25373. lajstromszámú szabadalom • Berendezés tetszőleges hosszúságú vízszintes gázretortáknak könnyű és gyors töltésére és kiürítésére

kisebb-kisebb távolságra hajittatik, miáltal a szén a retorta egész hosszaságában igen j egyenletesen osztatik el. Az elosztót ezen | czélból legegyszerűbb egy elektromotorral < hajtani, melynek vezetékébe a töltés kez- I detétől annak végéig fokozatosan nagyob- j bodó ellenállások kapcsoltatnak be. Az ürítő dugattyú működtetése is tet­szőleges módon történhetik; a rajzban föl­tüntetett foganatosítás szerint ezen ezé Ír a egy három részből álló rúd szolgál, mely­nek részei teleszkopszerűen egymásba tol­hatók, hogy a retortán kívül kevés helyet foglaljanak el. A dugattyú mozgatására tetszőleges szerkezet szolgálhat. A koksz oltására és elszállítására szol­gáló szerkezet szintén különböző lehet. A rajzban föltüntetett foganatosítási alaknál a koksz a retortából való kitolásnál egy vízmedenczébe hull, mely egy a retorták előtt eltolható kocsira van szerelve. Mi­helyt a koksz akár közvetlenül a retortá­nál, akár ettől bizonyos távolságban a vízbe merült, akkor az pl. a (11) elevátor segé­lyével a (10) kocsiba szállíttatik, melyen tovább szállítható. Az izzó koksznak be­mártása folytán keletkező vízgőz a (12) csatornában fölszáll és ebből a (13) venti­látor segélyével kiszívható. A különböző szerkezeteknek ezen különös egyesítése úgy a 6 m. hosszú és még hosz­szabb, valamint a közönséges vízszintes re­tortáknak könnyű kiszolgálását biztosítja és lehetővé teszi az eddigi, vízszintes re­tortákkal bíró kemenczéknek czélszerű át­alakítását, melyek megfelelő hozzáépítés után minden nehézség nélkül kétszer oly hosszú retortákkal való üzemre rendezhe­tők be. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés tetszőleges hosszaságú vízszin­tes gázretorták könnyű és gyors tölté­sére és kiürítésére, jellemezve a retor­ták töltésére és kiürítésére szolgáló me­chanikai szerkezeteknek a szén oltására és tovaszállítására szolgáló szerkezetek­kel való egyesítése által. (1 rajzlap melléklettől.) J.LLA8 RCSZVÉN"TÁR8A8ÁG NYOML'ÁJA BUOAPTÖTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom