25246. lajstromszámú szabadalom • Csapágy kerékpárok taposó forgattyúi számára

- 2 -ennek folytán a szemben fekvő csapágynak vele szintén szilárdan összekötött (r) csé­széje útján ezen csapágyat is megfelelően beállítja. Ezáltal állandóan a két csapágy kiegyenlítése áll be, mi mellett közömbös, hogy melyik csapágy szorult utánállításra. A 2. ábrán látható foganatosítási alaknál (e, t) süvegek a forgattyúk mellső föliiletei­vel egy síkot képeznek, illetve a forgattyúk agyai közvetlenül süvegekké vannak kiké­pezve, hátsó oldalaikon pedig (s) vájatokkal vannak ellátva. Ezen szerkezet gyakorlatia­sabb és csinosabb. Az állítható (i) kónus nem az (e) süvegre, hanem a (c) tengelyre van erősítve. Az eljárás a csapágyak be­állításánál itt is ugyanaz, mint az 1. ábrá­ban föltüntetett foganatosítási alaknál. Hogy (i) kónust bizonyos helyzetben biz­tosítsuk (1. és 2. ábra), (n) nyílásokat alkal­mazzuk, melyekbe az (a) forgattyú által vezetett (o) csavar nyúl. Ezen rögzítés helyett a 3—6. ábrákban föltüntetett szerkezet is alkalmazható. Itt (i) kónus és (e) süveg belső fenékfölülete között (c) tengelyen (t) ellencsavaranya van elrendezve, mely megfelelő számú (u) mé­lyedéssel vagy nyílással van ellátva és egy ezen mélyedésekbe nyúló (v) kulccsal állít­ható, illetve (i) kónusra erősen fölhúzható. (t) ellencsavaranya és (i) csapágykónus közé (c) forgattyútengelyre ezenkívül (x) korongot erősítjük, melyet ék akadályoz meg a forgásban; ellenben egy horony megengedi az (x) korong tengelyiránti el­tolását. (x) korong (t) ellencsavaranya meg­húzásánál megakadályozza (i) csapágykónus forgását. Hogy (v) kulccsal (e) süvegen át (t) csavar­anyához lehessen jutni, (e) süveg az (u) mélyedésekkel szemben (w) hosszhasítékkal van ellátva. A beállító, illetve rögzítő szerkezetnek vázolt elreudezése folytán a forgattyúk kö­zelítése a forgattyúcsapágyak aránylag na­gyobb távolsága mellett válik lehetővé. Ezenkívül a csapágykónus forgása az ellen­csavaranya meghúzása alkalmával teljesen ki van zárva, mert az utóbbi nem jön mái­közvetlenül a kónussal, hanem csak a for­gásban megakadályozott (x) koronggal érint­kezésbe. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Csapágy kerékpárok taposó forgattyúi számára, azáltal jellemezve, liogj' a csap­ágyrészek (kónusok. golyók futófölü­letei stb.) az (a, b) forgattyúk belső oldalaira helyezett (e, f) süvegekben vannak elrendezve. 2. Az 1. igényben védett csapágy kerék­párok taposó forgattyúi számára, azáltal jellemezve, hogy beállítás czéljából az egyik (i) csapágykónus az (a) forgaty­tyúba van csavarva és (h) perem segít­ségével kívülről állítható, mi mellett ezen beállítás a mindkét csapágy golyói­hoz támaszkodó, eltolható (A) csapágy­persely által önműködően a szemben fekvő csapágyra vitetik át. 3. Az 1. és 2. igényekben védett csapágy taposó forgattyúk számára, azáltal jelle­mezve, hogy a kívülről állítható (i) csap­ágykónus (n) nyílásokkal vau ellátva, melyekbe az (a) forgattyún átnyúló (o) rögzítő csavar kapaszkodik, azon czél­ból, hogy (i) csapágykónust bizonyos helyzetben biztosíthassuk. 4. Az 1. és 2. igényben védett csapágy taposó forgattyúk számára, azáltal jelle­mezve, hogy az (i) csapágykónus rög­zítése czéljából közötte és az (e) süveg belső fölülete között (c) tengelyen egy nyílásokkal és (u) mélyítésekkel ellátott (t) ellencsavaranya van elrendezve, me­lyet egy az (e) süvegen alkalmasan el­rendezett (w) hasítékokon átnyúló, a (t) ellencsavaranya (u) mélyedéseibe be­nyúló (v) kulcs segítségével kívülről lehet állítani. 5. Az 1. és 2. igényben védett csapágy taposó forgattyúk számára, azáltal jelle­mezve, hogy az (i) csapágykónus for­gásának megakadályozására a (t) ellen­csavaranya meghúzása alkalmával az utóbbi és az (i) csapágykónus között (x) korong van elrendezve, mely egy ék vagy hasonló eszköz által a forgás­ban megakadályoztatik, ellenben tengely­il ány ban el tol ódh atik. 'UiAfi HÉ8ZVÉNYTAR8A8Á - NYOMDÁJA BUDAPESTEN (1 rajzlap melléklettel.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom