24576. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tetszőleges minőségű vasnak és aczélnek nyerésére, tisztítására és finomítására és ezen czélra szolgáló elektromos kemencze
rendezett (i) lyukak valamely emelőszerkezet (1) lánczának (m) horogját fogadják be, hogy a födelet a tégely megtöltése czéljából a 4. ábrában föltüntetett módon fölbillenthessük; a középső (j) lyuk az egyes födelek teljes leemelésére szolgál. Az (f) födelek között, valamint az elektródák és a tégely falai között megmaradó nyílásokat az (11) tűzálló téglákkal falazzuk be. A tégelyt közönséges módon töltjük meg; a fenékre előbb kevés érez és szén keverékét vagy kevés fémet adagolunk, mire aztán a tégelybe már csak folytonos éreznek és szénnek a következőkben megadott arányú keverékét kell adagolnunk. Az érczeket oly mennyiségben adagoljuk, | hogy a salak fölött a reakeziógázok által átjárható hely maradjon, úgy hogy a gázok ezen átjárva, lehűtve távoznak, az érezek pedig a gázok által részben redukáltatnak és előmelegíttetnek. Az említett czélra bármily fajtájú szén alkalmazható és ennek alkalmas megválasztása csupán a nyerendő termék kivánt tisztaságától és a szén árától függ; előnyös a szenet szemcsés alakban használni. A szén mennyisége az érez egységéhez viszonyítva függ. 1. az érez redukálható oxydtartamától; 2. a végtermék elérendő széntartalmától; 8. az érczeken átjáró és aközben ezekre ható gázok kisebb-nagyobb alkalmazhatóságától; a szénmennyiséget mindig a kemenczéhez és illető érezhez képest kísérletileg határozzuk meg. Az áram hatása alatt az érezek megolvadnak és redukálódnak, a fém nagyobb súlyánál fogva a tégely alján, a salak pedig fölül gyül össze. Mihelyt a salak fölöslegben van, akkor azt a fölső nyíláson át lefolyatjuk, még pedig vagy folytonosan vagy szakaszosan. A művelet több fázisban történik, melyek a következőkben vannak leírva. A keverékben lévő szén aránya szerint és a tégely hőmérséke szerint tetszésünk szerint teljesen megömlesztett, vagy plasztikus lágy vasat vagy többé-kevésbbé karburáit fémet állíthatunk elő. Szükség esetén a lágy vasat közvetlenül állíthatjuk elő az által, hogy fölös oxydáló salak jelenlétében dolgozunk, de ezen módszer kevésbbé gazdaságos, mint az, mely abban áll, hogy előbb öntött vasat készítünk, ezt azután egy és ugyanazon berendezésben finomítjuk és tisztítjuk. Az öntött vas előállításához szükséges hőmérsék kisebb, mint azon hőmérsék, mely a lágy vas előállításához szükséges és ily módon a nagyobb hőmérsékletet csak a művelet vége felé kell alkalmaznunk, miáltal az előbb lecsapolt salakkal nem vész annyi hő kárba. I Megjegyzendő, hogy az öntött vasat elektromos úton vagy közönséges módon egy más kemenczében is állíthatjuk elő és ezután annak finomítását a jelen eljárás szerint foganatosíthatjuk. Az üzemben lévő tégely alját megömlesztett fémréteggel tartjuk befödve, a fölös salakot a fölső nyíláson át lecsapoljuk és a tégelybe vasoxydot vagy más alkalmas oxydot adagolunk, mely az érezfölületén oxydáló réteget képez. A finomítás már most a salaknak a karburáit fémre gyakorolt reakeziója folytán és a vas nagy hőmérséklete következtében igen gyorsan történik. Ezen finomítást bármikor megszakíthatjuk vagy tovább folytatjuk és végül alkalmas adagolások révén visszafelé is fejleszthetjük. A tisztítás ugyanazon tégelyben a finomítás közben vagy ezután történik. Defoszforálás czéljából a salakot mész hozzáadása által bázikussá tesszük, specziális minőségű aczél előállítása czéljából pedig a vassal egyesítendő anyagokat lecsapó lás előtt adagoljuk a tégelybe. Az eljárás természetesen öntött vasnak kovácsolt vassá és aczéllá váló átalakítására is alkalmas, a mikor is a tégelybe nagy olvasztóban, vagy kupolkemenczében megömlesztett öntött vasat, vagy pedig rúdvasat adagolunk. Az eljárást vashulladékok kezelésére is alkalmazhatjuk, a mikor is a vashulladé-