25585. lajstromszámú szabadalom • Ekére szerelendő vetőkészülék boronával

— 2 — 9. ábrán nagyobb lépték szerint fölülről nézve és hosszmetszetben van föltüntetve. Ezen kibocsátó szerkezetnek ferdén lefelé haladó (15) részét egy (16) csap körül el­forgatható, gulaalakú (17) tömb két (18 19) csatornára osztja oly módon, hogy a mag kiömlését ezen (17) tömb által, mely a kellő helyzetben (17') szárnyas csavar segélyével rögzíttetik, a szükségnek megfelelően lehet szabályozni. A csiga (8) orsójának forgatására a (3 4) futókerekek által hajtott (20 21) kúpkerékmű szolgál, még pedig vagy úgy, hogy ezen futókerekek a (22) tengelyre ékeltetnek. vagy pedig, mint a 12. ábra mutatja oly módon l hogy7 a (22) tengelyen lazán ülő futó kere­kek egy (23) forgattyúkar révén viszik át mozgásukat a tengelyre. A (24 25) födök megakadályozzák,hogy a tengely csapágyakba föld hatolhasson be. A kúpkerékművet (26) védő lemez veszi körül, mely a (14) kiöm­lesztő szerkezettel együtt a 7. ábrán föltün­tetett s (27) csavaranya segélyével össze­szorítható rugalmas (28) kapoccsal erősítte­tik meg a (2) cső végén. Hogy ezen vető készülék bármilyen ekére alkalmazható legyen, a készüléknek az (1) gereudelytől való távolságát változtathatóvá kell tenni. Ez oly módon történik, hogy az (1) gerendelyen egy [ alakú (35) kar (36) kapocs segélyével van megerősítve. (7. ábra). A (35) kar a barázda mélységének megfele­lően tetszés szerinti magasságban állítható be s szabad végén egy (37) kengyelt tart, mely (38) csavarok által a (35) kar vízszin­tes szára mentén elmozdítható s a (2) cső fölvételére szolgál, mely a kengyelben kellő játéktérrel bír, hogy a fölszántott talaj egye­netlenségeit követhesse. Azonkívül a vetőkészüléknek a tengelyen úgy kell ágyazva lennie, hogy az eketest a szükséges fordulatokat véghez vihesse, a mi a következő módon éretik el: Az (5) töl­csér egy függélyesen lefelé haladó (39) üre­ges csőhüvellyel bír, melynél fogva egy (40) orsón forgathatóan nyugszik. Ez utóbbi (41) villában végződik, meg egy ] alakú (42) állvány vízszintes (42') karján elforgatható s a mellett el is tolható. A helyesen beállí­tott (40) orsónak eltolás ellen való rögzí­tése a villa ágai között (44) csavarszög ál­tal megerősítendő (43) hüvely segélyével történik, míg a (6) tengelyhez való erősíté­sére a 6. ábrán föltüntetett villaalakú (45) kapocs és (46) csavar szolgál. A (42) áll­vány ily módon magassági irányban tetsző­legesen beállítható. A talaj boronálására a taligatengely külső végére erősített, ismeretes szerkezetű (C) borona szolgál, mely a gerendelytől oly tá­válságban van elrendezve, hogy mindig az előzőleg vont barázdába vetett mag fölött halad el. A vető készüléknek és boronának fölszerelési módja lehetővé teszi, hogy az eke ezen szerkezetek nélkül is használható legyen. Kettős vagy többszörös ekéknél ugyan­ityen vető készülék alkalmazható, azon kü­lönbséggel, hogy a (2) csövek az ekevasák számának megfelelő számban vannak alkal­mazva oly módon, hogy az összes (2) csö­vek egy és ugyanazon (5) beöntő tölcsérből vannak leágaztatva s ez utóbbi által táplál­tatnak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ekére szerelendő vető készülék boroná­val, jellemezve egy az eke mellső alvá­zához erősített (5) tölcsér s az utóbbinak folytatását képező, az eke gerendelyéhez erősített s belsejében egy szállító csigát tartalmazó s futó kerekeken nyugvó (2) magszállító cső által, melynek szállító csigája a mag beömlési helyén oly mó­don van kiképezve, hogy a csigamenetek szűkebbre vagy tágabbra állíthatók azon czélból, hogy ugyanazon idő alatt kisebb vagy nagyobb mennyiségű mag legyen elvethető, míg a csiga orsójának forga­tására a (2) csövet tartó futó kerekek által hajtott kúpkerékmű szolgál, jelle­mezve továbbá az eketaliga tengelyének meghosszabbítására levehetően szerelt ismeretes szerkezetű (C) borona által. 2. Az 1. igényponttal védett vetőkészűléket az ekéhez foglaló szerkezet, jellemezve az (5) beöntő tölcsérnek egy csőhüvelyét fölvevő, függélyes síkban elforgatható

Next

/
Oldalképek
Tartalom