25664. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék oly tárgyak vulkanizálására, melyek vulkanizálást igényelnek
ellátva. E vezetékeken kívül még egy második (8) közvetlen vezeték is van a két tartány között, mely vezeték a (9) szeleppel elzárható. Mint már említettük, a két (1) és (2) tartány egymástól függetlenül vagy ugyanazon, vagy különböző hőfokokra hevíthető. Ha most a légszivattyút megindítjuk, a rajzban föltüntetett szerkezetnél, mely természetesen a czélnak megfelelő változtatást szenvedhet, a (2) tartányt az atmoszférikusnál alacsonyabb nyomásnak kell kitenni, mi mellett természetesen föltételezzük. hogy a (8) közvetlen vezetékben lévő (9) szelep el van zárva, vagy csak kevéssé van nyitva, míg az (1) tartány a (2) tartányból kiszívott és a (7) nyomóvezetéken keresztül bevezetett fölhevített levegő közvetítésével a szükséges és pontosan szabályozandó hőfok állandó föntartásával, bárminő szükséges vagy kivánt fokú túlnyomásnak tétetik ki. A (12) és (13) szelepek alkalmazása által lehetővé válik, hogy, amint azt már föntebb említettük, a tartányoknak csak egyikét használjuk és vagy fölhevített, illetőleg közönséges levegő vagy gázok beszivattyúzásával tetszőleges túlnyomást létesítünk, vagy pedig, hogy a vulkauizáláshoz szükséges hőfoknál, evakuálás útján tetszőleges, az atmoszférikusnál alacsonyabb nyomást hozunk létre. A vulkanizálási tartányok szellőztetésére az (1) tartány számára a (10) szellőztető szelepek, a (2) tartány számára pedig a (11) szellőztető szelepek szolgálnak. A leírt készüléknek egyéb, elképzelhető kiviteli módozatairól már föntebb az eljárás leírásánál megemlékeztünk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás oly tárgyak vulkanizálására, melyek vulkanizálást igényelnek, az által j jellemezve, hogy a nyomás és hő heha- j fása az egész vulkanizálási proczesszus ' alatt egymástól független, úgy hogy tetszőleges vulkanizálási hőfoknál tetszőleges nyomás érhető el. 2. Az 1. pontban igényelt eljárás egy módosítása, az által jellemezve, hogy a vulkanizálási proczesszus alatt egyidejűleg, vagy váltakozva, folytonosau, vagy intermittálva szellőztetés és czirkuláczió válik lehetővé, a nyomásnak teljes, csekélyebb, vagy éppen semmi csökkenésével. 3. Az 1. és 2. pontokban igényelt eljárás egy módosítása, az által jellemezve, hogy a vulkanizálandó tárgyak kivánt porozitásának megfelelően a vulkanizáló közeget az atmoszférikus nyomásnál alacsonyabb tetszőleges nyomásnak vetjük alá. 4. Az 1—3. pontokban igényelt eljárás foganatosítására egy készülék, az által jellemezve, hogy a vulkanizálandó közeg a vulkanizálási tartányban egy szívó- és nyomólégszivattyú segélyével a szükséges vulkanizálási hőfok mellett bárminő tetszőleges és variabilis túlnyomásnak vagy az atmoszférikus nyomásnál alacsonyabb nyomásnak tétetik ki, a hol is egyszersmind a vulkanizálási tartánynak üzem közben való szellőztetése is eszközölhető. 5. A 4. pontban igényelt készülék egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy két, egymással egy szívó- és nyomólégszivattyú vezetékei által összekötött vulkanizálási tartány úgy van egymással egyesítve, hogy egyidejűleg a szükséges hőfoknál, az egyik tartányban bármily tetszőleges túlnyomás, a másik tartányban pedig bármily tetszőleges, az atmoszférikus nyomásnál alacsonyabb nyomás létesíthető, mi mellett a két vulkanizálási tartány között egy külön összekötő vezeték szolgál a nyomásnövekedés vagy nyomáscsökkenés nélkül végbemenő czirkuláczióra, illetőleg szellőztetésre. (1 rajzlap melléklettel). PALLAB k6s2VÉh\T<HSAS/o HVOMDjÜi IUDAPKSTKi-