25240. lajstromszámú szabadalom • Hengermű varrat nélküli üreges hengereknek nagyobb átmérőre való kihengerlésére

— 2 — természetesen bármely más kényszermozgást! áttétellel pótolható, az egyik vagy másik orsónak erősebb beállítása ki van zárva. Hogy lehetővé tegyük, miszerint esetle­ges, pl. az egyik és különösen a vékonyabb fölső hengernek meggörbülése következté­ben a munkadarab létesített falvastagságá­ban okozott különbségek kiegyenlítessenek, jelen hengerműnél gondoskodtunk arról, hogy az alsó henger a fölső hengerhez ferdén kilendíthető legyen és pedig vízszintes ér­telemben. Ez a kilendítés vagy úgy foga­natosítható, hogy a hengert függélyes közép­vonala körül forgatjuk, mikor is a henge­rek egymástóli távolsága a középen a leg­kisebb, ellenben két végén a legnagyobb, vagy pedig az alsó hengert egész hosszában egyik végén lendítjük ki, a másik vége mint forgáspont körül. Az erre a czélra szolgáló berendezés különösen a 3. ábrán van föl­tüntetve. A két hengercsapágy, mint a 3. ábrában az (o) csapágyra nézve látható, az állványban derékszög alatt a henger tenge­lyéhez eltolható és pedig úgy, hogy a csap­ágy mindkét oldalán az állványban egy-egy hosszirányban eltolható (p) rúd fekszik. A gép megfelelő állványán a hydraulikus (q) sajtoló henger van megerősítve (1. és 3. ábra), melynek dugattyúja az (r) kereszttartó ré­vén az (s) emeltyűt, mely az átmenő (t) ten­gelyen ül, fölfelé mozgathatja. Ezen (t) tengelyen van továbbá az (u) kar, mely a (v) rúd révén (w) karral áll összeköttetésben, melynek tengelyén a (p) rúdra fekvő (x) fej van. Látható, hogy a sajtoló dugattyú fölemelkedésénél az illető oldalon fekvő (p) rúd az (x) fej révén az (o) csapágy félé szoríttatik és ez jobbra eltoló­dik. Ugyanekkor ez a mozgás a (t) tengely­ről (y) kar és a (z) tolórúd, továbbá hasonló (y', u', v' és w') emeltyűk révén a szemben fekvő (x') fejre oly értelemben vitetik át, hogy ez hátrafelé kitér, úgy hogy az ezen oldalon fekvő (p) rúd az (o) csapágy font­említett mozgásával szemben nem fejt ki ellenállást. A (t és t') tengelyek révén ehhez hasonló mozgás hasonló emeltyű-áttétel se­gélyével a másik hengervégre vitetik át, de olyan értelemben, hogy a henger ezen vége ellenkező irányban leng ki. Ha azt akarjuk, hogy a (d) alsó henger egyik vége nyugalomban maradjon és csak a másik vége lengjen ki, akkor a henger illető végét szorító daraboknak a csapágy mellé való rakása útján rögzítjük és a (p) rudakat eltávolítjuk. Az a berendezés, mellyel az (e és f) ve­zetőhengerek a munkadarab átmérőjének növekedésével arányosan kifelé vezettetnek, a 2. ábrán látható. Az (e és f) hengerek csapágyai ebből a czélból (2 és 3) vezeté­kekben eltolhatók és egy a rajzon föltün­tetett emeltyűmű révén a (4) hydraulikus czilinder dugattyúrúdjával állanak összeköt­tetésben. Ez a czilinder arra való, hogy a dugattyú emelkedésekor az emeltyűmű ré­vén az (e és f) vezetőhengerek vezetékeik ben fokozatosan abban a mértékben tolas­sanak kifelé, amely mértékben a munka­darab átmérője növekszik. Ezáltal a munka­darabnak állandóan biztos vezetését ér­jük el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hengermű varrat nélküli czilindereknek nagyobb átmérőre való kihengerelésére, jellemezve azáltal, hogy a fölső henger a munkadarab fölhuzása végett oldalt ki­húzható és az alsó henger hengerelés közben függélyes eltolhatósága követ­keztében beállítható, mi mellett eltolható vezetőgörgők a munkadarab állandó ve­zetésére szolgálnak. 2 Az 1. igény szerinti hengerműnél az alsó henger beállítására szolgáló berendezés, jellemezve az által, hogy az alsó henger két csapágyával csavarorsókon nyugszik, melyek egy kényszermozgású áttétellel egyenletesen mozgattatnak és hydrauli­kus nyomás által, mely a hengerlő nyo­mást fölveszi, alátámasztatnak. 3. Az 1. igény szerinti hengerműnél az alsó hengernek olyan elrendezése, hogy az egyik vagy mindkét oldalán oldalt kilendíthető, hogy ezáltal a munkadarab falvastagságát szabályozhassuk. PALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOWOÁM QUDAP6STBN­(1 rajzlap melléklettel.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom