25278. lajstromszámú szabadalom • Berendezés turbinák fáradt gőzének hasznosítására

Szes esése a friss gőz számára hasznosít­ható s ily módon a munkafolyamatba vissza­vezethető anélkül, hogy e közben a feszült­ségnek a munkafolyamat közben föllépő esésétől függésben lennénk. Ezen körül­mény lehetővé teszi, hogy a hőmérséket rendkívül magas fokon tarthassuk, minek következtében a kísérletek tanúsága sze­rint a berendezésnek úgy termikai mint mechanikai hatásfoka sokkal kedvezőbben alakul. A mellékelt rajzlap t. ábrája ilynemű turbinatelepet tüntet föl hossz-, illetve keresztmetszetben. Az (a) lángcsöves kazán lángcsöve egyik oldalról be van építve, mely berendezés lehetővé teszi, hogy a fáradt gőz hőjének visszanyerésére szolgáló s a jelen esetben U-alakra görbített bordás csövekből álló szerkezet a kazán vízterébe könnyen be­építhető legyen. A kazánban fejlesztett gőz az (é) kupolából egy jól szigetelt veze­téken keresztül az ismeretes szerkezetű (f, g) túlhevítőbe érkezik s innen magas hőfokra hevített állapotban a (h) szabá­lyozó szerkezeten át a (k) közlőművel ellá­tott Laval-rendszerű (i) turbinába jut, míg a fáradt gőz az (1) csövön és a föntebb említett (b, c, d) fűtőtest-rendszeren átára­molva, fölösleges melegét a kazánvíznek átadja, hogy végül a sűrítő készülékbe vagy pedig közvetlenül a szabadba távoz­zék. A fűtőtestrendszer a kazán gőzterében is el volna rendezhető, mely esetben a kazángőz előzetes szárítása, illetve túlheví­tése volna eszközölhető. Végül lehetséges volna ezen előzetes túlhevítést a kazánon kíviil is végezni oly módon, hogy a fáradt gőz a friss gőzzel együtt valamely, az előmelegítők módjára szerkesztett csőrend­szeren keresztül vezettessék. A túlhevített fáradt gőzt fölvevő (b) csőrendszer a 2. ábrán föltüntetett beren­dezésnél közvetlenül a különben rendes, azaz a szokásos nyílt tüzeléssel ellátott (a) gőzfejlesztő vízterébe van beépítve s egy rendes (c) tápvíz-előmelegítőhöz csatlako­zik. A föntebb elmondottak szerint a (b) fűtőtest-rendszer a gőztérben vagy a ka­| zánon kívül is el volna rendezhető, mint a 3. ábrán be van mutatva. A kazánvíz ez esetben egy (d) csövön keresztül a (b) csőrendszert körülvevő (e) köpenyterébe áramlik s miután a fáradt gőzből meleget vett föl, egy (f) csövön keresztül ismét az (a) kazánba jut. Ezen berendezés a hőföl­vételi képesség fokozását is lehetővé teszi, amennyiben a fűtő elemekkel érintkező vizet magasabb nyomás alá hozhatjuk, mint a milyen a kazánban uralkodik, ami pl. (h) nyomó szivattyú és (g) fojtó szelep segé­lyével eszközölhető. A külső lehűlés csökkentésé végett az előmelegítő legnagyobb része a kazán bel­sejében helyezhető el (4. ábra), úgy hogy a (b) fűtőtest-rendszer egyszersmind a (c) előmelegítő egy része gyanánt szerepel. Az 5. ábra a 4. ábrán bemutatott beren­dezést az (e) köpenytérrel, (g) fojtó szelep­pel s (h) szivattyúval kapcsolatban tün­teti föl. Bizonyos esetekben a hajtó gőznek kü­lönösen magas hőmérsékre való túlhevítése végett a túlhevítő gyakorlati okokból tűz­álló anyagból (chamotte stb.) állíttatik elő. Ekkor aztán a gőznyomást a légköri nyo­másra vagy csak csekély túlnyomásra kell redukálni, s a feszültség esését majdnem pusztán a kondenzátor légüres tere által kell létrehozni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés turbinák fáradt gőzének igen magas túlhevítési hőmérsékeknél való hasznosítására, jellemezve egy a kazán vizétől vagy gőzétől körülvett fűtő-cső­rendszer által, melyen a turbinából jövő még túlhevített gőz friss gőz előállítása vagy előmelegítés czéljából keresztül­vezettetik. 2 Az 1. igényponttal védett berendezés, jellemezve az által, hogy a fűtőtest­rendszer egy legnagyobb részében a kazán belsejében elhelyezett tápvíz-elő­melegítővel áll összeköttetésben oly módon, hogy a fűtőtestek rendszere a tápvíz előmelegítenek egy része gya­nánt szerepel. PAUAA néSZVÉNYTARSAaÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN (2 rajzlap melléklettel).

Next

/
Oldalképek
Tartalom