25318. lajstromszámú szabadalom • Betörést jelző berendezés

rényben valamely módon elhelyezett tölté- | nyek gyujtószögeire ütnek és a tölténye- \ ket elsütik. Természetes, hogy bármely más jelzőkészülék vagy eszköz is alkalmaz­ható. Most még csak a hatodik oldalnak, vagyis a pénzszekrény ajtajának megvédéséről kell gondoskodni, azaz arról, hogy az ajtónak megfúrásánál a jelzőkészülék ugyancsak , működésbe jöjjön. E czélból az ajtóra egy teljesen zárt (e) I teret alkotunk (2. ábra), mely szintén a külső légnyomásnál nagyobb nyomású gáz­zal vagy levegővel van megtöltve. Ezen (e) térben egy ugyanolyan henger van elhe­lyezve, mint a (b) térben, mely a gáznyo­más csökkenésénél vagy közvetlenül hoz működésbe egy jelzőkészüléket úgy, mint az fönt le van írva, vagy pedig, s ez a czélszerűbb, az (f) dugattyúrudat hegyesen j készítjük, úgy hogy ez akkor, midőn a du- I gattyú fölfelé halad, az (e) és (b) tér fa- | lait kilyukasztja, minek folytán a (b) tér­ből is gáz kiszabadulva, az ebben elhelye­zett henger dugattyúja mozgásba jön és a jelző készüléket működésbe hozza. Hogy a dugattyúrúd a vaslemezeken áthatolhasson, azért szemben a dugattyúrúddal úgy az (e) tér, mint a (b) tér érintkező lemezei (g)-nél át vannak fúrva s a furatok helyei egy lágyabb, könnyen kilyukasztható, de azért jól tömítő anyaggal, pl. papírral stb. el vannak zárva. SZABADALMI IGÉNY. Betörést jelző berendezés pénzszekrények, ajtók stb. számára, az által jellemezve, hogy a megvédendő tárgy egy minden oldalról zárt térrel van körülvéve, mely­ben a légkörinél nagyobb gáznyomás uralkodik s melyben egy oly készülék van elhelyezve, mely akkor, ha a gáz­nyomás csökken, működésbe jön és egy tetszőleges jelzőkészüléket működésbe hoz. (1 rajzlap melléklettel.) .ÁLLAS WÉÜZVCHV TARSASAC. NYOMDÁJA BUDAPKBTBH

Next

/
Oldalképek
Tartalom