25043. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolás tábeszélő berendezések számára

- 2 -előfizetők, ha tévedésből (a helytelen nyomó­gombot működtetve) nem a kivánt csoport­hoz küldték a fölhívó jelzést, a téves föl­hívást nem tudták visszavonni és midőn a tévedést észrevették, a másik csoporthoz is küldtek fölhívó jelzést. Ily esetben tehát mindkét csoport hivatalnoka zavartatott, mi által a központ hivatalnokainak mun­kája gyakran hasztalanul szaporíttatott és a kapcsolások foganatosítása késedelmet szenvedett. A jelen találmány tárgyát képező kap­csolás ezen hátrányt teljesen beszünteti, még pedig oly elrendezés által, melynek következményeképen mindenkor csak egy csoport hívható föl, a fölhívó jelzés pedig a központban mindaddig látható marad, míg a központ hivatalnoka a hívott állomás szá­mát meg nem kérdezi vagy az előfizető a telefonját a kapcsoló horogra nem akasztja vagy végül, míg az előfizető téves fölhívás­nál a másik gomb lenyomása által a másik csoportot nem hívja föl, a mikor is az előző fölhívás folytán izzásba hozott jelzőlámpa azonnal elalszik. Ezzel egyidejűleg az állo­más azon gombja, mellyel az első hívójel­zés küldetett, rögzíttetik és a vezetéknek a központban való bekapcsolása után azonnal szabadon bocsáttatik, úgy hogy az előfize­tőnek önműködően tudomására hozatik, hogy a központnak mely csoportját hívta föl és hogy vezetékének bekapcsolása megtörtént. A találmány tárgyát képező kapcsolásnak egy föganatosítási alakja a mellékelt rajz­ban központi battériával bíró berendezésnél van bemutatva. Az előfizető állomáson a két (a) és (b) nyomógomb van elrendezve. Ha valamely előfizető az (A) csoport valamelyik előfize­tőjével akar beszélni, akkor az (a) gombot nyomja meg, mi által az ezen állomáshoz tartozó azon jelzőlámpa villan föl, mely az (A) csoportba van beosztva; a (b) gomb le­nyomásánál a (B) csoport megfelelő jelző­lámpája jön izzásba. A végjelzés megadása ismert módon, a telefonnak a kapcsoló ho­rogra való aggatása által történik. Ha az előfizető, miután a központot fölhívta, a hí­vást bizonyos okokból vissza akarja vonni, akkor a telefont egyszerűen visszaakasztja a kapcsoló horogra, minek következtében a jelzőlámpa a központban azonnal kialszik. Ha valamely előfizető pl. az (a) gombot nyomja le és ezután rájön, hogy tulajdon­képen a (B) csoportnak egyik előfizetőjé­vel akar beszélni, akkor ezen tévedés ki­igazítása czéljából nem kellene egyebet ten­nie, mint a (b) gombot lenyomni, a mikor is az (a) gomb megnyomása folytán mű­ködésbe hozott jelzőlámpa önműködően ki­alszik és a (B) csoport megfelelő jelzőlám­pája jön izzásba. A találmány tárgyát ké­pező kapcsolásnál ugyazazon állomás mind­két jelzőlámpájának egyidejű működése lehetetlen, az egyes jelzőlámpák kikapcso­lása pedig nemcsak a központ felől, hanem közvetlenül az előfizető állomás felől is foganatosítható; ezenkívül sürgős összeköt­tetés esetében a jelzőlámpa a nyomógomb­nak ismételt megnyomása és a kapcsoló horognak föl- és lefelé való mozgatása által lobogásba hozható. A kapcsolás tüzetesebb leirhatása czéljá­ból az 1. ábrában kér, (C, D) előfizető állo­másnak a központtal való kapcsolata van föltüntetve. A (C) állomás a központi bat­tériával bíró rendszernél szokásos módon van berendezve. Midőn a (c) telefon a (d) átkapcsoló horgon függ, akkor az előfizető vezetéke az egyenáram számára megszakí­tott de a váltakozó áram számára zárt hí­don át van bekapcsolva; mely utóbbiba az (e) kondenzátorral sorosan a váltakozó áramú (f) csöngő van bekapcsolva. Leemelt telefonnál azonban a (g) indukcziós cséve szekundéi' tekercse és a (h) mikrofon kap­csoltatik a (2) és (6) vezetékek közé, a mi­kor is a mikrofon a központtól jövő áram­mal tápláltatik. A (c) telefonnak és az ez­zel sorosan kapcsolt indukcziós cséve prí­méi' tekercsének különös elrendezése által a hanghatás jelentékenyen fokoztatik. Az előfizető állomáson az (i) elektromágnes van elrendezve, mellyel az (i2, iö) fegyver­zetek működnek együtt. Ezen fegyverzetek esetleg szigetelő részek segélyével külön kontaktrugókra hathatnak; az egyszerűség kedvéért azonban maguk a fegyverzetek

Next

/
Oldalképek
Tartalom