24987. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fölül és alul a sorból kinyúló részeknek bíró ferde betűkkel egyetlen Jaquard-géppel való szövésére
— 2 -tyákat szögleteiken különböző módon jeleztük, nevezetesen a fölső rész szövésére szolgáló kártyákat egy-egy körrel, a középrész szövésére szolgáló kártyákat egy-egy András-kereszttel és az alsó rész szövésére szolgáló kártyákat kettős negyed-, illetve félkörökkel. A példaképen választott «Rolf» szó szövésénél tíz kártya szükséges, nevezetesen a fölső rész szövésére négy (I—IV) kártya, melyek közül a (II) kártya sima köperkötést létesít, tehát betű képzésre nem szolgál, a középső rész szövésére ugyancsak négy (V—VIII) kártya, melyek mind betűt létesítenek, az alsó rész szövésére pedig két (IX) és (X) kártya, melyek közül a (IX) kártya sima köperkötést létesít. Épen azért kell a betűt függélyes irányban is három részre osztani, mert a betű fölső és alsó része nem eshetik a középrésszel egy függélyesbe, ennek természetes következménye az, hogy az (1) fölső részben és a (2) alsó részben a kártyák kezdő pontjai nem esnek össze, így az «1» betű fölső része előtt a kiegyenlítés czéljából jóval hosszabb sima kötést kell elrendezni, mint amekkora az «o» betű szövésére szolgáló kártya. A Jaequard-kártyalapok föntebb említett hármas megosztása következtében a Jacquard-gép hengerén hat (f) szemölcsöt alkalmazunk (2. ábra) a (g) kártyák tovább mozgatására (3. ábra), minek megfelelően mindegyik kártyának két-két, az említett (f) szemölcsökkel együtt működő (h) lyuka van-A Jaequard-kártyalapok ily megosztása következtében azok midegyik része megfelelően rövidebb fog lenni. Két egymás fölött álló szó esetében a hengernek tizenkét szemölcse fog lenni. A föntebb leírt módon összeállított Jacquard-kártyák egj'szerű egymásba akasztása által egyes szavakat mondatokká vagy czégjegyzésekké vagy hasonlókká lehet egyesíteni. Minthogy a betűk, illetőleg ezek részeinek egybeállítása czéljából fontos, hogy azok a helyes kötésponton kezdődjenek, kötési hibák elkerülése czéljából annyi különböző betűtypust fogunk készletben tartani, ahány kötéses az illető szövet. így pl. négy kötéses köper esetében négyféle betűt kell készletben tartani, illetőleg előállítani. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás ferde betűknek egyetlen Jacquardgépen való szövésére, azáltal jellemezve, hogy a betűt a láncz irányában fölső, sorközi és alsó részre osztjuk, eme részek mindegyike számára külön Jacquard-kártyát állítunk elő és az egyes Jacquard-kártyákat a Jacquard-gépnek megosztott, a megosztásnak megfelelő számú szemölcspárjaira húzzuk. 2. Az 1. alatt védett eljárás egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a betűknek vagy betűrészeknek megfelelő részekből álló Jacquard- kártyák egymás mellé sorakoztatásával szavakat vagy mondatokat létesítünk. (1 rajzlap melléklettel.) PA1LA8 RÉ8ZVÉN) TÁRSA8ÁQ NVÍ MDÁJA BUDAPESTEN-