25135. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés jég előállítására

- 2 -kamrákat alkalmazunk, melyeknek belsejé­ben a fecskendező készülékeket folytonos forgásban és tengelymenti mozgásban tart­juk és ezáltal a vizet, amint későbben látni fogjuk, a kamrák palástjára egyenletesen osztjuk el. Az eljárás foganatosításánál eszerint fontos, hogy a vizet azon pontra fecskendezzük, amelyre rá akarjuk fagyasz­tani és hogy a vizet finom sugár alakjában, finoman elosztva fecskendezzük be, miáltal az a vákuum hatásának nagy fölületet nyújt és hogy végre a befecskendezett víz meny­nyiségét akként szabályozzuk, hogy az rög­tön, mihelyt az az előzetesen képződött jég­gel vagy más, a vakuumban lévő fölülettel érintkezik, megdermedhessen. Ezenkívül fon­tos, hogy a vízsugarakat a fölületnek mindig más és más pontjára irányítsuk és hogy a vízrészecskék bizonyos hosszúságú úton ve­zettessenek az evakuált téren keresztül, hogy ekként eléggé lehüttessenek, még mi­előtt a fölülethez érnének. A jelen találmány tárgyát képező eljárás foganatosítására szolgáló berendezés már most egy vagy több fagyasztó kamrából, ezeket evakuáló egy vagy több szivattyú­ból, egy vagy több abszorbátorbói, melyeken keresztül a párák a szivattyúkhoz áramol­nak, egy vagy több konczentrátorból, me­lyek az abszorbátorokban használt anyag konczentrálására szolgálnak, az abszorbeáló anyagnak az abszorbátorokon és a konczen­trátorokon való keringtetésére szolgáló kö­zegekből, manométerekből ós egyéb szerke­zeti részekből áll. A mellékelt rajzokban az 1. ábra a berendezés fölülnézetét lát­tatja, a 2. ábra két szomszédos fagyasztó kamra nagyobb léptékű részletrajza, ahol is az egyik kamra a vízszintes metszetben van föltüntetve, a 3. ábra metszet a 2. ábrának (A—A) vo­nala szerint, a 4. ábra, mely a fagyasztó kamra függé­lyes metszete, a gyártott jégnek a fagyasztó kamrákból való kiemelési módját szemlél­teti, az 5. ábra metszet a 4. ábrának (B —B) vo­uala szerint, a 6. és 7. ábrák nagyobb léptékű metszet­ben, ill. oldalnézetben az 5. ábrában látható rögzítő szerkezetek részletrajzát láttatják, a 8. ábra függélyes metszetben tünteti föl az egyes fagyasztó kamrákba fecskende­zendő vízmennyiség szabályozására szolgáló szerkezetet, a 9. ábra metszet a 2. ábrának (C—C) vonala szerint, a 10. ábra metszet a 3. ábrának (D—D) vo­nala szerint, a 11. ábra a fecskendező csövön elrendezett fogas kerék függélyes metszetét láttatja, a 12. ábra egy abszorbátor függélyes met­szetét láttatja, a 13. ábra metszet a 12. ábrának (E—E) vo­nala szerint, a 13a. ábra részletrajz, a 14. ábra a hűtő spirális összekapcsolási módját láttatja metszetben, a 15. ábra három abszorbátort és az ezek­kel összekötött savszivattyúkat láttatja rész­ben metszetben, részben oldalnézetben, a 16. ábra három konczentrátort láttat rész­ben metszetben, részben oldalnézetben, a 17. ábra egy konczentrátornak nagyobb léptékű fölülnézetét tünteti föl, a 18. ábra nagyobb léptékű metszet a 17. ábrának (F—P) vonala szerint, a 19. ábra a párák és gázok evakuálására szolgáló szivattyú függélyes metszetét lát­tatja, a 20. ábra metszet a 19. ábrának (G—G) vonala szerint, a 21. ábra metszet a 19. ábrának (H- H) vonala szerint, a 22. ábra a szivattyú egy részének a 19. ábrához hasonló metszete, ahol azonban a szelepek ináskéut vannak elrendezve, a 23. ábra metszet a 22. ábrának (1—1) vo­nala szerint, a 24. és 25. ábrák az egyes részekkel össze­köttetésben alkalmazandó manoinéter külön­böző nézetét láttatják, a 26. ábra a fagyasztó kamrákban és az abszorbátorokban uralkodó vákuum szabá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom