25708. lajstromszámú szabadalom • Eljárás ívlámpák karbidelektródái előállítására

mely az elektródák fölrobbanását idézi elő. Előnyös ezért, ha csakis oly femeket alkalmazunk. melyek gyorsan párolognak el. illetőleg olvadnak meg és melyek olvadási vagy forráspontja 1050° C. alatt van. Az a hőmérséklet, mely a karbidelektróda kráterében fejlődik, úgy látszik oly alacsony, hogy az ily elektródáknál alkalmazott vasból vagy vörös rézből és nikkelből készült bevonatok általában nem olvadnak meg, míg ugyanezek a férnek azonnal elpárolognak, ha azok szénelektródák burkolatát képezik. Úgy látszik, hogy a karbidelektródák között a legnagyobb hőfok magában a fényívben fejlődik, melynek hőmérséklete úgy látszik sokkal nagyobb, mint a kráteré. Ennek következtében az ily fémburkolatok csak akkor olvadnak meg, vagy párolognak el a kellő időben, ha azok olvadási- vagy forráspontja elég alacsony. Úgy találtuk, hogy erre a czélra előnyösen ónt, czinket, magnéziumot, sárgarezet és mindenekelőtt alumíniumot alkalmazhatunk. A levegőnek a karbidelektródákra gya korolt bontó hatását, mint azt a bevezetésben is említettük, azáltal is kiküszöbölhetjük, hogy ezeket az e'ektródákat egy vékony firnisz-, illetve valamely sziláfcV tapaszréteggel vonjuk be. A firnisz oldószerének, valamint orgános alkatrészeinek olyanoknak kell lenniök, hogy ezek a fényívben ne égjenek kormozó lánggal, minthogy ellenkező esetben a reflektor, mely az egyenletes fénykisugárzás szempontjából szükséges, elkormozódikmi a fény erősségét tetemesen csökkenti. Ezért czélszerűen sűrűn folyó alkoholokat, például gliczerint alkalmazunk oly módon, hogy a karbidelektródákat gliczerinbe mártjuk, vagy gliczerinnel kevert tapasszal vonjuk be. Az első esetben a gliczerin a karbidot fölszínén oldja és abból gázfejlődés közben meszet választ le. A mész az oldószer kiválása következtében a karbidot oly áthatlan réteggel vonja be, hogy a levegőben foglalt nedvesség az elektróda anyagára káros hatással nem lehet. A gliczerin azonkívül a fényívben világító lánggal teljesen elég, anélkül, hogy a legcsekélyebb koromréteg rakódnék le. Ha a karbidelektródákat tapasszal akarjuk bevonni, valamely fémoxidot gliczerinben oldunk és az oxidhoz, — hogy a bevonatot vezetővé tegyük, — kevés szenet keverünk. Az ily tapaszréteg igen rövid idő múlva megmerevedik és a karbidot nedvesség ellenében ugyancsak megvédi, anélkül, hogy elégésnél a fényt károsan befolyásolná. Gliczerin helyett bármely más alkoholt vagy alkoholoidet is alkalmazhatunk. Ha firniszt, vagy orgános bevonóanyagokat, például kátrányt alkalmaztunk, akkor előnyös, ha oly módon járunk el, hogy az elektródákat a telítés és például kátrány alkalmazásánal a szárítás után kiégetjük, hogy ezt az orgános anyagot oly áthatlan szénréteggé változtassuk át, mely a nedvesség és levegő behatolását biztosan meggátolja. Ha a telítést és az ezt követő kiégetést elég sokszor ismételjük, biztosítva vagyunk, hogy az elektródát annyira áthatlan réteggel burkoltuk, mely az elektródának vízzel való érintkezésbe hozatalát is megengedi. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás víz hatására bomló karbidból készült elektródák előállítására ívlámpákhoz, jellemezve azáltal, hogy az elektródákat egy vízálló és a levegő nedvességével szemben ellenálló burkolattal vonjuk be. hogy azokat a légnedvesség elbontó hatása ellenében megvédjük. 2. Eljárás az 1. igény szerint ivlámpa-elektródák előállítására, jellemezve azáltal, hogy az elektródákat a fémből álló védő és áthatlan bevonattal mechanikai úton burkoljuk. 3. Eljárás az 1. igény szerint ívlámpa-elektródák előállítására, jellemezve azáltal, hogy a karbidelektródákat valamely alkohollal vagy alkoholoiddal telítjük, illetve egy oly tapasszal vonjuk be, melynek oldószerét valamely alkohol vagy alkoholoid képezi. P&LLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPBSTiO-