25267. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fémeknek vagy fémtárgyaknak zinkezésére
— 2 -föliiletükön sima, szívós és erősen tapadó zinkbevonattal vannak ellátva. Az egyszer használt zinkpor újból fölhasználható és hatékonyságának csökkenése igen csekély, ha mint fönt említettük, gondoskodtunk volt a levegő távoltartásáról. Esetleg magasabb hőmérsékletet is alkalmazhatunk, a mennyiben ez által úgy látszik, a bevonat mélyebbre hatol. A kereskedelemben «zinkpor» név alatt forgalomba kerülő anyag kb. 8—10°/0 zinkoxydot tartalmaz. Ha poralakú fémzinket használunk, bizonyos mennyiségű zinkoxyidnak kell jelen lennie, hogy az eljárás sikerrel járjon. Ezt az által érjiik el, hogy vagy zinkoxydot adunk hozzá vagy pedig a fémzinket oxydáló befolyásoknak vetjük alá. Ismeretes, hogy a zinkpor magas hőmérsékletnél nem olvad meg. azonban a fönt ismertetett eljárásnál fémzinkbevonatot szolgáltat. Csekély mennyiségű szénnek a zinkporhoz való keverése útján néha finomabb és homogénebb bevonatot kapunk. Föltehető, hogy ez a szénnek a levegő oxygénjével való egyesülésén alapszik, miáltal a zinkpor zinktartalmának nagyobb mérvű oxydálása valószín iileg megakadályoztatik. Megállapítottuk, hogy három százalék szénpor hozzákeverése kielégítő eredményeket ad. A hőmérséklet és a szén mennyisége természetesen módosítható, a mennyiben a fönti példa csak tipikusnak tekintendő. Eljárhatunk czélszerűen úgy, hogy a zinkporhoz csekély mennyiségű szénhydrogént, pl. vazelint, keverünk vagy azt zsírral öszszedörzsöljük és az így előállított pasztát a zinkréteggel bevonandó tárgyra visszük reá, melyet előnyösen még zinkpor behatásának is alávetünk. Hogy zinkbevonatot. kapjunk, szükséges, hogy a zink azzal a fémtölülettel, melyre le kell válnia, benső érintkezésbe jusson. Ezt az által érhetjük el, hogy a zinkport nagyon szorosan rakjuk a tárgyak körül és az azok közötti hézagokba vagy pedig azáltal. hogy a tartályt a zinkezés közben mozgásban tartjuk, hogy a fölületek folyton ! zinkporral érintkezzenek. Kitűnt, hogy nagybani foganatosításnál a zinkpor csak nehezen helyezhető el olyan szorosan az áruk körül, hogy felületüknek minden része azzal érintkezzék és megállapítottuk, hogy mozgatás útján megfelelő zinklecsapódás állítható elő. A mozgást úgy idézzük elő, hogy a tartályt valamely ismert szerkezet útján ide-oda mozgatjuk, vagy forgó mozgásba hozzuk. Különösen az utóbb említett mozgatási módnál kapunk jó eredményeket. Rázó vagy forgó mozgásnál a tartálynak nem szabad egészen telve lennie, hogy a zinkpor kellőképen mozoghasson. Ebben az esetben, ha szenet alkalmazunk, czélszerű ebből 3%-nál valamivel többet venni. A vasra vagy aczélra való lecsapást nagyobb vagy kisebb vastagságban foganatosíthatjuk, azon időtartamnak megfelelően, mely alatt a zinkpor reá hat. Ha a föntismertetett módon előállított bevonatot mechanikai úton, pl. reszeléssel eltávolítjuk, a vas fölülete a roncsoló behatásoktól teljesen mentesnek mutatkozik. A találmány igen czélszerűnek bizonyult ezüst ós más effélék föliiletének bizonyos anyagok, pl. kénhydrogén, roncsoló hatásával szemben való megvédésére. Az ezüstöt és más fémeket ugyanannak az eljárásnak vetjük alá, a mint azt a vas és aczélra vonatkozólag ismertettük. Az ezen találmány szerinti eljárással zinkkel bevont fémfölületek a következő tulajdonságokkal bírnak: A zinkbevonat homogén és ebben a tekintetben egészen elüt a forró galvanizálás útján előállított bevonatoktól. A külseje is egészen más, mint a galvanizált vasé vagy aczélé, a mi az eltérő strukturállak tulajdonítandó. A jelen találmány szerint előállított zinkbevonat kristályosságot egyáltalában nem mutat. Ehhez járul még, hogy a jelen eljárás alkalmazása folytán a kezelt tárgyak finom, ezüstszürke szint vesznek föl. Mikroszkop alatt kb. 50-szeres lineáris nagyításig az ezen eljárás szerint és a közönséges eljárásokkal előállított minták között a különbség a struktura tekintetében ! nagyon szembetűnő.
