25538. lajstromszámú szabadalom • Elzárható ruhafogas

áz előbbihez hasonló. A különbség csak j abban áll, hogy a (g) támasztóemeltyű és [ az (r) tolóék (3. ábra) a horog nyitott ál­lapotában akként állanak, hogy bedugott kulcs a támasztóemeltyű felé el nem for­dítható és ennélfogva ki nem húzható. Azonkívül a (k) és (1) tolóékek egy kettős (r) tolóékké (4. ábra) vannak egyesítve. Az első kiviteli alaknál egy kis számlap van alkalmazva, mely ugyanazt a számot | hordja, mint a horog tartólapja és a kulcs; | ezen' számlap egy (s) hasítékba betolható j (1. ábra) és a ruha tulajdonosa által meg- , őrizhető. Ezen számlap azonban el is hagy­ható, mint azt a 2. kiviteli alak mutatja. A ruhák közvetlenül a gallér mögött (nem ' 2. pedig az akasztó segélyével), a kalapok pedig a bőrbetéten belül szorítandók be. j Mindkét kiviteli alaknál az akasztó horog j és a szorítóhorog (t) gummipofákkal van I ellátva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elzárható ruhafogas, jellemezve egy helytálló (c) akasztóhorog és egy (u) csukló körül forgatható (f) szorítóhorog által, mely utóbbi egy (g) támasztó­emeltyűvel van szilárdan összekötve, mi mellett az utóbbi támasztóemeltyűt a nyilt helyzetben a helytálló akasztóho­roggal szilárdan összekötött (h) zár két oldalán (m) csap által vezetett (k) és (1) tolóékek forgásában nem gátolják, ugy hogy a szorítóhorog becsukható, mire a (g) emeltyű és az (f) horog visz­szafordítása többé nem lehetséges, minthogy a (k) és (1) tolóékek egy (v) lejtős fölületen előrecsappannak és a (g) támasztóemeltyű alá kerülnek. Az 1. pontban védett elzárható ruhafo­gasnak egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a tolóékek egyetlen ket­tős (r) tolóékké vannak egyesítve és hogy a horog nyilt állapotában a kulcs a (g) támasztóemeltyű és az (r) tolóék között fogva tartatik és csakis a ho­rog zárt helyzetében szedhető ki. il rajzlap melléklettel.) ("ÁLLAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTÉ*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom