25467. lajstromszámú szabadalom • Gép plasztikus műtárgyak sokszorosítására

tusok közé jut. miáltal (28) vezeték záratik és (25) motor az áramkörbe kapcsoltatik; a motor (15) fúrószerszámnak tengelyirányban való előretolását idézi elő, mig a szerszám csúcsa (29) pontot elérte. Ha a fúrószer­szám ezen úton a munkadarabon anyagra talált, akkor ezen mozgási periódus alatt azt lemunkálta, mert a fúrószerszám (30) hajtókorong közvetítésével forgó mozgást is nyer. A fúrószerszámnak az elektromotor segítségével való előretolása által, egyúttal (23) tartó a kontaktusokkal is előre tolatik; (18) csÚ8zószán, a mint a fúró szerszám mozgásának végére ért, ismét (19 20) és (21 22) kontaktuspárok közé jut, úgy hogy (28) vezeték meg lesz szakítva és az elektro­motor ismét ki lesz kapcsolva. Ha (16) ve­zető peczket jobbra toljuk, úgy hogy (18) csúszó szán (21 22) kontaktusok közé jut akkor (31) vezeték záratik és ugyanazon folyamat megy végbe fordított irányban. A 2. ábrában rajzolt foganatosítási alak egy oly berendezés sémáját tünteti föl. melynél nyomó víz használtatik a fúrószer­számok mozgatására. E mellett (16) a vezető peczek, melynek rúdja kettős (32) kormány­dugattyút hord ; ezen dugattyú (37) dugattyú­hengerben eltolható; a hengernek két (34 35) átvezető, egy (36) bevezető és két (33) levezető csatornája van. (15) fúrószerszám példakép (38) hengerrel van összekötve, mely két (39 40) csatornával van ellátva. Ezen (38) henger (37) hengerrel példakép (41) rúd által van összekötve. A (38) hen­gerben levő (43) dugattyú rúdja (44)-nél fogva tartatik. Ha e mellett (16) vezető peczket (32) kettős dugattyúval annyira toljuk balra, hogy csúcsa (27) pontot érinti, akkor az addig (32) dugattyú által elfödött (34 35) csatornák fölszabadulnak, úgy hogy a (38) henger (45) terében levő víz (40) csatornán át egy tömlő vagy hasonló köz­vetítésével (34) csatornába jut és onnan a (38) csatornák egyikén lefolyhatik, míg a (36)-nál bevezetett nyomó víz (35) csator­nán megfelelő tömlő közvetítésével (39) csatornába és végül (46) hengertérbe jut­hat, hol (43) dugattyúra behat. Minthogy azonban a dugattyú nem tolódhatik el, a (38) henger tolódik el balra és ez maga után vonja (15) fúrószerszám és (37) hen­ger eltolódását, míg a fúrószerszám csúcsa (29) pontot el nem érte. Ezen helyzetben a kettős dugattyú ismét befödi a (34 35) csa­tornákat, úgy hogy (38) dugattyúnak (15) fúrószerszámmal való további mozgása meg­szűnik. Ha ellenben (16) vezető peczket jobra toljuk el, akkor ugyanezen folyamat fordított irányban megy végbe. Eddig az 1. és 2. ábrák kapcsán a fúró­szerszámnak csak tengely iránti eltolását tárgyaltuk. Világos azonban, hogy a fúró­szerszám oldaliránti, pl. lengő mozgását is hasonló módon lehet előidézni a vezető peczek lengő mozgása által. Az 1. és 2. ábrák a rajzban föltüntetett foganatosítási példa jobb megértésére szol­gálnak. E mellett közömbös, hogy a 2. ábra sematikus képében, illetve a többi ábrában föltüntetett gyakorlati foganatosítási alaknál kormány dugattyúk vagy pedig más kor­mányszerkezetek, mint pl. tolattyúk vagy szelepek alkalmaztatnak-e. A rajzokban továbbá: 3. ábra az egész gépet tünteti föl a modell és a munkadarabok számára való asztallal, még pedig a 8. ábra 111—III vonala szerint vett függélyes metszetben, mi mellett azon­ban világosság kedveért a fúrószerszámok és hajtószerkezetek levéve képzeltettek. 4. ábra a gépet ugyanazon metszetben tünteti föl a kormányhenger más elrende­zésével, mi mellett az állvány a mintával és a munkadarabokkal egyszerűség kedve­ért el van hagyva. Az 5. ábra az állványt a minta és a munkadarabok számára tünteti föl nézetben és pedig a 3. ábra (47) irányában tekintve. A 6. ábra a gépet az említett állvány nélkül tünteti föl nézetben és pedig a 3. ábra (48) irányában tekintve. A 7. ábra a gépet az említett állvány nél­kül hosszmetszetben ábrázolja a 8. ábra VII VII vonala szerint. A 8. ábra a gépet fölülnézetben ábrázolja, mimellett az említett állvány el van hagyva. A 9. ábra a gépnek a 7. ábra IX—IX vonala szerint vett metszetét tünteti föl a

Next

/
Oldalképek
Tartalom