24438. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés fehér ólomszulfátfesték előállítására

— 2 — dálódik, melyet hasonlóan mint az előbbi eljárásnál összegyűjtenek. Mindkét eljárás fehér festéket szolgáltat; az első eljárásnál azonban megesik, hogy a frissen keletkezett ólomszulfát szénoxyddal érintkezve, ismét redukálódik és, ha a hőmérséklet nem elég magas, nem oxydálódik újból ólomszulfáttá, mi által a nyert termék megfeketedik. Ezen körülmény csak igen nagy elővigyázat mellett kerülhető el. Az ily módon szükségessé váló nagyfokú elővigyázat ezen eljárást oly nehézkessé teszi, hogy az a gyakorlatban sikeresen nem alkalmazható. A második eljárásnál ezen nehézség ki van küszöbölve, de itt az clomoxydnak nagyipari üzemben'tégelyekben vagy konverterekben való biztos kezelése gyakorlatilag kivihetetlennek mutatkozott. Az üzemnek bármely megakadása esetén az ólomkéneg azonnal megszilárdul, minek következtében a tégely vagy konverter elpusztul. A jelen találmány mindezen eljárásoknál fölmerült nehézségeket kiküszöböli. Az eljárás abban áll, hogy a gelanitet vagy egyéb ólomkéneget egyetlen művelet alatt közvetlenül ólomszulfáttá égetjük el, oly módon, hogy polczszerű tartófölületeket szolgáltató nagyobb kokszdarabokat vagy táblákat használunk, mely fölületeken az ólomkéneg kis mennyiségekben megolvad és ahol az erős légáram bevezetése folytán gyakorlatilag szénoxydmentes lángban közvetlenül oxydálódik. Ezen eljárás nem czélozza a kemenczében használt koksz elégetését, amennyiben az csak az ólomkéneg hordozójaként szerepel és a mellesleg elégő koksz a folyamatban lényeges szerepet nem játszik. Az oxydáczió fönntartására szükségelt meleget főleg az ólomkénegnek a levegő oxygénjében való elégése szolgáltatja. Némi koksz ugyan szintén elfogy, de aránylag csekély mennyiségben. Az így keletkezett ólomszulfátot tetszőleges alkalmas módon hűtés útján lecsapjuk és összegyűjtjük. Az eljárás főelőnye és az eddigiektől való eltérése abban találtatott, hogy az ólomkéneg tökéletesen elpárolog, anél kü'. hogy fémes ólom keletkeznék. A gyakorlatban czélszerűen több ólomkéneget adagolunk a kemenczébe, mint amenynyit a belépő levegő elégetni képes, minek következtében az ólomkéneg fölöslege megolvad, a kokszot beburkolja és így azt az elégéstől részben megóvja; a lefolyó fölös ólomkéneg az érczben esetleg tartalmazott ezüstöt és egyéb idegen fémeket magával viszi, úgy hogy végül némi ólomkéneg az ezüsttel és egyéb fémekkel együtt a kemencze fenekén összegyűl és a salakkal együtt időnként eltávolítható. A találmány keresztülvitelére egy bázikus béléssel ellátott hengeralakú kemencze szolgál, mi mellett a találmány fontos részét bázikus kemencze-bélésnek a jelen festékkészítési eljárásnál való alkalmazása képezi. Bázikus anyagnak közönséges magneziát és meszet használunk, mint az a bázikus aczél előállítási eljárásnál használatos. A kemencze kibélelése vagy ezen anyagból készült téglákkal való kirakása útján, vagy a bázikus anyagnak egy központosán elhelyezett mag körül való csömöszölése útján történik. A henger alakú akna fenekén egy vaslemezre rakott kokszaprólékréteget rendezünk el. Ezen kokszréteg olvaszthatatlan lévén, a lefolyó ólomkénegfölöslegnek és salaknak a kemence fenekéhez való tapadását meggátolja és annak eltávolítását a kemencze tisztítása alkalmával megkönnyíti. A kemencze ezen fenekétől csekély távolságban három légfúvókat alkalmazunk, melyek egymáshoz derékszögben állnak. A kemenczét megrakjuk nagyobb hasábokat alkotó koksszal, melyek között elegendő ürök maradnak, hogy a befúvott levegő közöttük tökéletesen eloszolhasson ós fölületeik minden részét érinthesse. A kokszréteget a fúvókáktól számítva körülbelül 50 cm. magasságig rakjuk. A kokszréteg fölött a kemencze oldalában egy nyílást rendezünk el, melyen át a levegő közvetlenül a kokszréteg fölső föliilete fölött betódulhat. Ezen légnyílás fölött a hengeralakú kemenczében még további légnyílásokat rendezünk el. A kemencze aknájának fölső részén egy kibocsátónyílást rendezünk el, melyen át a gőzök és égéstermékek eltávozhatnak.