25133. lajstromszámú szabadalom • Kéménytoldat

lisau és ferdén elrendezett (g, h, i) csö­vecskék a főcsőbe csak részben vannak be­ágyazva ; e csövecskék, mint már a 4. és 5. ábra is mutatja, a beágyazási helyen keskeny, csavarvonalszerű és tengelyükre ferdén álló kivágással bírnak, melyek a be­ágyazás egész hosszán keresztül terjednek. A ki nem vágott, illetőleg a fönmaradt csövecskék fala által a (k, 1, o) ajakpárok létesülnek. Az ilynemű kéménytoldatnak a működése a következő: Ha egy bizonyos irányból fúj a szél, úgy ez a szomszédos csövecskék fölső és alsó nyílásán keresztül behatol, a főcső mentén elhalad és az alsó illetőleg a fölső nyíláson keresztül ismét kilép. A kiszabaduló szél ennélfogva a beágyazás helyén levő füst­részecskéket egyidejűleg maga felé szívja, miközben ugyanis a szél a füstoszlopot örvényszerű mozgásba hozza és a füstöt a szél irányától elfordított nyílásokból kifelé hajtja. A 3. 4. és 5. ábrákban bemutatott kiviteli alaknak ajkai és kisebb beágyazó nyílásai által, a fölfelé szálló füstre kifejtett szívó hatás magasabb fokra emeltetik. Nem szükséges azonban, hogy a csövecs­kék egy ós ugyanazon magasságban legye­nek elrendezve. Ugyanezen hatás még az által is elérhető, hogy ha a csövecskék a főcső körül csigavonalszerüen vannak sze­relve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kémény betét, jellemezve azáltal, hogy egy hengeres (a) illetőleg (f) főcső körül a (b, c, d) illetőleg a (g, h, i) csövecs­kék tangencziálisan és ferdén vannak el­rendezve, melyek a főcső falába egész­ben vagy részben behelyezkednek és me­lyeknek a főcsőbe nyúló fala kivágá­sokkal van ellátva oly czélból, hogy a főcsőbe fölszálló füstre szívóhatást gya­koroljanak. 2. Az 1. pontban igényelt kéménybetétnél a főcsővön belül elrendezett csavarvonal­szerű (k, 1, o) szívó ajakpárok, melyek akként vannak alkotva, hogy a főcsőbe nyúló csövecskék fala egy keskeny ki­vágással bír oly czélból, hogy a fölfelé szálló füstre kifejtett szívó hatást ma­gasabb fokra lehessen emelni. (1 rajzlap melléklettel.! KÁLLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁM BUOAPE6TÉK

Next

/
Oldalképek
Tartalom