24050. lajstromszámú szabadalom • Elektromosság által működtetett váltó
- 1 -mával állíttatott és ezen állását csakis akkor változtatja meg, illetőleg ebből csakis akkor mozgattatik el, ha a beállítására rendelt mechanizmus ismét működésbe hozatik. Azon elrendezés folytán, hogy a dugat}^tyú és a (39) vonóközeg közé (41) szigetelő van beiktatva, a rövid zárás lehetősége ki van küszöbölve. Továbbá, mivel az (59) keréknek két homlok-föfületén a (60) toldatok váltakozva rendeztetnek el, lehetővé válik a váltónyelvnek bármely irányban való elmozgatása és az (52 és 78) rudaknak rugalmas kapcsolása folytán a mechanizmus teljes működését végrehajthatja még akkor is, ha a váltónyelv elmozgatása a föntiek szerint megakadályoztatnék. | Természetesen a találmány nem szorítkozik csakis azon kiviteli alakra és azon specziális szerkezetre, mely a mellékelt rajzlapok ábráin be van mutatva, mivel ezen szerkezet egyes részletein számos változtatás és módosítás eszközölhető a nélkül, hogy az által a találmány lényege változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromosság által működtetett vasúti váltó, jellemezve az által, hogy egy független váltóbeállító áram van a fő elektromos árammal kombinálva és egy elektromágnes szerkezettel összekapcsolva. mely utóbbi szakaszosan hozatik a váltó beállítására rendelt mechanizmussal és ennek közvetítésével a mozgatható váltónyelvvel kapcsolatba, hol az utóbbinak működését egy független légfék vagy ennek equivalense ellenőrzi, mely a váltónyelvnek az elektromágnes szerkezet hatásával szemben fokozatos mozgást biztosit. 2. Az 1. igényponttal védett váltónak egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a váltónyelv beállítását vagy mozgatását eszközlő mechanizmust egy mozgatható fegyverzettel bíró elektromágnes szerkezet vagy szolenoid hozza működésbe. 3. Az 1. igényponttal védett váltónak egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a pneumatikus fékszerkezetnek dugatytyúja a váltónyelv beállítását eszközlő mechanizmussal egy lánczból, kötélből vagy hasonló hajlékony anyagból álló vonóközeg révén áll kapcsolatban, mely az említett pneumatikus készülékkel szemben szigetelve van. 4. Az 1. igényponttal védett váltónak egy kiviteli alakja, melynél a pneumatikus fékszerkezet és a váltónyelvet működtető mechanizmus között lévő hajlékony vonóközeg egy (62) emeltyűkart, egy (63) kilincset és egy (61) kilincskereket működtet, mi közben egy mindkét homlokfölületén váltakozva elrendezett (60) toldatokkal bíró (59) kerék forgattatik és egy (84) csúszókengyel működtetik azon (52) rúd elmozgatására, mely kapcsolatban áll a váltónyelvvel. 5. Az 1. igényponttal védett váltónak egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a (84) csúszókengyel és a váltónyelvvel összeköttetésben álló (52) rúd közé egy engedni képes, elasztikus vagy teleszkopszerű kapcsolás van beiktatva. 6. Az 1. igényponttal védett váltónak egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a fővezetékbe (7 és 8) áramszakítók vannak beiktatva, egy árammentes (9) vezetékszakasz létrehozása végett és az áramkör egy (16) sodrony segélyével hozatik létre, mely a fővezetéktől a (21) elektromágnesekhez vagy szolenoidokhoz, egy másik (15) sodronyon át az árammentes sodronyhoz s végül innen a trolleyn és az áramszabályozón át a földbe, vagy az áram visszavezetésére szolgáló sínhez vezettetik. 7. Az 1. igényponttal védett váltónak egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a működtetésre szolgáló toldatokkal fölszerelt (59) kerék automatikus megakasztása azon (62) emeltyűkar mozgása által működtetett mechanizmus segélyével történik, mely emeltyűkar egyszersmind az említett kerék forgatását is eszközli. PAUAS RÉ8ZVÉNYTÁR8A8ÁQ NYOMDÁJA BUDAPESTEN. (6 rajzlap melléklettel.)