25406. lajstromszámú szabadalom • Fajtázó készülék, különösen ércz- és széntörmelékek fajtázására

2 — Minden egyes magasságban kétféle anyag fog elvezettetni és pedig nagyobb fajsúlyú de kisebb szemcséjű és az ugyanezen magasságra emelkedő nagyobb szemcséjű, de kisebb faj­súlyú anyag. Ezen két anyagot már most a (11) sziták segélyével különíthetjük el. me­lyeken a kisebb szemcséjű, nagyobb fajsúlyú anyag átesik, míg a nagyobb szemű kisebb fajsúlyú anyag a szitákon végig gördülve, a (12) csatornákon elvezethető. A fölül elren­dezett (4) tartányba már csak tiszta víz vagy csak igen könnyű iszap jut. mely a (10) csövön át távozik. A készülék működése szakaszos, miután az egyik periódusban a folyadék és szilárd test keverékét fölszívja és a másik perió­dusban a fölszívott és fajtázott anyag leveze­tése eszközöltetik a légritkítás beszüntetése mellett. Hogy azonban a készülék működé­sét folytonossá tegyük, a mi a légszivattyú kihasználása szempontjából kívánatos lehet, két ily készüléket rendezhetünk el, és a légszivattyút fölváltva az egyik vagy másik készülék (4) terével kötjük össze oly módon hogy míg az egyik készülékben a folyadék fölszívatik, addig a másik készülék (5) csöve kiürül. Természetesen az (1) edény és (4) tar­tány hosszabbak lehetnek, úgy hogy egy egész sorozat (5) fajtázócső vezethet az előbbiből az utóbbiba, melyek végigvonuló közös (11) sziták fölé nyíló (6) csőtoldatok­kal vannak ellátva. Az (5) fajtázócsőnek lejtős elrendezése áltál nem szükséges két-két (6) csőtoldat közé egy-egy visszacsapó szelepet alkalmazni azon czélból, hogy a fölemelt anyag ne jusson alacsonyabb rétegekbe, a mint ez a fajtázócsőnek függélyes elrendezése mellett szükséges volna, mivel a fajtázócső által képezett lejtőn a szilárd alkatrészek lassan gördülnek le és az útjokba eső (6) csőtol­datokon át távoznak a nélkül, hogy az ala­csonyabb rétegekkel keverednének. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. P'ajtázó készülék, különösen érez és szén­törmelékek fajtázására, jellemezve egy vagy több lejtősen elrendezett és külön­böző magasságokban alkalmazott ki vezető­csövekkel ellátott (5) fajtázócső által, melybe a szuszpendált fajtázandó anya­gokat tartalmazó folyadék légritkítás által fölszívatik és melyből a légritkitás beszüntetése, illetőleg az eredeti lég­nyomás helyreállítása vagy a légnyomás növelése folytán az anyag fajsúly, ille­tőleg szemnagyság szerint fajtázva távo­zik a különböző magasságokban elren­dezett kivezető csöveken át. 2. Az 1. alatt igényelt készülék foganatosí­tási alakja, jellemezve a nyomóvizzel fölkavart, fajtázandó törmelékeket tar­talmazó (I) edényből a (4) tartányba vezető, lejtős (5) fajtázócső és az ezen alkalmazott (7) csapóajtókkal ellátott (6) csőtoldatok, továbbá a fajtázócső alsó vé­gén alkalmazott és a folyadék vissza­folyását meggátló (8) csapóajtó, végül az egyes (6) csőtoldatok alatt elrendezett (11) sziták által, mi mellett a (4) tartány fölső része fölváltva egy légrítkító szivaty­tyúval és a szabad levegővel köthető össze. 3. Az 1. alatt igényelt készülék foganatosí­tási alakja, jellemezve az által, hogy két vagy két csoport fajtázócső van elren­dezve, melyek fölváltva köttetnek össze a légszivattyúval vagy légritkított térrel és a szabad levegővel azon czélból, hogy a készülék működése folytonossá tétessék. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS HÉ8ZVÉNYTAH8AAÁO NYOMDÁ.LA BUDAPESTÉN-

Next

/
Oldalképek
Tartalom