25050. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági zár két kulccsal és egy rekesztő csoporttal

ezért a (k) kimetszés ennek megfelelően van alakítva, míg ezen rekesztő másik (i) ki­metszése oly nagy, hogy a baloldali, azaz a második kulcs kulcstaraja körülforgatásá­nál a kimetszés szélét el nem érheti. A 4. ábrában föltüntetett rekesztőt ellentét­ben a 3. ábrában feltüntetettel a második kuTcs állítja be. A (c) zárreteszt a kulcsok egyike, a föl­tüntetett kiviteli alaknál a baloldali kulcs tolja el, mely czélból a (c) zárreteszen egy megfelelően alakított (1) kimetszés (2. ábra) van elrendezve, míg a jobboldali kulcs szá­mára oly nagy (m) kimetszés van készítve, hogy a kulcstaraj a tolóreteszt semilyen állásában el nem érheti. A zár nyitásánál természetesen először azon kulcsot kell alkalmazni, mely a zár­reteszt nem befolyásolja, tehát az első kulcsot és csak miután ezen kulcs a re­kesztők megfelelő részét helyesen beállí­totta, eszközölheti a második kulcs a re­kesztők másik részének beállítását és a tolóretesz visszahúzását. A zár becsukásánál fordítva először a második kulccsal kell zárni és azután használhatjuk az első kul­csot, mely a rekesztőknek pusztán egy részét állítja el. Lehet tetszőleges számú és egymásfölé tetszőleges sorrendben elhelyezett rekesztőt alkalmazni. A két (e) és (f) rekesztő peczek­nek és ezeknek megfelelően a rekesztőkön (g) és (h) kimetszéseknek elrendezése által a zár biztonsága nagy mértékben emeltetik, habár ezen elrendezést a jelen találmány tárgyánál nem kell okvetlenül alkalmazni. A rekesztők sajátságos fölfüggesztése által, t. i. közelítőleg azoknak súlypontjában, úgy hogy bármely helyzetben nyugalomban ma­radnak, a különben szokásos rúgót elkerül­jük, úgy hogy ezen zár teljesen rúgó nél­kül működik. Miután a rekesztők egy részét az első kulccsal, a másik részét a második­kulccsal kell beállítani, a zárnak a helyes kulcs nélkül való fölnyitása csak mindkét kulcslyukon eszközölt egyidejű munkával kísérelhető meg, mi egyértelmű a fölnyitás lehetetlenségével. Végre megjegyezzük, hogy a jelen talál­mány értelmében nemcsak két, hanem több S kulcslyuk és ennek megfelelően a rekesztő­| kön több kulcskimetszés rendezhető el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Biztonsági zár, az által jellemezve, hogy a rekesztők két, illetőleg több különböző kulccsal, melyek a zárba két, illetőleg több kulcslyukon vezettetnek be, a nyi­tási, illetőleg zárási helyzetbe hozat­nak, oly módon, hogy egy kulcs a re­kesztőknek mindig csak egy részét állítja be helyesen a nélkül, hogy a zárreteszt megfogná, míg a második, illetőleg az utolsó kulcs a rekesztőknek másik részét rendezi és azután a zárreteszt visszahúzza. 2. Az 1. igénypont szerinti zárnál (e) és (f) rekesztő peczkeknek a zárreteszen való elrendezése, melyek a rekesztők mind­két oldalán azoknak megfelelő (g és h) kimetszéseibe benyúlnak. 2. Az 1. igénypont szerinti zárnál azon el­rendezés, hogy a rekesztők közelítőleg súlypontjukban vannak fölfüggesztve, úgy hogy minden helyzetben nyugalom­ban maradnak és rúgóra nincs szük­ségük. (1 rajzlap niellóklottel.) falus részvénytársaság nyomdája budapbsibn

Next

/
Oldalképek
Tartalom