az elégethető tapadékok stb. eléggé föl vannak hevítve arra, hogy az oxygén behatása alatt elégjenek, akkor az égési gáz bevezetését egészen beszüntethetjük és az átolvasztást pusztán az oxygénnel foganatosíthatjuk. A gázokat gazometerekből vagy közvetlenül gázfejlesztőkből (pl. petroleumgázosítókból, gázolinkészűlékekből s. i. t.) vezethetjük be; legkényelmesebb a gázokat körülbelül 40 liter köbtartalmú aczélhengerekből kibocsájtani, melyekben a gázok körülbelül 100 atm. nyomásig vannak sűrítve, úgy hogy minden henger körülbelül 4. köbméter gázt szolgáltathat. Ezen hengerek mindegyikén egy-egy manométerrel fölszerelt redukáló szelep van elrendezve, mely czélszerűen 30 atmoszféráig menő szabályozható nyomás létesítését teszi lehetővé. A redukáló szelepek nyomó csövek segélyével czélszerűen egy több méter hosszú Daniell-féle lángzónak mindkét végével vannak összekötve. Minthogy a lángzót a mindinkább mélyebbedő lyukakban a visszaverődő láng, ill az oxygén folyton érinti, a lángzó csúcsát megolvasztás ellenében meg kell védenünk. Azon anyagnak, melyet a lángzó csúcsának megvédésére alkalmazunk, igen magas olvadási ponttal kell bírnia, nehezen eléghetőnek és nehezen eltörhetőnek kell lennie és változó hőmérsékletet kell kibírnia. Az eddig ismeretes lángzóvédő anyagok