25353. lajstromszámú szabadalom • Eljárás különböző mértékben őrölhető anyagok, kisebb-nagyobb dara, dercze stb. keverékének lisztté őrlésére golyósmalom segélyével

pának kiszitálása lehetetlen, a légáram se­gélyével való elkülönítése pedig túlapró kor­pánál igen nehéz, sőt ha a részecskék igen finomak, szintén lehetetlen. A jelen találmányt már most oly eljárás képezi, melynél a gabonaszemek és a közbe­eső őrlemények sokkal kisebb őrlő erő ha­tásának vettetnek alá, mint eddig, miáltal a keverék két különböző anyaga a korpa és a lisztanyag, egymástól jelentékenyen eltérő mértékben apríttatik föl, úgy hogy a kor­pának sokkal kisebb mennyisége őrlődik finommá és így sokkal kevesebb korpa ma­rad vissza a lisztben, mint eddig, a korpá­nak igen jelentékeny része pedig már egy­szerű szitálás útján távolítható el. Ezáltal két nagy előnyt érünk el: először is a kész liszt tisztább és sütésre alkalmasabb, másod­szor az őrlési eljárás jelentékenyen egy­szerűsíttetik. Az őrlendő anyagra gyakorolt könnyű behatást a találmány szerint azáltal érjük el, hogy az őrlő eszköz gyanánt apró gördülő golyókat alkalmazunk. Mennél ki­sebb őrlő golyókat alkalmazunk, annál ki­sebb a golyók súlya és annál kisebb azon erő is, mellyel minden egyes golyó az őr­lendő anyagra hat; ellenben bizonyos össz­súlyú apró golyóknak együttes hatása na­gyobb, mint ugyanoly összsúlyú nagyobb golyóké, mivel a kis átmérőjű golyóknak összfölülete- és így az őrlő fölület nagyobb, mint a nagy átmérővel bíró golyóké. A mi a golyók nagyságára áll, az azon anyagra is áll, melyből a golyók készülnek. Mennél kisebb a golyók anyagának faj­súlya, annál enyhébb minden egyes golyó hatása és annál nagyobb ugyanazon össz­súlyú golyóknak összhatása is. Ezért elő nyösebb kő- vagy porczellángolyókkal dol­gozni, mint aczélból vagy vasból készült golyókkal és egyúttal előnyösebb apróbb golyókat alkalmazni; az egyes golyóknak azonban oly súllyal kell birniok, hogy az őrlendő anyagot vagy ennek egyik alkat­részét a kívánt mértékben fölapríthassák. A golyók nagysága és súlya a viszonyok­nak és az elérendő eredménynek megfele­lően kísérletileg állapítandó meg. Nehezebb vagy könnyebb golyók alkalmazása által az őrlendő anyagra gyakorolt hatástfftz őrlendő termék szemcsenagyságának megfelelően módosíthatjuk; kisebb szemcséknél kisebb golyókat durvább szemcséknél pedig nagyobb golyókat alkalmazunk. Az őrlő erő nagysá­gát vagyis a golyók súlyát és nagyságát minden termék számára akként választhat­juk, hogy lehetőleg csak a lisztanyag őröl­tessék, a korpa ellenben nem. Az eljárás foganatosítására előnyösen egy forgó dobot alkalmazunk, mely megfelelő számú golyót tartalmaz és melynek egyik végén az őrlendő anyagot bocsátjuk be, a mikor ez a gördülő golyók rétegének egyik végétől a másikig mozogva a golyók által fölapríttatik. A könnyen őrlődő rész, t. i. a liszt, többé-kevésbbé finomra őrlődik, míg a nehezen őrlődő rész. a korpa, csak igen cse­kély mértékben vagy egyáltalán nem aprít­tatik föl. A dobból kibocsátott termékből szitálás útján kész lisztet és korpát válasz­tunk ki, a maradékot pedig vagy egymagá­ban vagy más őrlendő anyaggal keverve a leirt módon ismételten kezeljük, miközben mindig kisebb és kisebb golyókat alkalma­zunk, mivel az őrlendő anyag mindig fino­mabbá válik. Ily módon azon mérvben, a mint az őrlendő anyag szemcséi kisebbed­nek, az őrlő eszköz által kifejtett erő is csökken, ellentétben a hengerszékek mun­kájával, melynél az őrlő eszköz által kifej­tett erő az őrlendő anyag finomságával foly­tonosan növekedik. Hogy a korpának a liszttől való elkülö­nítését lehetőleg tökéletesen lehessen ke­resztülvinni, előnyös csekély fajsúlyú anyag­ból, pl. porczellánból készült golyókat alkal­mazni. Ezenkívül a nem fémes anyagokból, mint pl. porczellánból készült golyók azon előny­nyel is bírnak, hogy a lisztett nem festik meg; ugyanezen oknál fogva előnyös a forgó dob köpenyének belsejét is hasonló kemény anyaggal bélelni. Hogy a korpából és lisztből álló keverék szemcséinek nagysága közötti különbség le­hetőleg nagy legyen, nem elegendő még az, hogy a működő erő, vagyis a golyók nagy­sága, csekély legyen, hanem egyúttal az is

Next

/
Oldalképek
Tartalom