25241. lajstromszámú szabadalom • Gép dohány, thea, kakaó és hasonló anyagok csomagolására

— 2 -A formakerék másik oldalán az (fl) orsón hasonló (gl) és (hl) dugattyúk vannak el­rendezve, melyek az előbb említett (g h) dugattyúkkal egyidejűleg, de ezekkel el­lenkező irányban mozognak, úgy hogy az anyagcsomó mindkét oldalon egyenletesen nyomatik össze. A (c) behajtó a csomagoló papir hátsó (a) végének behajtása czéljából körívalakú pályán föl- és alámozgattatik, még pedig a (d) hüvelyen elrendezett (1) kar (10. és 12. ábra) segélyével, mely az (m) csukló által egy szögemeltyűnek (n) karjával vsn összekötve, mely szögemeltyűnek másik (o) karját a (q) tengelyre ékelt (p) exczen­ter (előnyösen egy antifrikcziós görgő se­gélyével) működteti. Hogy a csomagoló papírnak (a) vége mindig biztosan azon helyzetben legyen, hogy a (c) behajtó lefelé mozgásánál ez által behajtás czéljából érintessék, a forma­kerék mindegyik oldalán az (s) karok van­nak elrendezve, melyeket a következőkben papiremelőknek fogunk nevezni. Ezen pa­piremelők megemelkedésüknél a formake­rék két oldalán kiálló papírral érintkezésbe jönnek és így a papírnak hátsó (a) végét fölfelé és előre, vagyis a csomagolandó anyag felé emelik. Az (s) papiremelők a (t) orsóhoz vannak erősítve, mely az (u) anyagprés oldalain elrendezett csapágyakba van ágyazva és a (tl t2) karok segélyével a (d) hüvelyen el­rendezett (t3) karral van összekötve, úgy hogy akkor, midőn a (d) hüvely a (p) ex­czenter és az (n o) szögemeltyű segélyével a (c) behajtó lefelé mozgatása czéljából for­gattatik, az (s) papiremelők megemelteti nek és ekkor a papir (a) a szélének alsó oldalával érintkezve, a papir szélét akként emelik meg (4. ábra), hogy a (c) behajtó lefelé mozgásánál a papírral érintkezésbe jön és ezt az 5. ábrán látható módon az anyagcsomóra hajtja. A (dl) hüvelytől (11. ábra) a (w) kar nyúlik előre, mely az (x) nyelvet hordja, mely az (a) papirszélnek azon részét, mely ezen papirszélnek behajtása után a cso­magon túlnyúlik, az anyagcsomóra ráhajtja. Az Tfl) orsó nincs az (f) orsó meghosz­szabbításában elrendezve, hanem ennél ma­gasabban fekszik; ezen oknál fogva a (gl hl) dugattyúk az (fl) orsó végétől lefelé nyúló (y) lemezen vannak megerősítve. Az (x) nyelvet hordó (dl) hüvely a 6. ábrá­ban látható módon a (z) fogas szegment­| tel van ellátva, mely a (zl) szegmenttel ! kapcsolódik, mely a kétkarú (z2) emeltyű ! egyik végén van elrendezve, a hol is a j (z2) emeltyű másik vége az (1) rúgó segé­, iyével a (q) tengelyre ékelt (2) exczen­, terhez szőrittatik. Az (x) nyelv a forma­| kerék fölött harántirányban átnyúlik és a I mint említettük, az (a) papirszélnek az anyagcsomón túlnyúló részét hajtja be. Az (x) nyelv ezen működésének lehetővé té­tele czéljából a formának egyik oldala az I említett szabadalomban leírt módon egyik oldalán nyitva van. j A papir mellső, fölfelé nyúló végének, va­lamint azon végeknek behajtása, melyek a formakerék oldalain túlnyúlnak, az emlí­tett 22738. számú szabadalomban leírt mó­don történik. Hogy azonban az előrenyúló papirszélek oldalait behajtó hajtogatok ki-i húzhatók legyenek, a nélkül, hogy ezeknek működtető szerkezetére zavaró befolyás gyakoroltassák, mindegyik (3) hajtogató egy (4) nyéllel (7. és 8. ábra) van ellátva, mely nyelek az (5) rúdban axiálisan kiképe­zett csapágyba illenek, a hol is az (5) rúd az említett szabadalomban leírt módon a (6) keretben van elrendezve. Az (5) rúdon a (7) csavar segélyével a (8) gyűrű van meg­erősítve, mely a (9) fogas szegmenttel van ellátva, melynek segélyével az (5) rúd csap­ágyaiban forgatható. A (4) nyélen a (10) vastagítás van elrendezve, melynek az (5) rúdon elrendezett (11) kiszögelésekkel való kapcsolódása folytán a haj tóga tónak az (5) rúddal való együttforgása biztosíttatik. A (4) nyélnek hosszirányú eltolódását a (12) csavarok akadályozzák meg, mely a (8) gyűrűn át a nyélhez vannak szorítva. Miután a hossz- és végbehajtások elké­szültek, a formakerék következő állásába forgattatik, melynél a csomag végei bé­lyegzők segélyével bemélyítésekkel láttat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom