25141. lajstromszámú szabadalom • Jegyragasztógép

— 3 — (E) megakasztok alatt vannak elrendezve, úgy hogy mialatt ezen jegyragasztó szerke­zetek egyike a jeggyel ellátandó tárgyra hat, a tárgy a csuklós (E) megakasztó által a pályát képező (B, C) vezetékekre nyoma­tik. Mialatt tehát a jegyragasztó szerkeze­tek működésben vannak, a tárgyak nem mozognak. A kenő szerkezet áll a gépkeret oldal­részein, a befelé irányuló nyúlványokkal bíró (A7) hossztartókra (5. ábra) szerelt (H) péptartályból és a (H9) kenő drótokból, melyek majd a péptartályba mártatnak, majd abból kiemeltetnek és melyek a jeggyel ellátandó tárgyakra pépes vonalakat húznak. Ezen (H9) drótok másik végükkel a (H7) talplapra vannak szerelve, mely a (H8) veze­tékekkel »can ellátva; ezen vezeték két (H4, H5) vezető nyúlvány között csúszik; a talplap a (Hö) csavarok segélyével tet­szőleges helyzetben rögzíthető, mely csa­varok keresztül mennek a talplap (HIO) hasítékain (3. ábra). A kenő szerkezet a (Hl) csapszög körül elfordítható, mely csapszögre a (H2) keret (5. ábra) lazán van fölszerelve; ezen keret a (P) összekötő kar (H3) csap­szögével köttetik össze. A (K) jegytartály előnyösen derékszögű négyszög alakú harántmetszettel bír és fölső végén a jegyeknek a tartályban való visz­szatartására a befelé görbített (KI) karimák­kal van ellátva. Ezen tartály lazán van a (K3) formára fölillesztve, mely lekerekített fölső résszel bír, mellyel a jegyeket a tartály fölső nyitott végén kitolja. A (K) forma el­állíthatóan van a (K4) lapra (9. ábra) erő­sítve, mely lap két (K5) szögeccsel van ellátva; ezen szögecsek a (K6) tartályhordó (1. ábra) nyílásaiba illenek és egyrészt a jegy tartálynak kellő helyzetben való meg­tartására szolgálnak, másrészt lehetővé te­szik a jegytartálynak a pályához való kellő beállításának gyors foganatosíthatását. Elő­nyös több jegytartályt alkalmazni, amikor is a (K5) szögecseket a jegytartály közepétől különböző távolságban erősítjük meg a (K6) lapban, úgy hogy más-más jegytartálynak föliilesztése által a jeggyel ellátandó tár­gyak különböző méretei daczára is pontos jegyragasztás biztosíttatik. A (K6) tartály­hordó két oldalán két (K7) vezetékcső van elrendezve (5. ábra), melyek az (A5) veze­tékrudakat burkolják (1. ábra), hogy a jegy­tartálynak függélyes mozgást biztosítsanak. Az (M8) rúgónak (M9) vége (2. ábra) a tar­tályhordó alsó föliiletéhez fekszik és a jegy­tartály megfelelő megemelését foganatosítja. Az (L) nyomópárna ruganyos anyagból, pl. bőrből vagy gummiból készül és csava­rok segélyével van az (L2) lapra (8. ábra) erősített (Ll) szorító lapon elrendezve. Ezen szorító lap a csavarok részére egy irányban kitágított lyukakkal bír, úgy hogy a nyomó­párna különbözőképen beállítható. A nyomó­lapot az (L8) hordlapon (2. ábra) az (L4) csavaron alkalmazott (L5) szárnyas anya segélyével erősítjük meg; a nyomó lap alsó fölületén a hordlapon elrendezett nyílásokba illeszthető két (L3) szögecs (8. ábra) van alkalmazva. Előnyösen több egyenlő vagy különböző méretű nyomó párnát alkalma­zunk, melyeknél a szögecsek a párna közép­vonalától különböző távolságban erősíthetők a nyomólaphoz. Ily módon a nyomópár­nát könnyen és gyorsan erősíthetjük a hordlapra és épp ugy szabályozhajuk, mint ahogy ez a jegytartályra nézve is fölemlít­tetett. A gépet egy (Ml) kézi emeltyű segélyé­vel működtetjük (1. ábra), mely lazán van az (M) tengelyre szerelve, melyen csavar segélyével az (M3) emeltyű van tetszés sze­rinti állásban rögzítve; a kézi emeltyűt a konczentrikus (M2) hasítékán átjáró (M4) csavar segélyével szorítjuk az (M3) emeltyű­höz. Az (M3) emeltyű fölső végéhez az (M6) csavar .segélyével zárt (M7) hüvely van erő­sítve, mely az (07) rudat körülfogja, mely a beállítható (08) és (09) ütközők között ide-oda jár. Az (0) tengelyre erősített (01) emeltyű az (06) szöget hordja, helyhez az (07) rúd mellső vége van hozzáerősítve. Az (01) emeltyű fölső végén alkalmazott (02) csapszög lazán van összekötve az (04) rúd mellső végére elállíthatóan szerelt (03) hü­vellyel. Ezen (04) rúd másik vége az (05) füllé van képezve, melyen a (G9) csapszög nyúl át, mely, amint ez már említtetett, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom