25414. lajstromszámú szabadalom • Állítómű színházi világításhoz a különböző lámpacsoportok által szolgáltatott fényerősség megváltoztatására

keretekbe vannak ágyazva. A kerék és a megfelelő henger között a kapcsolat tet­szés szerint létesíthető és szüntethető meg, a nélkül, hogy a többi kerék és henger viszonylagos helyzetét befolyásolnék, erre a czélra szolgál az ugyancsak a (c) csap körül forgatható, kengyelalakú (n) emelő, melynek jobboldali, rövidebb karján egy görgővel van ellátva, a teljesen kihúzott vonalakkal jelzett állásánál a burkolat fa­lába ütközik és a keretet az (f) rúgó elle­nében a hengertől a kellő távolságban tartja. Az (n) emelőnek balra, a pontozva jelzett helyzetbe forgatásánál és a tá­masztó karnak a támasztéktól való eltávo­lításánál a (b) keret a rúgó húzóerejének hatása alatt a kerék és henger között kap­csolatot létesíthet. Az (a) kerekek (p) fo­gantyúi lehetővé teszik, hogy egyes kon­taktusszánokat a többiektől függetlenül mozgathassunk. A leírt berendezés tehát úgy a kontak­tusszánoknak egyenként történő mozgatá­sát, mint azoknak egy vízszintes keréksor által előidézett egyidejű mozgatását is megengedi. A viszonyokat úgy választottuk meg, hogy az (a) kerekeket ama helyzetük­ből, melyben a forgattyúk vízszintes hely­zetet foglalnak el, fölfelé és lefelé 90°-kal lehet elforgatni. Ha egy sor kereket, me­lyek forgattyúi nincsenek azonos helyzet­ben, a megfelelő (g) henger segélyével egyidejűleg indítjuk forgásnak, a végál­lásukba eljutott kerekek további forgását az gátolja meg, hogy a kerekek a henge­reken csúszni kezdenek. A leírt berendezésnél a föntebb hivat­kozott 44—2209./XXVIII—962. sz. osztrák­magyar szabadalomból ismeretessé vált si­neket az (a) kerekek helyettesítik, melyek csekély térigényük következtében megen­gedik, hogy azokat több sorban egymás fö­lött rendezzük el és hogy az egyes kerekek között elég széles tér maradjon, melyben a forgattyúk elhelyezhetők. A kapcsoló be­rendezés szélességét tehát csak akként kell megszabni, hogy a keskeny (a) kerekek között a kevés helyet elfoglaló drótveze­tékek elrendezésére elégséges tér marad­jon, minek következtében a berendezés szé­lességi mérete kisebb, magassági mérete ellenben nagyobb fog lenni, de az összes fogantyúk mind könnyen elérhető magas­| ságban fognak feküdni. SZABADALMI IGÉNY. Állítómű szinházi világításhoz a különböző lámpacsoportok által szolgáltatott fény­erősség megváltoztatására, mely állító­mű lehetővé teszi, hogy az egyes lámpa­csoportok szabályozó ellenállásai kon­taktusszánjait úgy egyenként, valamint az egymástól függetlenül mozgatható ta­goknak egy közös mozgató hengerrel való kapcsolása után egyidejűleg állít­suk be, jellemezve az egymástól füg­getlenül mozgatható elemeknek for­gattyús kerekek gyanánt való kiképe­zése által, mely drótvezetékekkel kö­rültekercselt kerekek mindegyike egy­egy lenghetően fölfüggesztett keretben forgathatóan van ágyazva, a keretek pedig a mozgató hengerekkel szemben sorokban akként vannak elrendezve, hogy a kerekek rugók segélyével tetszés sze­rint egyenként kapcsolhatók legyenek, az egész oly czélból, hogy több egymás­tól függetlenül mozgatható elemet és az ezekhez tartozó mozgató hengereket ak­ként rendezhessük el egymás fölött, hogy a forgattyúk még nagyobb méretű berendezéseknél is elérhetők legyenek. (t rajzlap inollóklottol.) 14LLA6 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG .NYOMDÁJA BUDA*E8 T C

Next

/
Oldalképek
Tartalom