25714. lajstromszámú szabadalom • Mechanikus előhívó készülék fotografiai képszalagok számára

— 2 -feküdjék és így az előidéző folyadék által kellőképen nedvesíttessék. A (4) résben, mely, mint látható, csak nagyon kis folyadékmennyiséget vesz föl, ez utóbbit állandóan körülbelül egyforma magasságban kell tartanunk. Erre a czélra egy a Mariotte-féle palaczk elvén alapuló készülék szolgál (4. ábra). A (4) réssel egy a (7) toldalékban alkalmazott (8) fu­rat áll összeköttetésben, melynek szabad fölső vége egy kibővüléssel bír, melybe az előidéző folyadék (11) készlettartályának két (9) és (10) csöve nyílik. A (9) cső csaknem a (8) furat fenekéig ér, míg a (10) cső állása a folyadék állásának ma­gasságát a (8) furatban és így a (4) rés­ben is megszabja. Mihelyt a folyadék szine a (10) cső alá sülyed, ez utóbbin keresz­tül levegő hatol a fölül zárt (11) tar­tályba és megfelelő mennyiségű folyadé­kot bocsájt a (9) csövön át a (8) furatba, illetve a (4) résbe. A (8) furat átmérője úgy van megállapítva, hogy az előidéző fo­lyadék csekély fölületen van a levegő be­hatásának alávetve. A (12) csőszorító a beömlés elzárására szolgál. A folyadéknak a (4) résből és (8) furatból való leereszté­sére a készülék kiürítése czéljából a (13) szeleppel ellátott (14) csőtoldalék szolgál. Természetes, hogy az állandó folyadékszin föntartása bármely más ismert szerkezet útján is foganatosítható. A rögzítő fürdő a (15) edényben van el­helyezve. Ennek szerkezete azonos lehet az előhívó edény szerkezetével. Minthogy azon­ban a rögzítő folyadék a levegő befolyása nem, vagy csak kevéssé romlik, az előidéző folyadéknál betartandó elővigyázati szabá­lyok mellőzhetők. A rögzítő edény szer­kezete ennélfogva egyszerűbb lehet. A (15) edény egyszerű lapos fenekű tar­tály, melyben több, pl. három (16) borda van megerősítve (1. és 3. ábra), melyek­nek fölső éle czélszerűen ívelt, illetve ho­morú. Ezen bordák fölött a (17) ellenbor­dák vannak elrendezve, melyek a (16) bor­dák fölső élével párhuzamos ívelt, illetve domború alsó éllel bírnak, úgy hogy a pár­huzamos élek között a szűk (18) rés ma­rad. A (19 19 19) csapszögek a (17) bor­dáknak helyzetükben való kellő rögzíté­| sére szolgálnak. (20) az (1) keret merevíté­sére szolgáló csapszög. A rögzítőfolyadék az edény falai és a bordák közötti teret egészen kitölti, míg a képszalag vezeté­sére a fölső (17) és alsó (16) bordák kö­zötti szűk rések szolgálnak. A fotográfiai képszalagnak a készülé­ken való keresztülvezetése következőképen megy végbe. A kezelendő képszalag a (21) és (22) hengerek közé vezettetik be, me­lyek közül a (21) henger közvetlenül haj­tatik, míg a készülék többi préselőhen­gerpinek hajtása ezen hengerről czélsze­rűen fogaskerékáttételek vagy más efféle útján történik, mint az 1. és 2. ábrán lát­ható. A (21 22) hengerek segítségével a (4) j résbe bevezetett képszalagot az említett ' hengerek kényszermozgás útján a résen ke­j resztülnyomják és az a rés másik végén előidézve lép ki. A (24) keresztcsapszögön J alkalmazott kellő görbülettel bíró (23) ve­| zetőbütykök az előidézett képszalagot a | (25 26) préshengerek közé irányítják, me­lyek, mint az összes préshengerek, vala­mely rugalmas anyaggal, pl. kaucsukkal | vannak bevonva és a fölös folyadékot ki­sajtolják, mely a (29) gyűjtő-edénybe fo­lyik. A (30) elvezető cső arra való, hogy az összegyűlt folyadékot elvezesse, ha az a (29) edényben bizonyos magasságot ért el. Czélszerű, ha a folyadék ezen edény­ben mindig olyan magasan áll, hogy a (25) hengert állandóan nedvesen tartja, nehogy a képszalag a sajtolásnál a hengerekhez tapadjon. A (25 26) hengerektől a képsza­lag a rögzítőfürdőbe jut és itt hasonlóké­pen keresztül szoríttatik a (18) résen, mire a (27 28) hengerek közé kerül, me­lyek a fölös rögzítőfolyadékot kisajtolják. Ez utóbbi vagy a (15) edénybe folyik visz­sza vagy külön fogható föl. A préshenger­párok száma szaporítható akképen, hogy két vagy több hengerpárt rendezzünk el egymás mögött. Esetleg egymás mögött két vagy több előidéző- vagy rögzítőfürdőt is rendezhetünk el, továbbá hasonló szerke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom