24973. lajstromszámú szabadalom • Elektromágneses számlálókészülék
mok leolvashatása czéljából egy nyílással van ellátva (4. ábra). Ezen (H5) hüvely, mely négyszögletes harántmetszettel bír és bádoglemezből van nyújtva, az (m22) meghosszabbításokra tolható rá és bármikor könnyen levehető. A hüvely oldalai ruganyosságuk fokozása czéljából néhány kivágással vannak ellátva és ennélfogva az említett meghosszabbításokhoz jól hozzászorulnak. A találmány ezélja elektromágnes segélyével mozgatott számláló készülékek működését teljesen biztossá tenni, még pedig a fegyverzeteknek igen hosszú lökeLe, valamint önsúlyuk, illetőleg túlsúlyuk folytán működő rögzítő és mozgató szerkezetek alkalmazása által. A fegyverzetnek hosszú lökete részben a fegyverzet U-alakú (A2) szárnyainak az (m22) meghosszabbítások közötti párhuzamos elrendezése által van lehetővé téve, miáltal a fegyverzet egész lökete alatt a fegyverzet és az említett meghosszabbítások között változatlan és lehetőleg kis légréteg hat; mágneses ellenállás pedig egyrészt az (A2) szárnyak nagy fölülete, másrészt a (k22) nyúlványnak a fegyverzet lyukába való behatolása I által jelentékenyen csökkentetik; ezen elj rendezés által minimális vastagságú légréteg mellett a fegyverzetnek nagy mozgási útját érjük el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromágneses számláló készülék, jellemezve az által, hogy az egyik mágnessark két párhuzamos (m22) meghosszabbítása között egy U-alakúan meghajlított fegyverzet van elrendezve, mely közepén egy lyukkal bír, melybe az elektromágnesnek másik, legömbölyített végű sarka jár be. j 2. Az 1. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve oly mozgató emeltyűk és rögzítő kilincsek által, melyek a számláló szerkezetet rugók alkalmazása helyett saját súlyuk hatása folytán mozgatják illetőleg rögzítik. 3. Az 1. alatt igényelt készüléknél egy a mágnessark meghosszabbításaira tolható, oldalas kivágásokkal ellátott és czelluloiddal vagy csillámmal födött ablaknyílással bíró (H5) védő hüvelyek elrendezése. (1 rajzlap melléklettel.) ÍV.I.LA* RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPSSTTN