25508. lajstromszámú szabadalom • Újítás szövőszékeken

mozgó nyüstkeretek merőlegesen álló (4) oldalrúdakból állnak (1. és 4. ábra), melyek fölső vége páronként párhuzamos (5 6) nyüst­pálczák által van összekötve; utóbbiak a fém­szalagok (3) hasítékán haladnak át, melyek hossza oly módon van meghatározva, hogy a fémszalagok korlátolt függélyes irányú mozgást végezhetnek. A nyüstkeretek hajlékony (7) szalagokkal vannak egymással összekötve, melyek mint az 1. ábrában látható, egy lengő tengely kö­rül vannak vezetve. Az (1) fémszalagok alsó vége alatt ke­resztirányban egy függélyesen álló (8) lemez terjed, hogy a fémszalagok egymással való érintkezése elkerültessék és egyidejűleg egy ütköző képeztessék arra az esetre, ha egy lánczfonal elszakadása által kioldott fém­szalag lefelé mozog, hogy a (10 11) nyúl­ványok egyikének mozgását megakadályozza. A (10, 11) nyúlványok a (9) lengő tenge­lyen vannak elrendezve, mely megfelelő módon nyeri mozgatását. Míg a lánczfonalak épen maradnak, addig a fémszalagok alsó vége vetülék képezésénél a (10 11) nyúlványok pályáján fölül marad­nak, ha azonban egy lánczfonal elszakad, akkor az illető fémszalag lefelé mozog és alsó vége a nyúlvány és (8) lemez közé kerül, mire a nyúlványok mozgása megsza­kíttatik és a megállító szerkezet működésbe jön. A mellékelt rajzokon a fémszalagokat kis csoportokra, illetve szakaszokra osztó szer­kezet (elválasztó szerkezet) két kiviteli alakja van föltüntetve. Mint a 4. és 5. áb­rák mutatják, egy (12) lapos rúd két sor (13 14) peczkekkel van ellátva, melyek a (12) rúdra merőlegesen, a rúd két oldalán vannak elrendezve és a rúdban levő lyuka­kon haladnak át. Mint az 5., 6. és 7. áb­rákból látható, a (12) rúd mindegyik végén egy (15) tuskó van elrendezve, melyben a (12) rúd befogadására egy (16) mélyedés van kivágva, a (12) rúd (17) csapok segé­lyével van a tuskón megerősítve, mely (17) csapok egyidejűleg egy a tuskó lefelé nyúló (19) részének mellső oldalán lefüggő, (1$) lemezt is rögzítenek. A (19) rész (20)-nál ki van vágva, míg a (18) lemez (21)-nél kifelé van görbítve. A (19) rész alsó vége (22)­nél az ellenkező oldal felé van legömbö­lyítve. A (12) rúdon lévő elválasztó peczkek oly módon vannak elrendezve, hogy két-két ily peczek között megfelelő számú fémlemez csoportosítható, míg az elválasztó peczkek­nek a nyüstkeretre való szerelése czéljából az (5 6) nyüstpálczák egyike a (15) tuskó (19) része és a (18) lemez közé van helyezve (5. és 6. ábra), a midőn a tuskó vízszintes (23) fölüle te a ny üstpál cza fölső élére fek­szik. E mellett a (12) rúd a két (5 és 6) nyüstpálczák között a középen van, úgy hogy a (13) elválasztó peczkek az (5) nyüst­pálczára és a (14) elválasztó peczkek a (6) nyüstpálczára fekszenek. Az (1) fémszalagoknak ezen csoportokba való beosztása a fémszalagok oldalt való ide-oda lengését vagy dülését megakadá­lyozza, úgy hogy ha egy lánczfonal elszakad, a megfelelő fémszalag, minthogy utóbbi függélyes helyzetben van, azonnal lefelé esik és a megállító szerkezetet működésbe hozza. Az elválasztó szerkezetek levehetően van­nak elrendezve, úgy hogy könnyen levehe­tők és fölszerelhetők. Az 1., 2. ós 3. ábrákban oly elválasztó szerkezetek vannak föltüntetve, melyek köz­vetlenül a fémszalagokat tartó nyüstpálczá­kon vannak elrendezve. Az 1. és 2. ábrában rajzolt elválasztó részek erős rúgódrótból vannak előállítva és oly módon vannak meghajlítva, hogy (24) hurkot képeznek, míg a drót szabad végei (26)-náJ S-alakban vannak meghajlítva és a nyüstpálcza széleit körülfogják (2. ábra). A (24) hurkok a levehető fémszalag csopor­tok között válaszfalakat képeznek. Hogy az elválasztó részeknek a nyüstpálczákon való eltolódását megakadályozzuk, a nyüstpál­czák (27) bevágásokkal vannak ellátva, melyekbe az elválasztó részek végei be­kapaszkodnak. A 3. ábra az elválasztó rész egy módosítását mutatja. A drót ezen kivitelnél is egy (28) hurkot

Next

/
Oldalképek
Tartalom