25648. lajstromszámú szabadalom • Újítás a czukor és czukoroldatok kezelésében, valamint az ezen kezelésnél alkalmazott tisztító anyagokra vonatkozólag
állani hagyjuk, a keverék önmagától két rétegre fog szétválni, mely közül a fölső a kezelés alatt álló massza rétege, míg az alsó a kénsavat és más haszon nélkül való anyagokat tartalmazó víz, mely utóbbit ily módon, alkalmas edényt használva, könnyen lefejthetünk. Akár alkáliákat, akár vizet alkalmaztunk a savfölösleg közönbösítésére, illetve kivonására, a kapott elegyhez közönséges sónak vízben való oldatát kever- j jük, azon czélból, hogy megszabadítsuk a [ savnak vagy víznek minden maradványától, | vagy pedig az alkáliák fölöslegétől, ha ilye- j nek alkalmaztattak volna a föntebbiek ér- j telmében. A só és a víz külön is hozzáad- ! ható az elegyhez. A sónak és víznek min- J den egyes adagolása után állani hagyjuk i az elegyet és a sóoldatot néhány óra múlva ! lefejtjük. Ha az elegy gyakorlati értelem- I ben meg van szabadítva a víztől, vagy az ! alkáli fölöslegétől, kerosent vagy más szén- j hydrogén-olajat vagy szénhydrogéu-olajat j tartalmazó keveréket adhatunk hozzá. A fontebbiekben ismertetett tisztító folyadék, tetemes mennyiségű szénhydrogénolajjal vagy az utóbbit tartalmazó keverékkel elegyítve, különösen jellegzetes és ki- ! tünő képességgel bír a czukor tisztítására ' és a mennyire bejelentőknek megtudni si- I került, hasonló czélból még eddig nem al- j kalmazták sehol sem. Ha a sav közönbösítésére valamely alkálit alkalmazunk, igen jó eredményt kapunk, ha j ilyen gyanánt maró szódát veszünk és ebből j egy s. részt adunk a savval kezelt elegy- ; nek 15 s. részéhez. Bejelentők szintén igen jó eredményeket értek el akkor is, ha a föntebbiek szerint j az elegyhez 50% kerosent kevertek, azon- 1 ban természetesen ezt nem lehet mint meg- \ állapított százalékarányt tekinteni, mivel te- j temesen változhatik, az anyagok tulajdon- | ságainak megfelelően. Ha a sav közönbösítésére a föntebbiek ; szerint alkáliákat alkalmazunk, úgy természetesen különböző kénsavsók keletkezhetnek a derítő vagy tisztító folyadékban, ' azonban természetesen ezen sóknak ily módon való előállítása szintén beleesik a jelen találmány keretébe. A következő anyagok azok, melyeket megvizsgáltunk és azt találtuk, hogy hatásuk megfelel a föntebb előadottaknak, nevezetesen a gyanta, gyantaolaj, olívaolaj, castorolaj, lenmagolaj, kókuszdió-olaj, gyapotfamag-olaj, repczeolaj. zsír, faggyú, tőkehalmáj-olaj, halolaj, zsírolaj, olajsav, stearinsav, pálmaolajsav, vajsav és a terpentinolaj. Megjegyzendő azonban, hogy a fontebbiekben csakis példákat soroltunk föl azon gyantás, zsíros vagy olajos anyagokra vonatkozólag, melyek kénsav hatásának vethetők alá azon czélból, hogy az ismertetett derítő vagy tisztító folyadékok osztályába tartozó anyagot állíthassunk elő. Mivel a föntebb elősorolt anyagoknak legnagyobb része olajok gyanánt ismeretes és mivel a gyanta, találmányunk czélját tekintve, hasonlóan viselkedik a zsíros anyagokhoz s különben is a zsírok nem egyebek, mint szilárdabb halmazállapotú olajok s viszont a zsírsavak tudvalevőleg olajvagy zsírszerű jellegzetes tulajdonságokkal bírnak, mivel továbbá a fönti anyagok, ha kénsavval a leírt módon kezeltetnek, tehát szulfonáltatnak, a czukorra és a vele elegyült tisztátlanságokra hasonló és egyenértékű módon hatnak, «olajos anyagok» gyűjtő név alá foglaljuk össze őket, míg ha a kénsavval való kezelés a föntebbiek szerint már megtörtént, a származékot, illetve derivátumokat «szulfo-olajos anyagok)) névvel jelöljük meg. Meg kell jegyeznünk, hogy a leírt módon előállított valamennyi tisztító ható anyag helyesen és joggal foglalható össze a «szulfonált» vagy «szulfo» jelzővel ellátott gyűjtőnév alá, akár nevezhetők különben «olajos» anyagnak, akár sem. Azon tisztító anyagot tehát, a melyet valamely gyantás anyagnak (pl. gyantaolajnak) kénsavval vagy kénsavat is tartalmazó saveleggyel való kezelése által állítunk elő, «gyantás szulfo-olajos derítő vagy tisztító folyadék»-nak vagy «gyantás szulfonált anyagnak» nevezzük. Ha viszont a tisztításra használt anyagot valamely zsíros anyag-