25419. lajstromszámú szabadalom • Regisztráló készülék szabadon fölfüggesztett vagy csúcs körül forgó tűvel fölszerelt műszerekhez

primér-áramkőre, melybe egy (h) telep és egy Wagner-féle (i) kalapács van beiktatva, állandóan működik. Az~(f) frittcsővel egy második áramkör is össze van kapcsolva, melybe viszont a (k) telep és két, (1, m) elektromágnes van iktatva. Az (1) elektromágnes egy (n) kopog­tatót működtet, mely a frittcső áramköré­nek minden zárása után visszahelyezi a reszelőport eredeti állapotába, míg a másik (m) elektromágnes egy (p) szalagra jegyez, mely utóbbit egy óramű a (q) dobról egyen­letesen legöngyöl. Minden (d, d, dl. dl d2, d2, stb.) kontaktus­párnak egy-egy (n) kopogtatóval és (m) regisztráló - elektromágnessel kapcsolatos frittcső felel meg. A sorozatot képező frittcsö­vek és regisztráló elektromágnesek száma azon fokbeosztások számától függ, melyek a tű különböző állásainál számításba jönnek. A készülék működése igen egyszerű. Nyugalmi állásánál az (a) tű, mely a (d, d) kontaktusok kapcsolatát közvetíti,É—D irány­ban áll. Ezen helyzetnél azonban az E—D és a (d. d) irányok által képezett szög nagyobb, hogysem az (e) szekundér-áramkör zárása bekövetkezhetnék. Amint azonban a tű a 2. ábrán (al)-gyel jelölt állásba lendűl, hegyei a (d, d) csúcsokkal szembe kerül­nek, úgy hogy a szekundér-áramkörnek áramimpulzusai a tű hegye és a csúcsok között levő csekély térközt nagy könnyű­séggel legyőzhetik. Ennek következtében azonban a megfelelő frittcső gerjesztetik s így a (k) telep áramköre bekapcsoltatik s ennek árama viszont gerjeszti az (1, m) elektromágneseket, melyek az (n) kopogta- > tót és az (o) irópeczket működtetik. Ha az (a) tű még tovább kilendül és (d, d)-től a (dl, dl) csúcsokhoz jut, úgy az utóbbi kontaktusok révén ismétlődik az előbbi működés, az ezeknek megfelelő fritt­cső, kopogtató és irópeczek közvetítésével, és így tovább. A följegyzések száma tehát megfelel a tűvel időközben szembekerült beosztási vo­nalak számának, melyek az illető műszer mérőkörén vannak alkalmazva, mivel min­den egyes beosztási vonalnak egy-egy külön irópeczek felel meg. Ha valamely folyadék szintjének külön­böző állásait kell regisztrálni, úgy az (s) úszó veszi át az (a) tű szerepét, mint ez a 3. ábrából minden további fejtegetés nélkül világosan kivehető. Meg kell végül jegyeznünk, hogy a fön­tebbiekben a találmánynak csakis lényegét világítottuk meg s természetesen, gyakor­lati alkalmazásánál és kivitelénél rajta nagyon sok módosítás tehető. így például a kopogtatóval fölszerelt frittcsövek önma­gukat regeneráló frittcsövekkel helyettesít­hetők, vagy pedig a frittcsövek helyett egyáltalán váltakozó áramokhoz való csé­véli is alkalmazhatók. SzABADALM IGÉNYEK. 1. Regisztráló készülék szabadon fölfüggesz­tett vagy csúcs körűi forgó tűvel föl­szerelt érzékeny műszerekhez, mint gal­vanométerekhez, magnetométerekhez. tengeri kompassokhoz, stb. valamint szint­mutatókhoz, alkoholmérőkhöz stb., mely­nél nem szükséges a mérésre szolgáló mű­szer tűjét (vagy úszóját) a regisztráló ké­szülékkel mechanikai kapcsolatba hozni, jellemezve az (f) frittcsövek vagy az ezekkel egyenértékű, váltakozó áramok­hoz való csévék alkalmazása által, azon czélból, hogy lehetővé váljék az elek­tromos impulzusokat olyan mechanikai­elektromos munkává átalakítani, mely a följegyzéseket közvetíti. 2. Az 1. igényponttal védett regisztráló készüléknek egy kiviteli alakja, jelle­mezve egy fokbeosztással ellátott tárcsa vagy gyűrű által, mely fölött azon tű van czélszerűen selyemfonal közvetíté­sével fölfüggesztve, melynek kilengései följegyzendők s az említett tárcsa körűi igen csekély távolságra, pl. egy mm.-re páronként egymással átellenben fekvő, az elektromosságot vezető anyagból készült kontaktus-csúcsok vannak elren­dezve s ezek szintén páronként kapcso­latban állanak, egy-egy frittcső közbeikta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom