24035. lajstromszámú szabadalom • Javítás lokomobilok továbbitó szerkezetén
és az (s) fogaskerékből kihúzzuk, evvel az I (sj fogaskereket az (f) tengelyből kikap- | csoljuk, úgy hogy a tengely forgásánál az j (s) fogaskerék a lokomobilt nem hajthatja. > Ha a lokomobilt nagyobb sebességgel, de kisebb erőkifejtéssel akarjuk előre vontatni, akkor a (t) csavart becsavarjuk az egyik furatba és az (s) fogaskereket az (f) tengellyel összekötjük. Ekkor az (s) fogas- i kerék a lokomobil futókerekeit gyorsabban forgatja, mint a másik, a kilincskerekes áttevés, ennek az a következménye, hogy az (i) kilincskerék és a (j) fogaskerék a 3. ábrán látható nyíl értelmében forog ugyan, de a (j) fogaskerék az (i) kilincskerékkel szemben elősiet, minek következtében a (k) kilincsek az (i) kilincskerék kerületén csúsznak és annak fogaival mozgást előidéző kapcsolatba nem jönnek. A lokomobilt visszafelé csak a kisebb sebességgel járatjuk, ekkor az (s) fogaskerék az (f) tengelyen lazán van fölhúzva, vagyis nincs a (h) koronggal kapcsolat- ; ban, ellenben a (j) fogaskereket egy (v) peczek útján (3. ábra), mely a (j) fogaskerék és a (g) fogaskerék megfelelő furataiba fogódzik, az (f) tengellyel összekötjük. Természetes, hogy ekkor a gép (a) főtengelyét ellenkező irányban forgatjuk. Ha czélszerűnek látszik, a (p) fogaskereket akként is elhelyezhetjük, hogy az ne fogódzzék az (s) fogaskerékbe, mely esetben az (s) fogaskereket az (f) tengelyére föl is ékelhetjük és egy külön, kézi emelő útján az (s) és (q) kerékbe bekapcsolható és abból ismét kikapcsolható, a rajzon nem ábrázolt fogaskerék közvetítésével kapcsolhatjuk a (q) hajtófogaskerékkel. SZABADALMI IGÉNY. Javítás lokomobilok továbbító szerkezetén, jellemezve egy a lokomobil főtengelyéről forgásnak indított és a lokomobil (n r) futókerekeivel két olyan (m o p s), illetve (m 1 j) áttevés útján összekötött (f) tengely által, mely két áttevés egyikének az (f) tengelyre lazán fölhúzott (s) kereke könnyen oldható kötés, másikának ugyancsak lazán fölhúzott (j) kereke pedig a (j) kerékre ágyazott és az (f) tengelyre ékelt (i) kilincskerékbe fogódzó (k) kilincsek útján van az (f) tengellyel összekötve. (1 rajzlap melléklettel.) PAULA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPE8TES