25377. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági és életmentő készülék közúti vasúti járművekhez
— 3 -foi'gathatólag kapcsolni, melyek a (8) léczek- ( nek visszafelé irányuló fogaiba kapaszkodva, megakadályozzák, hogy a kicsappant keret az ütközés folytán, ha csak részlegesen is, visszatolassék s ez által a vágányon álló egyén a jármüvei vagy ennek valamely részével érintkezhessél?. A (26) karoknak azért kell lazán betolva állaniok a (22) karok furataiban, hogy a keret előrecsappanását ne akadályozhassák, hanem az utóbbi által helyükből könnyen kivehetők legyenek. A (22) karok mellső végének rúgóhatása alatt álló (32) kallantyúitól szintén a (13) tengelynek (29) forgattyúihoz nyúló (33) zsinegek czélja az, hogy a készülék akkor is működésbe hozás- ' sék, ha az említett kallantyúk alsó vége | valakinek csak a lábfejéhez ütköznék is. Mint az előadottakból kitűnik, a találmány tárgyának szerkezete rendkívül egyszerű, kezelése semmiféle különös ügyességet, vagy előzetes betanítást nem kiván s az elérhető eredményekhez képest, éppen egyszerűsége folytán olcsó is. Természetesen az egyes részleteken minden szakértő számos változtatást tehet, a találmány lényegének érintése nélkül. SZABADALMI IGÉNY. Biztonsági és életmentő készülék közúti vasúti járművekhez, jellemezve egy a kocsi alvázához forgathatólag kapcsolt keret s az ennek vezetékléczeiben görgők közvetítésével vezetett, a mentésre rendelt ! hálóval és lapátlemezekkel fölszerelt, | rúgóhatás alatt álló olyan keret által, melynek hosszoldalai a visszatolást megakadályozó fogasrudakká vannak kiképezve; továbbá jellemezve az előbbi kerethez lenghetően és hosszanti irányban beállíthatóan kapcsolt, a jármű kerekei előtt futó s a készüléket ivekben is mindenkor a vágányban vezető kerekekkel fölszerelt vezetőkarok s az ezeknek a jármű elé nyúló mellső végébe lazán betolt karokon oly módon kifeszített zsinegek által, melyek a vágányban levő akadályhoz ütközve, a mentő alkatrészeket hordó keretet rögzítő szerkezetet kioldván, az előbbit szabaddá teszik, mely erre rúgóhatás alatt pillanatnyilag előrecsappan a talajhoz simuló lapátlemezekkel együtt s egyszersmind a mentőhálót is kifeszíti, végül jellemezve a föntebb említett vezetékkarokhoz csatlakozó, rúgóhatás alatt álló kallantyúk által, melyek zsinórok vagy hasonlók révén szintén kapcsolatban állanak a mentőkeret működtetésére szolgáló szerkezettel, hol az előbbinek a működésre kész állásba való visszavezetése a hozzá csatlakozó s dobokra csavarodó kötelek vagy hasonlók segélyével történik, két segély tengely s az ezekre ékelt fogasáttételek révén, mely tengelyek közül az egyik axiális irányban eltolható s végállásaiban gyűrűhornyok s az ezekbe csappantható kallantyú segélyével rögzíthető. (2 rajzlap melléklettel.) CAi LÁB RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYÍ MOÁ.ÍA BUDAPCAtEN