24290. lajstromszámú szabadalom • Drótszakadást jelző berendezés többfázisú távolba vezetéséhez
letkező forgató mező forgató nyomatékot idéz elő és a henger (m) kontaktusnyelve az (i) rúgó hatása ellenében a (p) ütközőre fekszik. A berendezés olyan is lehet, hogy a forgatónyomaték akkor is elég nagy legyen, • mikor a hálózat csak kissé van terhelve, vagy mikor a három vezeték jellemzői, tehát a három áram jellemzői is némileg eltérők és a forgómező nem forog egyenletesen. Az (m) kontaktusnyelv mindaddig az (n) kontaktuson fog feküdni, míg a forgatómező elég intenzív. Ha már most az egyik, pl. az (ic ) vezeték elszakad, ez árammentessé válik. Az (ia ) és (i„) áramok fáziskülönbsége ekkor 180°, tehát egyfázisú váltakozó áram és ily 180° fáziskülönbségű váltakozó áramok forgómezőt nem létesítenek. Ennek következté ben az (m) kontaktusnyelvet az (1) rúgó az (n) ütközőre fordítja és a nyelv ily módon az (o) elektromágnes áramkörét zárja, az "elektromágnes gerjed, az (r) vezeték megszakító rögzítő kilincsét kikapcsolja és a vezetékmegszakító a vezetéket önműködően megszakítja. Az (m) kontaktusnyelv mozgását nemcsak arra használhatjuk, hogy az önműködő kikapcsolót működésbe hozzuk, hanem arra is, hogy a központ egy jelzőberendezését működtessük, vagy hogy egy jelzőberendezést bekapcsoljunk. A 2. ábrán látható berendezés ugyancsak forgómezőnél alkalmazható, de a berendezésnek három mágnestörzs helyett hat mágnestörzse van. Mindegyik fázisnak megfelelő vezeték két-két szembenfekvő mágnestörzset gerjeszt, a szembenfekvő mágnestörzsek cséveit lánczolatosan vagy párhuzamosan kapcsolhatjuk az áramkörbe, úgy hogy ismét három áramkör keletkezik, melyeket az (i. ib i„) áramok táplálnak. Kétfázisú áram esetében a berendezés minden nehézség nélkül alkalmazható. Ebben az esetben a gyűrűnek négy mágnestörzsének kell lennie. A leírt berendezés helyett bármely más, forgóáram által táplált berendezés is alkalmazható, melynél a forgóáram forgómezőt létesít és ez egy forgatható részben forgató nyomatékot idéz elő. Lehetne a gyűrűt fölvágva és kiegyenesítve is alkalmazni, mely esetben tovahaladó mező keletkeznék és ez egy záró fegyverzet eltolódását idézné elő. A forgó áramot mérő berendezésektől, pl. az 500868. sz. amerikai szabadalomban leírttól ez a drótszakadást jelző berendezés annyiban tér el, hogy a leírt berendezésnél a forgómező nem csak a mérőszerkezet egyszerű kilengését idézi elő, hanem a Ferraris elvén épült mérőberendezések ama különleges sajátságát hasznosítja, hogy a berendezésben forgató nyomaték nem lép föl, ha az egyik vezetékben áram nem folyik. A föntebb leírt berendezéssel azonos czélja van a 92442. sz. németbirodalmi szabadalomban védett berendezésnek, mely az előbb leírttól főleg annyiban tér el, hogy azt normális üzemnél maga a többfázisú áram tarija egyensúlyban, míg a találmány szerint a vezetékek normális állapotában az egyensúly föntartásához egy rúgó feszültsége is szükséges, mely az egyik vezeték megszakadásánál az egész vezetékrendszer megszakadását megindítja. SZABADALMI IGÉNY. Biztosító berendezés többfázisú távolbavezetéshez, mely a drótszakadásnál egy jelzőberendezést vagy önműködő kikapcsolót hoz működésbe, jellemezve egy forgóáramot mérő berendezés által, melyet a távolbavezetésen átfolyó áramok közvetlenül vagy közvetve akként gerjesztenek, hogy az egyik vezeték megszakadásánál ne forgó-, hanem lüktetőmező, normális üzemnél pedig forgómező és így egy forgató nyomaték vagy oly erő keletkezzék, mely a jelzőberendezést, illetőleg az önműködő kikapcsolót befolyásoló mutató- vagy kontaktusnyelv folytonos forgását, illetőleg beállását idézi elő. 1 rajzlap melléklettel.) >«UI RÉ62VÉNi TÁfíSMÁO HVOUOÁJ* BUOAPESTB)