25522. lajstromszámú szabadalom • Másológép

a kisebb (23) rozetta lazán, forgathatóan van ágyazva. Az egyes rozetták hatcsúcsos csillagok gyanánt vannak kiképezve. Eme csúcsok (24) hasítékokkal vannak ellátva, melyek a (26) kétkarú emelők (25) eltolható csapágy csapszögének vezetésére szolgálnak. A (26) emelők egyrészt egyik végükkel a (23) rozetta csúcsaival vannak összekötve, másrészt másik végükkel a szemben fekvő rozetták megfelelő emelőivel (27) rudak út­ján vannak összekötve. A (22) és (23) ro­zetták kölcsönös helyzetét a (28) mutató jelzi, melynek a (23) rozettával szilárdan összekötött csapszöge a (22) rozetta egy hasítékán megy át. A (23) rozettának az 5. ábrán berajzolt nyíl irányában vagy for­dítva való elforgatásánál a (26) emelők be­állíttatnak, úgy hogy a motolla átmérője nagyobbá vagy kisebbé lesz. A (23) rozettát egyszerű módon egy a (28) mutató csapjára szerelt (29) szárnyas csavarház segélyével forgatjuk el. A fölfeszítendő papiralakot vagy általában a (34) orsóra fölhúzandó másolópályát tehát a motollán könnyen rögzíthetjük, a mutató pedig a mindenkor kivánt alak leolvasását teszi lehetővé. A motolla állványán azonkívül a (30) jelzőharang foglal helyet, mely a másolandó levelek egyenletes behelyezését teszi lehe­tővé. A (23) rozettán ugyanis átlósan szem­ben fekvő (31) ütközők vannak elrendezve, melyek ennek következtében egyenlő idő­közökben a (32) rúgó hatása alatt csönget­nek és ez által jelzik, hogy mikor helye­zendő be az új levél. A másolás már most következőképen tör­ténik. A (9) víztartályba a gép állványára szerelt (33) töltő berendezésen át elegendő mennyiségű vizet töltünk, mire a forgattyút addig forgatjuk, míg az alsó (4) henger a fölső (5) hengert egyenletesen be nem ned­vesítette és a (7) gummihengernek az (5) hengerhez való odaszorításánál a (10) lemez alatt a víz ez utóbbin vissza nem folyik. Ha a két henger vízzel teljesen át van itatva, akkor a levelek másolásához fog­hatunk. E czélból a két állító gyűrűvel el­látott (34) orsóra egy (35) másoló tekercset húzunk föl, melyről a papirt az (5) és (7) hengerek között a (10) lemez alatt vezetjük és a forgattyú további forgatásánál a (15) fémhengeren és a (16) simító alatt a (21) motollához vezetjük, melyen megerősítjük. Ha már most a motollát a másolandó levelek alakjának megfelelően úgy állítjuk be, hogy minden csengettyüjelre egy-egy új levelet helyezhetünk a gépbe, akkor a másolás megkezdődik, miután előzőleg a másoló helyhez történő vízáramlást a (2) és (6) csapágycsavarok által szabályoztuk. A (10) lemezen fekvő leveleket egymásután a for­gattyú folytonos forgatása által a gépbe toljuk és pedig mindig akkor, ha a jelző­harang ehhez a jelt megadta. Ha a levelek­nek ezen behelyezését rendszeresen betart­juk, akkor a motollán egyik másolat a másik fölött fekszik. A levelek a (P) papirpályán a (15) hengerhez mennek és azután letolat­nak, hogy a (14) lemezbe jussanak. Ha az összes levelek másolva vannak, akkor a másolatokat késsel vagy ollóval a motollán ama üres helyen, mely a másolatok közölt fönmarad, elmetszthetjük, úgy hogy a má­solatokat füzet alakjában megőrizhetjük, vagy pedig egyes másolóleveleket vágunk. Ha meghatározott alakú, perforált papír­tekercset alkalmazunk, akkor a motollát ezen alakra beállítjuk és a másolatokat a a perforált helyeken lemetsztik. A leírt motollát természetesen bármely más fölfeszítendő papir- vagy efféle te­kercseknél is alkalmazhatjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Másológép levelek és effélék másolására végnélküli pályákon, jellemezve egy meg­nedvesített, nemezből álló (5) tekercselő henger és egy ehhez szoruló, ferdén fölötte álló (7) gummihenger között föl­felé vezetett, a (15) fémhenger köré és a (16) simító alá fektetett (P) másoló­pálya által, mely a (7) gummihenger által hajtott (21) motollán van megerő­sítve, mely (P) pályáról a (10) lemezről az (5) és (7) hengerek között vezetett leveleket a (15) fémhengeren történő elhaladásuknál letoljuk és a (14) bádog­lemezbe szállítjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom