25464. lajstromszámú szabadalom • Kilincszár

X emez is van alkalmazva, mely ép úgy, mint az (i) födél, a kulcs bedughatása czél­jából egy (kl) kulcslyukkal van ellátva. Az (f) rúd az (n, nl) lemezeken keresztül ha­tol és közel az (i) födélnél végződik, azon­kívül az (f) rúd, mely azért, hogy saját tengelye körül el ne forogjon, czélszerűen szögletes keresztmetszettel bír, végén a lyukas kulcs fölvétele czéljából s hogy ez a rúdon elforgatható legyen, le van göm­bölyítve. Ha az (f) rúd az 1. ábrán látható hely­zetben van, akkor a kilincs s ezzel a (b) dió forgatható, ennélfogva az ajtó nyitható Ha azonban az (f) rúdra tolt kulcs segélyé­vel az (f) rudat mindaddig befelé toljuk, míg az (fl) kivágás az (m) megakasztó fölé kerül, mikor is utóbbi az (o) rúgó hatása folytán az (fl) bevágásba kap és az (f) ru­dat ezen helyzetében rögzíti, akkor az (f) rúdnak (g) vége a bevésett zárnak (h) ki­metszésébe hatolt bele, minek folytán a kilincsnek s így a (b) diónak forgatását valamint az ajtó kinyitását meggátolja. Hogy a zárórúdnak (g) vége nyitott zár­nál a kilincs forgatását ne gátolja, azért az ajtófának megfelelően ki kell vágva lennie, viszont pedig, hogy a kilincsek eléggé szi­lárdan álljanak, illetve kellő vezetéssel bírjanak és ki ne hajoljanak, az ajtó két oldalán czélszerű (p) alátétlemezeket alkal­mazni, melyek a kilincseket perselyként körülfogják. Most még csak arról kell gondoskodni, hogy a betolt és az (m) megakasztó által rögzített (f) zárórúd ismét eredeti, az 1. ábrán látható helyzetben visszahozható, illetve az ajtó nyitható legyen. Ennél még arra is kell ügyelni, hogy a kinyitás az ajtónak bármelyik oldaláról eszközölhető legyen, tekintet nélkül arra, hogy melyik oldalon lett az (f) rúd záró helyzetébe hozva. A mint már mondva volt, az (f) rudak (1) rugók hatása alatt állanak, melyek az (f) rudakat állandóan kifelé tolni s így a zárat nyitni iparkodnak, ha tehát az (m) meg­akasztót (o) rúgó ellenében félretoljuk, azaz az (f) rúdnak (fl) kimetszéséből kiakasztjuk, úgy hogy az (f) rúd szabadon elmozoghat, akkor az (1) rúgó működésbe jön és a zárat kinyitja. A mellékelt rajzon ezen kiakasztó szerkezetnek egy példaképein kiviteli alakja van föltüntetve, melynek szerkezete olyan, hogy mindegyik (m) megakasztót az ajtónak mindkét oldaláról ki lehet akasztani. A kilincseket összekötő (e) rúdnak egy hornyában vagy furatában egy (r) tengely van foroghatóan elhelyezve, mely tengely a könnyebb szerelhetés czéljából két egy­másba (rl)-nél fogszerűen kapaszkodó rész­ből áll. A tengelynek egyik végén egy (s) forgattyú van. mely a (t) rúgónak hatása alatt áll, a tengelynek másik végén pedig egy (u) fogaskerék ül, mely egy másik ugyancsak egy (sl) forgattyúval ellátott (r2) tengelyen lévő (ul) fogaskerékbe ka­paszkodik (1. és 3. ábra). Ezen (sl) for­gattyú is egy (tl) rúgónak (3. ábra) hatása alatt áll. Az (s, sl) forgattyúk az (n) leme­zeknek egy (v) kivágásán hatolnak át (1. és 4. ábra), az (n) és (nl) lemezek között vég­ződnek és a (t), illetve (tl) rugók által állandóan oly helyzetben tartatnak, hogy az (m) megakasztót záró helyzetébe való elfordulásában nem akadályozzák (4. ábra), ha azonban a forgattyúkat a 4. ábrán föl­tüntetett nyíl irányában elforgatjuk, a mi alant leírt módon történik, akkor az (m) megakasztót félre tolják, úgy hogy az (f) rúd feszabadul és az (1) rúgó hatása ér­vényesül. A kilincszár működése már most a kö­vetkező : A zár becsukásánál a már leírt módon járunk el, u. i. egy lyukas kulcs segélyé­vel, melyet a (k) kulcslyukon át az (f) rúd végére tolunk, az egyik (f) rudat mind­addig az (1) rúgó ellenében befelé szorítjuk, míg (g) vége az (a) zárlemeznek (h) kivá­gásába be nem hatol és az (m) megakasztó az (f) rúdnak (fl) kivágásába nem kap. Ebkor az (f) rúdnak a kulcs fölvételére szolgáló hengeres vége az (n, nl) lemezek között áll. A kinyitásnál a kulcsot annyira betoljuk a zárba, hogy a kulcsszakáll az (n) és (nl) lemezek közé jut; ekkor a kulcsot úgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom