25311. lajstromszámú szabadalom • Repülőgép

felé haladnak, a (d) küllőkkel húzott kör­höz érintőlegesen, vagy legalább közel érin­tőlegesen álljanak. A szárnyas kerekek (c) tengelyeinek (m) csapágyai (3. ábra), melyek a mellékelt rajzokban (n) kengyelekben végződnek, az (a) keretre, illetve az erre erősített (nl) kengyelekre függőleges csapok vagy ten­gely körül kilenghetően, vagyis forogha­tóan vannak alkalmazva, míg a (c) ten­gelyek másik végei görgőkkel vannak el­látva, melyek az (a) keretre erősített (o) sínekre támaszkodnak s ezeken eltolhatók, úgy hogy a (c) tengely s ezzel a szárnyas kerekek a keret hosszirányával párhuza­mosan, vagy szög alatt (2. ábra) beállítha­tók. E czélból a (c) tengelyek mindegyiké­hez egy-egy (p) kötél vagy láncz van erő­sítve, melyek az (o) sinek végén alkalma­zott csigákon átvezetve s végeikkel az (a) keretben foroghatóan ágyazott (q) tenge­lyekre szerelt (r) dobokhoz vannak erő­sítve, úgy hogy a (q) tengelyeknek az (s) kormánykerekekkel való elforgatása által a szárnyas kerekek tetszés szerint beállít­hatók. A szárnyas kerekek forgatásáról kell már most gondoskodni, a mi tetszés szerinti megfelelő módon eszközölhető, azonban mindenkor úgy, hogy két-két egy­más mellett lévő szárnyas kerék mindig el­lenkező irányban forogjon s a szárnyas ke­rekek az (o) sineken beállíthatók, il­letve az (n) kengyelekben elforgathatok le­gyenek a nélkül, hogy ez alatt vagy ez ál­tal forgásuk megszűnnék. A mellékelt rajzokon ennek egy példaképem kiviteli alakja van föltüntetve, melynél a szárnyas kerekek a (t) mótor (vagy motorok) által az (ul u2 u3 u4 u5 u6 u7 u8) fogaske­rekek és az (a) keretben ágyazott (tl t2 t3) tengelyek közvetítésével forgattatnak. A rajzokban az (i) exczenter oly állás­ban van föltüntetve, hogy a szárnyak le­felé való haladásuknál vízszintesen állanak (3. ábra) s ekkor a repülő gép emelkedni fog, ha azonban az exczentert az (1) nyíl irányában (3. ábra) egy kissé elforgatjuk, akkor a szárnyak nem a legmagasabb hely­zetükbe jönnek vízszintes állásba, hanem valamivel később s nem a legmélyebb hely­zetben állnak be érintőlegesen, hanem szin­tén valamivel később, úgy hogy a repülő gép nemcsak emelkedik, vagy valamely meghatározott magasságban marad meg, hanem egyszersmind a (2) nyíl irányában továbbíttatik is. Hogy az exczentereket tetszőlegesen be lehessen állítani, e czélból (v) karral van­nak ellátva, melyeknek mozgatásáról, il­letve megfelelő mértékben való elforgatá­sáról tetszés szerinti módon gondoskodunk. Végül megemlítendő még az (x) szél­törő, mely az (a) keretre foroghatóan van alkalmazva és arra szolgál, hogy a repülő­gépnek előre haladásánál a lég ellenállását illetve a keletkező szél hatását megtörje. Ezen széltörőnek alkalmazása azonban nem okvetlenül szükséges. A repülőgép működése már most a kö­vetkező : Ha az (i) exczenter a rajzban föltünte­tett állásban van és a szárnyas kerekeket megfelelő gyors mozgásba hozzuk, akkor, mint már említve volt, a repülőgép emel­kedik. Ha a repülőgéppel előre akarunk haladni, akkor az exczentert a már leírt módon beállítjuk, természetes, hogy akkor a szárnyaskerekek tengelyeinek nem sza­bad a keret hosszirányával párhuzamosan állaniok, hanem ezeket az (s) kormányke­rekek segélyével a 2. ábrán látható hely­zetbe hozzuk, mikor is az erők egyik kom­ponense a haladási irányba esvén, a gép előre is halad. A repülőgép kormányzása minden egyéb segédeszköz nélkül tisztán csak a megfe­lelő szárnyas kerekeknek kitolása által esz­közöltetik, így pl. ha jobbra akarunk ha­ladni, akkor csak a jobb mellső és bal hátsó szárnyas kerekeket hozzuk a 2. ábrán lát­ható helyzetbe. A leszállást a szárnyas kerekek fordu­latszámának lassú csökkentése által ér­jük el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Repülőgép, az által jellemezve, hogy a szárnyas kerekek tengelyei a repülőgép

Next

/
Oldalképek
Tartalom