24286. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nagy energiamennyiséget fogyasztó vezetékek kapcsolására, különösen nagy feszültségű hálózatok esetében
taktus lemezpár is elégséges. Nagyobb feszültségnél egy kikapcsolóban megfelelő számú, egymással lánczolatosan kapcsolt kontaktus lemezpárt kell egyesíteni, hogy így a kellő hosszúságú megszakítást létesíthessük. Kísérleteink azt igazolták, hogy a kikapcsoló kontaktus lemezeit egymástól a lemezek legkisebb lineáris méretének egy tized részével egyenlő távolságig kell távolítani, ha a föntebb jelzett hatást biztosan akarjuk előidézni. Hogy különlegesen alakított lemezeknél a nyitás mértékét kétségtelenül megállapíthassuk, általában azt mondhatjuk, hogy a nyitás mértékének nem szabad a lemez középpontján át húzható legrövidebb vonal tizedrészénél nagyobbnak lennie. A leírt eljárás főleg azért előnyös, mert nagy energiamennyiségnek nagy feszültség esetében való lekapcsolását lehetővé tevő, tömör szerkezetű és könnyen kezelhető kikapcsoló alkalmazását engedi meg, mint azt a 2. és 3., illetőleg 4. és 5. ábrán példaképen bemutattuk. A (q) kontaktus különböző módon rendezhető el, például úgy, mint az a 2. és 3. ábrán látható. A kontaktusok két (b) és (c) szigetelő lemezre vannak szerelve, az egyik lemezre akként vannak megerősítve, hogy egyenként rugalmasan elmozdulhassanak. A fölső lemez kontaktusai az alsó lemez két-két (q) kontaktusa között levő közöket födik. Az áram a (d) kontaktusnál jut be, fölváltva az alsó lemez egy kontaktusától a ! fölső lemez egy kontaktusához és innen az J alsó lemez következő kontaktusához megy, míg végül az (e) kontaktusnál távozik. Más kiviteli alak látható a 4. ábrán. Itt egy sor hasább alakú és négyszög keresztmetszetű (m, n, o, p, r) kontaktus van az (f, g, h, i, k) tengelyek körül forgathatóan akként ágyazva, hogy az egymást követő határfölületeiken egymással érintkezzenek. Ha a hasábokat mind egyidejűleg forgatjuk el, azok — mint az 5. ábrán látható — egymástól kissé távolódnak, de az egymás felé fordult fölületeík egymással párhuzamosak maradnak. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás áramkör megszakítására sík vagy gyöngén domború, egyszeres vagy többszörös, egymással lánczolatosan kapcsolt és egymáshoz párhuzamosan eltolható kontaktus lemezpárokkal biró kikapcsolok segélyével, az által jellemezve, hogy egy pár lemezeit csak annyira távolítjuk egymástól, hogy távolságuk a lemez fölületének középpontján át húzható legrövidebb vonal tizedrészénél nagyobb ne legyen. (1 rajzlap melléklettel) PALLAf RésZVÉNYTÁftSAaÁO NYOMDÁJA BUOAPWTEN.