25321. lajstromszámú szabadalom • Burgonyaaratógép

és a burgonyát át kell bocsátani. Ezen (16) pálczikákat egy sorban is lehet elren­dezni, úgy hogy a rostély csak egy pálcza­sorból képeztetik. Ép úgy lehet azokat a tartály oldalfalában elrendezni és (22) rúd­nak a függelyes helyzet helyett rézsútos vagy vízszintes helyzetet adni. Annak megakadályozására, hogy a bur­gonya (13) lapátról időnek előtte lecsússzék, a lapát (12) tengélye fölött is egy (15) rú­don lenghetően elrendezett (17) pálczikákból álló rostély van elrendezve, melyre a bur­gonya támaszkodik és melyen át le kell nyomni, hogy (14) csőbe egyáltalán jut­hasson. Ezen burgonyarakógép munkafolyamata a következő: A gép előre mozgásánál (8) futó kerekek által úgy az elevátor, mint a gép többi forgó része hajtatnak. Az elevátor az egyes burgonyákat egymásután (9) fölfogó csé­szére szállítja, honnan (13) lapáttól meg­fogva, (17) rostély felé vezettetnek és (14) hozzávezetőcső közvetítésével a (16) pálczi­kákból álló rostélyra szállíttatnak. Innen (21) ejtőcsőbe, azaz kifelé taszíttatnak. Az elevátor illetve (25) hengereinek, (12) lapáttengelynek és (23) forgattyútengelynek hajtása közös (19) lánczhajtással eszközöl­hető, és pedig a gép (8) futókerekei által közvetlenül. Hogy a gép biztosan működjék, ajánlatos az egyes részeket lassan mozgatni. Mint­hogy a földbe rakandó burgonyák távolsága nem lehet túlnagy, pl. a leirt gépberende­zés két vagy több osztályát egymás mel­lett lehet elrendezni ; ezek az egyes burgo­nyákat közös (21) ejtőcsőbe szállítják. A rajz­ban föltüntetett foganatosítási alaknál, mint azt a 2. ábrából látni lehet, két ily osztály van elrendezve és ez okból (13) és (13') lapátokat, valamint (23) és (23') forgattyú­kat 180°-kal el kell helyezni, amint ez az 1. ábrában szakadozott vonalakkal van föl­tüntetve. Ha a gépet több burgonyasorra akarjuk kiképezni, akkor természetesen az egyes osztályokat czélszerú módon kell többszö­rösíteni. A gép egyes részleteit szintén az esetle­ges szükségleteknek megfelelően lehet mó­dosítani. Végül (22) taszító rudat vagy ru­dakat alsó végén csúcsokkal vagy tövisekkel láthatjuk el, hogy a burgonya a rúd alól ki ne csússzék. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Burgonyarakógép, jellemezve egyrészt engedékeuy (16) pálczikákból álló vízszin­tes, rézsútos vagy függélyes rostély által, melyhez a rakandó burgonyák elevá­tor segélyével egymásután vezettetnek és másrészt ezen rostély fölött vagy tőle oldalt elrendezett ide-oda tolható (22) taszító rúd által, melynek segítsé­gével a burgonyák a rostélyról az ejtő­csőbe szállíttatnak. 2. Az 1. igényben védett burgonyarakógép különleges foganatosítási alakja, jelle­mezve azáltal, hogy a rostélyt képező (16) pálczikák kétkarú, egyoldalt ter­helt és egy rúdon lengő emeltyűkből állanak. 3. Az 1. igényben védett burgonyarakógép, jellemezve azáltal, hogy (6) elevátor és a (16) pálczikákból álló rostély között egy­részt egy szilárdan álló, villaszerű (9) föl­fogó csésze, másrészt egy forgó, villaalakú és a fölfogó csészén átnyúló (13) lapát van elrendezve, azon czélból, hogy az elevá­tor által fölemelt burgonyákat előbb egyenkint a fölfogó csészére szállítsuk és az utóbbiról a lapát segítségével (14) csőbe vezessük át, honnan a rostélyra jutnak. 4. Az 1. igényben védett burgonyarakógép, jellemezve azáltal, hogy a (13) forgó lapát fölött engedékeny (17) pálczikákból álló rostély van elrendezve, annak megaka­dályozására, hogy a burgonyák a (13) lapátról idő előtt lecsússzanak. 5. Az 1. igényben védett burgonyarakógép, jellemezve (10) csatornának elrendezése által (9) fölfogó csésze alatt, hogy az utóbbiról lehulló burgonyákat (5) tar­tályba vissza lehessen vezetni. 6. Az 1—5. igényekben védett burgonya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom