25507. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék szőnyegek, kárpitok és hasonlók készítésére

- 2 — szívószekrénybe. A levegő ekkor átnyomul a szívószekrénybe, de a festőanyag visz­szamarad a szőnyegben, melyben a szöve­ten fekvő anyag finom szemcsés és még laza állapota folytán egészen a szövetig vagy csaknem addig előnyomul. Ezt követőleg a további műveleteknek vetjük alá a szőnye­get a szükséges szilárdság, sima fölület stb. létrehozása czéljából. A mellékelt rajzon: 1. ábra a készüléket részben oldalnézet­ben, részben pedig metszetben ábrázolja, 2. ábra a mintalemez fölülnézete. A rajzon (1) a mintalemezt, (2) pedig ennek alsó oldalára erősített bádogkarimá­kat jelöli, melynek alakja pontosan meg­egyezik a kivánt mintázás alakjával. A 2. ábra a minta egy részét mutatja. Ennek vonalai tehát egyúttal az emltíett bádogok éleit is ábrázolják. Ezen bádogkarimák, a mint az az 1. ábrából látható, elég magasak arra, hogy a beléjük vezetett festékpor egyenletesen eloszolhasson, vagy pedig az alább leírandó, meghatározott módon he­lyezkedhessen el. A szükséges festékanya­gok tartói (3—3)-al vannak megjelölve. Ezen tartók félköralakú fenékkel bírnak és közel a fenékhez a (4) kavaró van bennük elrendezve, mely alkalmas módon gyors for­gásba hozatik, miáltal a poralakú festék­anyag fölkavartatik és a tartókban le­begve tartatik. A tartókból a minta mind­egyik kamrájába vagy czellájába (5) töm­lők vezetnek. így például a 2. ábrán (6)-al jelölt levélnek megfelelő czellába három tömlő vezet, melyek a 2. ábrán köröcs­kékkel vannak jelölve és a levélen el van­nak osztva. Ezen tömlők egy és ugyanazon (3) tartóból indulhatnak ki és pedig abból, mely levélnek adandó szinű festéket tar­talmazza, de kiindulhatnak különböző színű festéket tartalmazó tartókból is, a midőn azután a levélnek bizonyos árnyékolást köl­csönöznek. Az (1) lemezen át a czéllákba a (7) csövek vezetnek és ezekre vannak a tömlők ráhúzva. Ezen csövek lehetnek a czellában eredetileg különböző hosszúsá­gúak, vagy pedig különböző hosszúságot adhatunk nekik az (1) lemez eltolása által. ! A szívószekrény (8)-al és ennek a szivaty­tyúhoz vezető csöve (9)-el van megjelölve. A szívószekrény egy rácsos (10) födéllel van ellátva, mely a szőnyeg alátámasztá­sára szolgál. A szőnyeget a fölemelt mintalemez alá a (8) szívószekrényre helyezzük. Ezen a lá­helyezés megkönnyítése czéljából a szőnye­get egy finom sodronyhálóra vagy más ha­sonlóra fektethetjük, mely azután a moz­gásban részt vesz. (11) jelöli ezen sodrony­hálót, (12) a jutaszövetet és (13) a fönt említett szőnyeganyagnak a szövetre kite­rített rétegét. Mihelyt a szőnyeg elfog­lalta megfelelő helyét, a mintalemezt oly mélyre sülyesztjük, hogy a bádogkarimák egy keveset behatoljanak az említett 'v 13) rétegbe. Erre a szívókészüléket (szivaty­| tyű, ventilátor vagy más hasonló) műkö­désbe hozzuk. Ez azután a levegőt a meg­felelő módon légbebocsátó nyílásokkal el­látott (3) tartókból a tömlőkön, a minta­lemez czelláin és a szőnyegen át a szivó­szekrénybe szívja. A levegővel a tartók­ból kiragadott festékpor ekkor az említett (13) rétegbe nyomul és ennek finom, némi­leg tapadó szemcséin fogva tartatik. Mi­) dőn már elegendő mennyiségű festék lett i kiszíva, a szívókészülék működését beszün-J tétjük, a mintalemezt oly magasra emeljük, hogy az a szőnyeget ne érje és a szőnye­get egy darabbal továbbhúzzuk, úgy hogy annak egy új darabját lehet befesteni és ezt így folytatjuk. A festés befejezte után a szőnyeget alkalmas műveleteknek vetjük alá, hogy neki a kellő szilárdságot, egyen­letes fölületet kölcsönözzünk és egyúttal a megfelelő vastagságra hozzuk. Ezen műve­let keresztülvihető a szokott módon, a mi abban áll, hogy a szőnyeget előbb fölme­| legítjük és ezen állapotban sajtoljuk vagy | hengereljük, azután pedig legczélszerűbben meleg helyen sok levegő hozzávezetésével szárítjuk. Legczélszerűbb a festékport gyantával, olajjal vagy más hasonlóval preparálni, hogy a szőnyeg anyagában lévő kötőanya­gok közül egyiket se vegye föl, és azonkí­vül a további műveletek is megkönnyíttes-

Next

/
Oldalképek
Tartalom