25289. lajstromszámú szabadalom • Kicserélhető önműködően záródó postafiók

Ha a fiókot (i) fogantyújánál fogva a rekeszből kihúzzuk, akkor a (c) tolóle­mez ezen mozgást nem követheti, mert en­nek (e) fogát (g) akasztó tartja. Ennél­fogva a tolólemez a fiókkal ellenkező irá­nyú mozgást végez és e közben a (d) hor­nyokban vezetve, a fiók hátsó részét el- j zárja. A tolólemez záróhelyzetének bizto­sítása czéljából a fiók alsó részén egy (n) rúgó hatása alatt álló (h) retesz van el­rendezve, mely a tolólemez legmélyebb helyzetében ennek (q) vastagodása mögé szorul és így a tolólemezt záróhelyzetében rögzíti (4. ábra). A tolólemeznek ezen helyzetében az (e) fog már elhagyta a (g) akasztót, úgy hogy a fiók további akadály ; nélkül teljesen kihúzható a rekeszből. A fiókot most már csak az nyithatja ki, a ki a (k) ajtóhoz való kulcsot bírja. A (k) ajtó kinyitása után (c) tolólemez ki- j akasztható akkép, hogy a (h) retesszel ös­szekötött (m) sínt meghúzzul^. Ezután a (c) tolólemezt az 1. ábrán látható helyzetbe visszatoljuk, (k) ajtót ismét elzárjuk és a fiókot újból a (b) postarekeszbe toljuk. A kezelés megkönnyítése czéljából czél­szerű két fiókot fölváltva használni, úgy hogy mindig egyik a rekeszbe helyezhető, míg a másikat kiürítjük. SZABADALMI IGÉNYKK. 1. Kicserélhető, önműködően záródó posta­fiók, jellemezve egy (d d) hornyokban (1 L-ajzlap vezetett hajlékony aczéllemezből készült (c) tolólemez által, mely az (a) fióknak (b) rekeszből való kihúzása alkalmával egy a tolólemezen alkalmazott kilincs­szerű (e) fognál fogva egy rugalmas (g) akasztó segélyével visszatartatik, és ez által haladás közben a fiók nyitott ré­szét elzárja, míg az akasztó a fióknak a rekeszbe való betolása közben előbb (e) fog elől kitér és azután mögéje ka­paszkodik. 2. Az 1. igénypontban védett fiók kiviteli alakja, jellemezve egy rugalmas (h) re­tesz által, mely a (c) tolólemez (q) vas­tagodása mögé kapaszkodik és (m) sín meghúzása által csak akkor akasztható ki, ha előbb (k) ajtót kinyitjuk. 3. Az 1. és 2. igénypontban védett fióknál a rugalmas (g) akasztó megerősítési módja, az által jellemezve, hogy ennek (z) peczkei a lyukgatott lemezből ké­szült rekesz fölső fenekén átnyúlnak s fölül egy a (z) peczkek bevágásai közé tolt rugalmas (y) lemez által rögzíttet­nek. 4. Az 1. igénypontban védett fiók kiviteli alakja, jellemezve egy az (s) hasíték alatt elrendezett (v) lemez által, mely meggátolja, hogy az (e) fog vezetésére szolgáló (s) hasítékon át levelek a fiók­ból kihullhassanak, vagy kiszedethesse­nek. éklottel.) PALLA8 RÉSZVÉNY CAA8ASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTED

Next

/
Oldalképek
Tartalom