24594. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kénsavanhydrid előállítására a kontakt eljárás szerint

több ilyen hosszúra nyújtott kontaktust alkalmazunk. A sebesség, mellyel a gázok a föntemlí­tett példában a kontakttereken illetve a kontakttéren áthaladnak, e közben nagyobb mint az eddigi eljárásoknál. Ennek követ­keztében ugyanazon' idő alatt ugyanazzal a kontaktanyag-mennyiséggel többszörösét dol­gozzuk föl annak a gázmennyiségnek, mely­nek földolgozása eddig gyakorlatilag kielé­gítő módon lehetséges volt. Ezen új anhydrid-eljárással kapcsolatban, tekintettel a folyamat első reakcziózónájában megengedhető magas hőmérsékletre a kon­takt eljárásnál számba jövő katalyzáló anya­gokat megvizsgáltuk és a következő ered­ményeket kaptuk: Hatékony katalyzátoroknak bizonyultak: 1. a platinacsoport féméi, 2. a Fe, Cr, Ni, Co, Mn, Ur, Cu oxydjai és szulfátjai, 3. az Al, Be, Zr, Ce, Di, La, Th, Ti, Si és csaknem az összes többi ritka föld oxyd­vegyiiletei, 4. az 1. alattiak keverékei a 2. és 3. alat­tiaknak valamelyikével vagy többjével, 5. a 2. és 3. alatt fölsorolt anyagok közül kettőnek vagy többnek keveréke egy­mással. Míg azonban az 1. és 4. alatt fölsorolt katalyzátorok már alacsony, az S08 képző­désre előnyös hőmérsékleteknél bizonyulnak hatékonyaknak, addig a 2., 3. és 5. alattiak csak magas, a reakcziósebességre nézve előnyös, a perczentuális S08 képződésre hátrányos hőmérsékleteknél hatékonyak. Ennélfogva a föntemlített példában a kon­takttér azon része számára, mely magas hőmérsékletnél dolgozik, az annyira drága platinamoor helyett a 2—5. alatt említett katalyzátorok valamelyikét választhatjuk míg az alacsony hőmérsékletnél dolgozó kontaktzóna számára ez idő szerint alig­hanem csakis az 1. és 5. alatt említett anyagok lesznek tekintetbe vehetők. Az ismeretetett új eljárással elért új műszaki eredmény abban áll, hogy képesek vagyunk ugyanabban a kontakttérben, ugyan­annyi katalytikus anyaggal, ugyanabban az időegységben az eddigihez viszonyítva sokkal nagyobb mennyiségű S08 -at előállítani számba vehető többköltség nélkül és a föl­dolgozandó S02 gázoknak egyidejűleg csak­nem quantitativ kihasználása mellett. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás S03 előállítására SOs -t és O-t tar­talmazó gázokból az úgynevezett kontakt­eljárás szerint, az által jellemezve, hogy a gázelegyet a kontakttér első részén illetve több kontakttér esetén ezeknek elsején vagy az elsőkön olyan hőmér­sékletnél vezetjük keresztül, mely észre­vehetően az S08 -képződésre különösen előnyös egyensúlyi hőmérséklet fölött fekszik és azután a gázokat a második kontakttéren illetve több ilyen tér alkal­mazása esetén a következő kontakttéren vagy kontakttereken alacsonyabb, a per­czentuális S08 kihozatalra előnyös hő­mérsékletnél bocsátjuk át, mi mellett a gázokat a kontakttéren illetve kontakt­tereken nagyobb sebességgel hajtjuk keresztül, azaz azon gázmennyiség több­szörösét dolgozzuk föl, mint a hogy eddig a különösen előnyös egyensúlyi _ hőmér­sékletnél ugyanazzal a kontaktanyag­mennyiséggel technikailag jó kihozatal mellett lehetséges volt. PALLAB részvénytársaság nyomdája buoapestef*

Next

/
Oldalképek
Tartalom