24872. lajstromszámú szabadalom • Elektromos czélgömb és irányzék világítás

— 2 — tatva, hogy annak (h) nyomógombja azon a helyen fekszik, a hol a bal kéz czélzás közben a fegyvert megfogja, úgy hogy itt is czélzás közben az áramot egyszerű módon zárhatjuk és a czélgömb és az irányzék megvilágítását eszközölhetjük. Az izzólámpák itt is, hasonlóan, mint az 1. ábrabeli kiviteli alaknál, szorítókra lehetnek szerelve, melyek a fegyverre tolatván, az izzólámpákkal való kapcsolatot létesítik. A 2. ábrán föltüntetett kiviteli alaknál azonban nem ezen mód van választva, hanem itt a faburkolatban apró (k) lyukak akként vannak elrendezve, hogy azokba az izzólámpákra alkalmazott ismert bedugható kontaktusok peczkeit bedughatjuk, miáltal az izzólámpák a fegyverre gyorsan ráerősíthetők és onnan ismét eltávolíthatók. Jóllehet a fönt leírt berendezéssel ellátott fegyver a sötétben való nyugodt czélzást lehetővé teszi, úgy a fegyvernek különösen az ellenség előtt való nyugodt használatát még mindig lényegesen gátolja az a körülmény, hogy az izzólámpák éles fénye egyrészt a lövész szemét kápráztatja, másrészt a lövész állását elárulja. A czélgömb és az irányzék megvilágításának ugyanis lehetőleg erősnek kell lennie, minthogy különben azoknak körvonalai nem jelennének meg eléggé élesen, a mi a czélzás pontatlanságát vonná maga után. Ez a hátrány az által van megszüntetve, hogy mindenik izzólámpa egy azt teljesen körülfoglaló átlátszatlan vagy a fényt legalább is erősen csökkentő (i) tokkal (3. ábra) van körülfoglalva, mely egy a czélgömb, illetve az irányzék felé fordított (1) nyílással bír, úgy hogy az ezen nyíláson áthaladó fénysáv a czélgömböt, illetve az irányzékot erősen megvilágítja. Most már a fény a lövész szemét nem kápráztathatja és az ellenség is azt csak egészen kis távolságról észlelheti. Ennek következtében igen nagy fényerejű lámpákat alkalmazhatunk, vagy pedig gyöngébb lámpák esetén a fényt egy (m) lencsének (4. ábra) az (i) tok (1) nyílásában való elhelyezése által akként erősíthetjük, hogy a czélgömb és az irányzék a kellő élességgel meg legyenek világítva. Az irányzék megvilágításánál azonban az irányzék előállításával a ráeső fénysugár irányát is meg kell változtatni, miért is az irányzék világításának állása változtathatóan van berendezve. Az 5. ábrán föltüntetett példánál az izzólámpa (i) süvege akként van állíthatóan elrendezve, hogy annak az (m) lencsét tartó része a lámpához képest minden irányban elfordítható. Ezen czélra az izzólámpa foglalatára egy csészealakú (il) alsórész van szilárdan ráerősítve, melyre a rugalmas nyelvekkel ellátott és a tulajdonképeni (i) tokot képező fölsőrész van rátolva. A fénysugár ily módon az irányzék állásának megfelelőleg könnyen beállítható. A forgatható (i) fölső részre egy az 5. ábrán pontozva föltüntetett (n) kart erősíthetünk, a mely az irányzék helytálló részén át az irányzék beállítható részének pályájába nyúlik, úgy hogy ez utóbbi a czélzási helyzetbe való beállítása alkalmával ezen karba ütközik és azt elfordítja, miáltal az (i) süveg függélyes síkban elfordíttatik és így az (m) lencsének, illetve a süveg nyílásának helyes elrendezése esetén a fénysugár az irányzékra önműködőlég pontosan beállíttatik. A czélgömbnél a süvegnek ezen állíthatóságára nincs szükség, a mennyiben itt a 3. és 4. ábrákon föltüntetett egyszerűbb kiviteli alak is elégséges. Oly czélból, hogy az (i) süvegnek a (bl) izzólámpára való ráhelyezése megkönnyíttessék, másrészt, hogy egy elhasznált lámpa kicserélésekor ne legyen szükség új süveg beszerzésére is, hogy tehát a süveget a lámpáról könnyen leszedhessük és ismét föltehessük, czélszerűnek mutatkozik a süveg kétrészű kivitele, mint azt a 6. ábra mutatja. Ez esetben az (i) süveg függélyes irányban két részre van osztva, és a két rész egy hajlított (o) rúgó által akként van egymással összekötve, hogy a rúgó a süvegfeleket összeszorítja és a lámpán rög-