25763. lajstromszámú szabadalom • A beszélgetések számlálására alkalmas kapcsolási berendezés távbeszélő hivatalok számára
— 3 -pillanatától a kérdező dugónak a kapcsoló hüvelyből való kihúzása időpontjáig — elzárva marad, tehát az (i) regisztráló mű tovamozgása meg van akadályozva. Ellenben az előfizető a számlálás téves megismétlését a váltakozó áramokat jellemző zörej következtében, mely váltakozó áramok az (o) tekercsben gerjesztetnek, rögtön észre veszi és ellene óvást vagy panaszt emelhet. Ha az előfizetők a beszélgetést befejezték és kagylóikat a kampóra fölakasztották, vezetékül két ága egymástól elszigeteltetik, történjék ez akár egy csengő igen nagy ellenállása által, akár kondenzátorok segélyével, akár valamely más egyenáramok megszakítására szolgáló ismert szerkezet által. A (k) központi mikrofóntelep árama ekkor gyöngítve lesz, vagy egészen meg is szakad és a beszélgetés végének jelzésére szolgáló (1) és (w) relaisk armatúrája nyugalmi helyzetébe tér vissza. Ez által a beszélgetés végét jelző (t) és (u) izzólámpák ismert módon működésbe jönnek. Ha most a hivatalnok az (a) és (v) dugókat az illető hüvelyekből kihúzza, a nyugalmi helyzetébe visszatérő (v) dugó az (s) kontaktusrugóra gyakorolt nyomása által a (t) és (u) izzólámpák áramkörét ismét megszakítja. Épp így a számláló szerkezet is magától beáll egy újabb kezdeti helyzetbe, a mennyiben ugyanis az (a) dugónak a (b) kapcsoló hüvelyből való kihúzása által a (h) és (e) elektromágnesek árammentesekké lesznek és armatúrájukat a nyugalmi helyzetbe visszatérni engedik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A beszélgetések számlálására alkalmas kapcsolási berendezés távbeszélő hiva- ! talok számára, melynél a számlálás a kérdező dugó és egy billentyű igénybevételével a hivatalban történik, az által jellemezve, hogy a számlálás lehetősége egy a hivatalban elrendezett elektromágnestől van függővé téve olykép, hogy a számlálás csak akkor eszközölhető, ha a hívó előfizető telefonját a kampóról leemelte. 2. Az 1. pontban igényelt kapcsolási berendezés, az által jellemezve, hogy az (n) számláló-billentyű lenyomása által az (e) relais gerjesztve lesz, és armatúrájának magához vonzásával mindenekelőtt a (h) számláló elektromágnest a központi telep áramkörébe iktatja, úgy hogy a számlálás végbemegy, azután a maga számára egy új áramkört zár, úgy hogy folytonosan bekapcsolva marad és a számlálás megismétlését kizárja. 3. Az 1. pontban igényelt kapcsolási berendezés, az által jellemezve, hogy a számláló-billentyű vezetéke egy második, az 1. pontban jellemzett elektromágnesen, vagy a beszélgetés végének jelzésére szolgáló (l) elektromágnesen elrendezett (r) tekercset zár magába, melynek segélyével a számláló-billentyű lenyomásakor indukczió-áramok küldetnek az előfizető vezetékébe azon czélból, hogy a hívó előfizetőnek módjában álljon a hivatalban végbemenő számlálást ellenőrizni. 4. Az 1. és 2. pontokban igényelt kapcsolási berendezés, az által jellemezve, hogy az (e) relais armatúrájának odavonzatása folytán egy, a számlálást ellenőrző (d) lámpa áramköre megszakad és ez által a végbement számlálás konstatálható. (1 rajzlap melléklettel. f'ALLAS ISÍVgNr hlVIMPAj. PU [JAPKÍTKN