25148. lajstromszámú szabadalom • Jobb- és balfelől alkalmazható zár
- 3 -egybevágó és pontosan átellenben fekvő (fl f2) kimetszés-pár van elrendezve, melyek közül az egyik pár, a zár alkalmazása szerint, támadó-fölületet képez a kulcs szakállával szemben. Az egyik végével az (ml) zárszekrény falához, mig másik végével a retesz hátsó végéhez támaszkodó (rl) rúgó azon törekvéssel bir, hogy a reteszt állandóan kifelé tolja. Hogy a retesznek az (rl) rúgó hatása alatt történő ezen önműködő kiugrása lehetségessé váljék, a (gl) akasztóknak (il) kimetszése megfelelőenhosszabbra vétetik, mint az 1 -6. ábrákon bemutatott kiviteli alaknál, illetőleg ezen kimetszés hosszúsága oly nagyra szabatik, hogy benne a retesznek (kl) csapja oly nagy mozgást végezhessen, mely megfelel az (fl f2) kimetszések elmozgási nagyságának, midőn a kulcs csak egyszer fordíttatik meg a zárban. A (hl) kimetszés ellenben úgy van megszabva, hogy a retesznek (kl) csapja a (cl) retesz teljes előretolt állásánál, mely megfelel a kulcs kétszeri megfordításának, és a záró állásnak, pontosan ezen kimetszésbe illeszkedjék és így a (cl) reteszt a zárnak bezárt állásánál ezen helyzetében biztosítsa. Az (ml) zárszekrényben továbbá, megfelelően a zárnak jobb vagy balfelőli zár gyanánt való alkalmazásának, (xl)-nél vagy (x2)-nél két (tl t2) orral biró (sl) dió rendezhető el forgathatólag, míg viszont a (cl) retesznek belső, ill. hátsó szakaszán két (ul u2) ütköző foglal helyet. A (gl) akasztóknak azon elrendezésénél, mely a zárnak mint jobb felőlinek felel meg s hasonló elrendezéssel bir az (11) födőlap és az (sl) dió is (8. ábra), az utóbbinak (tl) orrába egy (vl) rúgó van becsiptetve, melynek szabad vége az (rl) rúgóhoz támaszkodik. A (gl) akasztókba becsiptetett (pl) rúgó szabad vége ez elrendezésnél az (u2) ütközőhöz támaszkodik. A (cl) retesz ennek következtében a 8. ábrán telt vonalakkal megrajzolt állásából, mely a közép állásnak felel meg, nemcsak az (o) kulcs segélyével, ennek az (f'2) kimetszésbe való kapaszkodása által, hanem az (sl) dió szögletes nyúlványára rátolt fogantyú vagy kilincs segélyével is egészen hátratolható balra, a nyitott állásának megfelelő helyzetbe, a (t2) orrnak az (u2) ütközőre való behatása által, mi mellett a retesznek (kl) csapja az (il) kimetszésben marad. Amint a diónak négyszögű nyúlványára tolt kilincs, vagy a kulcslyukba tolt kulcs szabadon bocsáttatik, a (cl) retesz ismét visszaugrik közép állásába s e mellett az (sl) dió is visszakerül a 8. ábrán látható helyzetbe. A közép állásból azonban a (cl) retesz a kulcsnak az (fl) kimetszésre való hatása által a 8. ábrán pontozott vonalakkal rajzolt legszélső jobbfelőli állásba is hozható, mely a záró állásnak felel meg, miközben az (u2) ütköző a (t2) orr fölött tovacsúszik és a retesznek (kl) csapja a (gl) akasztóknak (hl) kimetszésébe illeszkedik. Ez által a retesz ezen kitolt (záró) állásában fogva tartatik és az (sl) diónak négyszögű nyúlványára tolt fogantyú vagy kilincs ekkor szintén nem nyomható le, mivel ezen állásnál a retesznek (u2) ütközője a (t2) orrot rögzítve tartja. Ekkor a (cl) retesz csakis a kulcs segélyével vezethető vissza közép állásába. A (gl) akasztóknak, (11) födőlemeznek és (sl) diónak azon állásánál, mely a zár bal-oldali alkalmazásának felel meg (11. ábra), az (rl) rúgó az (yl) csapról levétetik és az (y2) csapra tolatik rá, viszont a (vl) rúgó a diónak (t2) orrába csíptettetik és a (gl) akasztókba befogott (pl) rugónak szabad vége most már az (ul) ütközőhöz támaszkodik. A (cl) retesz a 11. ábrán látható közép állásból elrendezés mellett is egészen eltolható mind a kulcs, mind az (sl) dió segélyével legkülső állásába, mely a nyitott állásnak felel meg s ebből ismét önmagától csappan vissza a közép helyzetbe, ha a kulcs vagy a kilincs szabaddá tétetik. A kulcs szakállának a retesz (fl) kimetszésére való behatása által az előbbi balfelőli legszélső állásba is hozható (záró állás), mi-közben az (ul) ütköző végigcsúszik a (t2) orr fölött és a retesznek (kl) csapja a (gl) akasztóknak (hl) kimetszésébe illeszkedik. Ennek következtében azonban a retesz ezen állásában fogva tartatik és csakis a kulcs segélyével vezethető vissza ismét kozépállásába.